Potápi Árpád János
Fotó: Facebook/Nemzetpolitikai Államtitkárság
Tizenhét évvel ezelőtt „a baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat”, amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt; 2004. december 5-e a „nemzetáruló” baloldal szégyenfoltja – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2021. december 05., 11:292021. december 05., 11:29
Potápi Árpád János közleményében úgy fogalmazott: az akkori események gyógyíthatatlan lelki sebeket ejtettek, és hosszú időre rányomták a bélyeget a magyar-magyar kapcsolatokra.
– emelte ki, emlékeztetve: 2004. december 5-re válaszul a 2010-ben megalakult új Országgyűlés legelső intézkedései között, elsöprő többséggel szavazta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely lehetővé tette, hogy a külhoni magyarság végre közjogi értelemben is a nemzet részéve váljon.
Azt írta: a nemzetegyesítést a nemzetépítés évei követték. A kormány a nemzeti összetartozást megerősítő törvények elfogadásával, a nemzetpolitikai intézményrendszer kiépítésével, programok és támogatások sorával dolgozik immár tizenkét éve azért, hogy a külhoni magyarságot segítse a szülőföldjén megmaradásban és boldogulásban.
– tette hozzá. Potápi Árpád János hangsúlyozta: „2022-ben ugyanaz a baloldal akar visszatérni, amely egyszer már tönkretette az országot és gyógyíthatatlan sebeket ejtett a nemzet testén, az a baloldal, amely a mai napig minden lehetőséget megragad, hogy magyart magyar ellen uszítson és gyűlöletet keltsen anyaországi és külhoni magyarok között.” „Nincs két baloldal, aki pedig a baloldal kottájából játszik, az maga is baloldali” – írta az államtitkár, aki szerint „közös felelősségünk, hogy 2022-ben ne engedjük, hogy visszatérjen a múlt”.
„Meglett férfiak zokogtak”
Több mint egy évtized kellett ahhoz, hogy beforrjon az a mély seb, amelyet 2004. december 5-e okozott a magyar nemzet minden népben és nemzetben gondolkodó tagjának, határon innen és túl – olvasható a Híradó.hu visszaemlékező cikkében. A „Meglett férfiak zokogtak" – 17 éve voksoltunk a kettős állampolgárságról című írásban emlékeztetnek: az alacsony részvétel miatt nem lett érvényes a voksolás, melyen többségbe kerültek az elszakított területeken élők mellett leadott szavazatok. 2010-ben az Országgyűlés elsöprő többséggel megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt, ismét egyesítve jogaiban a szétszakított magyarság alkotóelemeit.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
szóljon hozzá!