Politikai céljait ismertette Putyin: Oroszország fokozni fogja aktivitását a világpolitikában

•  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Oroszország fokozni fogja aktivitását a világpolitikában – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kremlben, 21 új külföldi nagykövet megbízólevél-átadásán.

Krónika

2023. december 05., 08:382023. december 05., 08:38

„Arra számítunk, hogy a velünk való kapcsolatban minden nemzetközi partnerünk betartja az egyenlőség és az érdekek kölcsönös figyelembe vételének elvét. Bárki bármit is szeretne, a világ ügyeiben való aktivitásunk csak növekedni fog” – mondta Putyin, hozzátéve:

Idézet
Moszkvának nincsenek ellenséges szándékai senkivel szemben.

Rámutatott: 2024-ben Oroszországnak lesz az első soros elnöke a kibővített BRICS-tömörülésnek, amely következő csúcstalálkozóját októberben Kazanyban tartja. Mint mondta, Moszkva segíteni fogja a csoport új tagjait a harmonikus beilleszkedésben, hozzá kíván járulni a BRICS szerepének növeléséhez a globális napirenden szereplő sürgető kérdések kezelésében, valamint erőfeszítéseket kíván tenni a belső átfogó stratégiai partnerség megerősítésére, a gazdasági, pénzügyi és más területeken való együttműködés fejlesztésére.

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként továbbra is hozzá fog járulni a kiélezett regionális és globális problémák megoldásához, az egyenlő és oszthatatlan biztonságot garantáló megközelítések védelméhez és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tisztességes rendszerének kialakításához, „amely mentes a tisztességtelen versenytől, az egyoldalú szankcióktól és a politikai indíttatású korlátozásoktól” – mondta.

Idézet
Oroszország kész szoros partnerségi együttműködést kialakítani minden olyan országgal, amely kölcsönösséggel válaszol”

– idézte Putyint az MTI.

„Ami Oroszországot illeti, mi független, következetes és elvi alapú külpolitikai irányvonalat folytattunk és folytatunk. Nyitottak vagyunk a konstruktív partnerségre kivétel nélkül minden országgal, és nem fogadjuk el a blokkalapú konfrontációt, semmilyen lépést, amely ellentétes az ENSZ Alapokmányával” – fogalmazott.

„A világ a turbulencia állapotában van, radikális átalakuláson megy keresztül. A fő tendencia azonban az, hogy a korábbi egypólusú rendszert új, igazságosabb, többpólusú világrend váltja fel” – hangsúlyozta az orosz államfő.

Az új német nagykövethez intézve szavait Putyin egyebek között kifejtette, hogy az Oroszország és Németország közötti kapcsolatok befagyasztása – amit, mit mondta, nem ezek az országok kezdeményeztek –, egyik félnek sem kedvez. A brit misszióvezetőhöz szólva kifejezte készségét a kapcsolatok javítására Nagy-Britanniával.

Vlagyimir Putyin az elnöki emberi jogi tanács hétfői moszkvai ülésén ugyanakkor arról beszélt, hogy „nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása Oroszországban”. „Számunkra fontos, hogy semmi ilyesmi ne ismétlődjön meg országunk történelmében, mert mindez egészében véve hatalmas, nehezen orvosolható károkat okozott népünknek és államunknak” – mondta.

Putyin azt hangoztatta, hogy a jogszerűség hiánya az emberek sorsáról való döntésben elfogadhatatlan, ha a hatóságok azt akarják, hogy az országnak jövője legyen.

„Mint tudják, Oroszország kilépett egy sor nemzetközi emberi jogi szervezetből, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk nyilatkozatban lefektetett elveket. Éppen ellenkezőleg,

Idézet
készek vagyunk együttműködni minden érdekelt országgal és partnerrel, hogy megoldásokat találjunk egy hatékony, igazságos, mindenki számára egyenlő emberi jogi rendszer kialakítására”

– hangsúlyozta. Putyin emlékeztetett arra, hogy december 10-én lesz 75 éve, hogy az ENSZ elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

„Sajnos, ezt az évfordulót nehéz helyzetben ünnepeljük, amikor az emberi jogok biztosítását és előmozdítását szolgáló nemzetközi rendszer leépülési folyamata folytatódik, intézményei, amelyeket valójában a Nyugat irányít, politikai elfogultságot, képmutatást és leplezetlen szelektivitást mutatnak” – mondta.

Kifogásolta, hogy egyes nemzetközi intézmények – mint mondta – nemcsak szemet hunynak az oroszgyűlölet megnyilvánulásai felett, de még bátorítják is őket és „támogatják azokat az országokat, amelyek sietnek az első helyeket elfoglalni ebben a szégyenletes ruszofób versenyben”.

Úgy vélekedett, hogy „nem áll boldogság a házhoz” azokban az országokban, amelyek oroszgyűlölő politikát folytatnak.

Emlékeztetett rá, hogy Lettországban nagyszámban élnek oroszajkúak, és arra figyelmeztetett, hogy azok, akik „disznó módon” bánnak azokkal az emberekkel, akik abban az országban akartak élni, dolgozni és hasznot hajtani az államnak, végül hasonló bánásmóddal szembesülnek majd.

Putyin szerint a ruszofóbia az egész világ szeme láttára már jóval a „különleges hadművelet” előtt megnyilvánult a balti államokban, de egyesek az ukrajnai háborút mégis indokként használják fel „egyes belpolitikai feladatok megoldására”.

Kitérve a munkavállalói migráció kérdésére hangsúlyozta „az etnokulturális egyensúly” fenntartásának fontosságát. Mint mondta, a munkaerőhiányt pótló embereket képezni kell, olyan munkaerőforrásokat kell taláni, amelyek megfelelnek a gazdasági érdekeinek.

„Ezeknek az embereknek ismerniük kell Oroszország nyelvét, hagyományait és törvényeit” – monda Putyin, hozzátéve, hogy a FÁK-országokban orosz tannyelvű iskolákat nyitnak. Mint mondta, biztosítani kell a migránsok jogait, de az oroszok érdekeit előtérbe kell helyezni. Valerij Fagyejev, az elnöki emberi jogi tanács elnöke egyebek között azt szorgalmazta, hogy a BRICS együttműködés keretében hozzanak létre nonprofit elemző szervezeteket, amelyek ellensúlyt képezhetnének a médiaszabadság vagy a demokrácia kérdésében „elfogult” nyugati nem kormányzati szervezetek értékeléseivel szemben.

korábban írtuk

Felrótták Putyinnak az ukrajnai agressziót, az elnök szerint „véget kell vetni a tragédiának”
Felrótták Putyinnak az ukrajnai agressziót, az elnök szerint „véget kell vetni a tragédiának”

Ukrajnában „tragédia” történik, és meg kell találni a módját annak, hogy mielőbb vége legyen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-csoport szerdai online csúcstalálkozóján.

korábban írtuk

Háború Ukrajnában: Moszkva szerint Putyin nyitott a párbeszédre, Zelenszkij támadási hullámra figyelmeztet
Háború Ukrajnában: Moszkva szerint Putyin nyitott a párbeszédre, Zelenszkij támadási hullámra figyelmeztet

Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak nyilatkozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról
2025. július 09., szerda

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló

Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló
2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút
2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot