Fotó: Orosz elnöki hivatal
Ukrajnában „tragédia” történik, és meg kell találni a módját annak, hogy mielőbb vége legyen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-csoport szerdai online csúcstalálkozóján.
2023. november 22., 22:382023. november 22., 22:38
2023. november 22., 22:442023. november 22., 22:44
„Néhány kolléga a felszólalásában arról szólt, hogy megdöbbentette őket »Oroszország folytatódó ukrajnai agressziója». Igen, a katonai akció nyilvánvalóan mindig tragédia. Konkrét emberek, konkrét családok és az ország egészének tragédiája. És feltétlenül el kell gondolkodnunk azon, hogyan lehet megállítani ezt a tragédiát” – mondta.
A szerdai orosz hadijelentés szerint az elmúlt nap folyamán öt fontszakaszon hét ukrán támadás hiúsult meg, és az érintkezési vonal mentén mintegy 520 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A legtöbb támadást, hármat, a zaporizzsjai frontszakaszon kísérelt meg az ukrán fél, a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 115 főt pedig a Donyeck környékén vívott harcokban szenvedte el.
Az orosz összesítés a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett egy Sz-300-as légvédelmi rendszert, egy MiG-29-es repülőgépet, két páncélozott harcjárművet, két páncélozott személyszállító járművet és 45 drónt. A RIA Novosztyi szerdán arról számolt be, hogy a volt ukrán hadifoglyokból álló Bogdan Hmelnickij zászlóalj harcosainak első csoportja harci bevetésre indult. Az átállt katonákból álló zászlóaljat október végén rendelték az orosz Kaszkád harci alakulathoz.
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek a helyi hatóságok szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A moszkvai védelmi minisztérium közölte, hogy Zaporizzsja megyében, egy újságírókat ért ukrán dróntámadás során repeszektől megsebesült Borisz Makszudov, a Rosszija 24 tévécsatorna tudósítója. A televíziós, akit katonai kórházba szállítottak, nincs életveszélyben.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!