Parlamenti emlékezés a királynőre: immár uralkodóként látogatott el a törvényhozásba III. Károly

•  Fotó: YouTube/BBC News

Fotó: YouTube/BBC News

A brit parlamentbe látogatott III. Károly brit király, ahol a törvényhozás két házának elnökei részvétüket nyilvánították édesanyja, II. Erzsébet királynő múlt heti elhunyta nyomán. Az új uralkodó ezt követően a skót fővárosba, Edinburgh-be utazott.

Balogh Levente

2022. szeptember 12., 18:042022. szeptember 12., 18:04

A parlament szerepét méltatta tegnap III. Károly újdonsült brit király, amikor ellátogatott a brit törvényhozásba, hogy fogadja a parlament két házának részvétnyilvánítását édesanyja, II. Erzsébet királynő csütörtöki elhunyta nyomán, majd a nap folyamán később a skóciai fővárosba, Edinburgh-ba látogatott.

Az új uralkodó felesége, Kamilla társaságában érkezett tegnap a parlament legrégebbi, középkori eredetű szárnyába, a Westminster Hallba.

Az eseményen először a törvényhozás két kamarája – a Lordok Háza és az alsóház – elnökei méltatták az elhunyt uralkodót, és tolmácsolták a két ház részvétnyilvánítását, majd Károly mondott rövid beszédet.

Ebben többek között az elhunyt királynőre is érvényesnek nevezte a William Shakespeare VIII. Henrik című darabjában leírtakat, amelyek szerint I. Erzsébet királynő minden fejedelem számára mintául szolgált.

•  Fotó: YouTube/BBC News Galéria

Fotó: YouTube/BBC News

Az ódon törvényhozási épület kapcsán a brit parlamenti hagyományokat méltatta. „A parlament demokráciánk élő, lélegző eszköze” – szögezte le.

Egyben felidézte, hogy az elhunyt királynő is számos ponton kapcsolódott a brit parlamenthez.

A ceremóniát követően a királyi pár Edinburgh-be repült, ahol Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel és Alison Johnstone-nal, a skót parlament elnökével is találkozott.

A városba érkezésekor az uralkodónak jelképes ceremónia keretében átnyújtották Edinburgh kulcsát.

A II. Erzsébet koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj még vasárnap kora este érkezett meg a skót fővárosba. A menet a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából indult.

Ezzel több mint egyheti búcsúszertartás-sorozat vette kezdetét, amelynek végső aktusaként szeptember 19-én, a London nyugati határában fekvő Windsorban helyezik végső nyugalomra a volt uralkodót.  A koporsó – amelyet jelenleg a királyi család Skóciában használatos lobogója, a Scottish Royal Standard és Skóciában honos virágok borítanak – hosszú, Aberdeen és Dundee városait is érintő, csaknem 300 kilométeres, hat és fél órás út után érkezett meg a brit uralkodók hivatalos skóciai rezidenciájára, az edinburghi Holyroodhouse-palotába.

A konvoj által érintett lakott területeken, településeken és városokban tízezrek sorakoztak fel az útvonal mentén, és Edinburghban is hatalmas tömeg várta a menetet.

Az érkezés után a koporsót nyolc katona vitte a vállára emelve, lassú léptekkel a Holyroodhouse rezidenciára. A bejáratnál a királynő négy gyermeke közül három, Anna hercegnő, András herceg és Eduárd, Wessex grófja volt jelen.

•  Fotó: Royal.uk Galéria

Fotó: Royal.uk

A Holyroodhouse-ból a koporsót tegnap átvitték a skót főváros St. Giles székesegyházába, ahol 24 órára felravatalozták, majd ma repülőgéppel Edinburghból Londonba szállítják a néhai uralkodó egyetlen leánya, Anna hercegnő kíséretében.

A repülőgép a brit királyi légierő (RAF) északnyugat-londoni támaszpontján, Northoltban száll le. II. Erzsébet királynő koporsóját innen először a Buckingham-palotába viszik, ahol III. Károly király és felesége, Kamilla fogadja, majd szerda délután átszállítják a londoni parlament legősibb épületegyüttesébe, a Westminster Hallba, ahol négy teljes napra felravatalozzák.

A ravatal csütörtöktől vasárnapig lesz látogatható a nap 23 órájában.

A búcsúszertartás szeptember 19-én, hétfőn lesz a közeli Westminster-apátságban, a monarchia ősi londoni koronázó templomában.

A királynőt ugyanaznap egykori legnagyobb angliai vidéki rezidenciáján, Windsor kastélyában helyezik végső nyugalomra, ott, ahol néhai édesapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király és tavaly áprilisban, életének századik esztendejében meghalt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik. B. L.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról