Őrizetben marad Cătălin Cherecheș, mivel a német hatóságok attól félnek, hogy megszökik

•  Fotó: Cătălin Cherecheş/Facebook

Fotó: Cătălin Cherecheş/Facebook

A kiadatási eljárás időtartama alatt is őrizetben marad a korrupció miatt jogerősen kirótt börtönbüntetés elől Németországba szökött Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester, mivel fennáll a szökés veszélye – közölte a müncheni regionális felsőbíróság.

Krónika

2023. december 13., 15:472023. december 13., 15:47

A keddi közleményében emlékeztet: a volt elöljáró őrizetbe vételét még december 8-án rendelte el, jelenleg pedig a romániai börtönökben uralkodó körülményeket vizsgálják, valamint azt, hogy milyen körülmények közt született meg a Cherecheșt elmarasztaló ítélet.

A romániai fogva tartás körülményeit hivatalból kell kivizsgálni.

A német hatóságok egyúttal amiatt is vizsgálódnak, hogy az ítéletet Cherecheș távollétében mondták ki. Ebben az esetben először azt kell megállapítani, hogy a vádlott jelen volt-e valamennyi bírósági tárgyaláson. Ha ez nem így volt, további követelményeknek kell megfelelni. Ez azonban alapvetően nem zárja ki a kiadatást.

A müncheni ügyészség 2024. január elejéig kért további információkat a román hatóságoktól ebben a kérdésben.

Ettől függetlenül az érintett személy szabadon előterjesztheti saját kifogásait, amelyeket ennek megfelelően kell megvizsgálni.

A müncheni ügyészség az ügyet a megfelelő időben, de legkorábban a kért információk kézhezvételét és a megfelelő vizsgálatot követően újra a regionális felsőbíróság elé terjeszti.

A bíróság előtt nem kerül sor szóbeli meghallgatásra, a határozatokat kizárólag az ügyirat alapján hozzák meg.

Cătălin Chereches jelenleg egy németországi börtönben várja a kiadatási eljárást. Az egyszerűsített kiadatáshoz való hozzájárulását megtagadta.

Mint arról beszámoltunk, Cătălin Cherecheşt vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság november 24-én. A jogerős ítélet kihirdetésének napján Cherecheş egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot. Néhány nappal később Németországban elfogták és őrizetbe vették, a kiadatási eljárás még folyamatban van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás