Orbán Viktor és Ferenc pápa 2023 tavaszán Budapesten
Fotó: Miniszterelnöki sajtóiroda
Orbán Viktor miniszterelnököt a jövő héten audiencián fogadja Ferenc pápa Rómában – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
2024. november 30., 17:482024. november 30., 17:48
2024. november 30., 17:492024. november 30., 17:49
A Vatikán sajtóirodája korábban azt közölte: a Szentatya a tervek szerint december 4-én találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A pápa 2023 tavaszán háromnapos látogatáson vett részt Budapesten, ez alkalommal beszédet mondott a Karmelita kolostorban, a Szent István-bazilikában, majd a Papp László Sportarénában 11 ezer fiatalnak. A pápalátogatás keretében az egyházfő a Kossuth téren tartott szentmisét.
A katolikus egyházfő és Orbán Viktor 2021-ben is találkozott: az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét tartotta a Hősök terén a szentatya, előtte Orbán Viktor fogadta a Szépművészeti Múzeumban Áder János akkori köztársasági elnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel az oldalán. A következő évben Orbán Viktor látogatott el a Vatikánba, ahol Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!