Orbán: folytatásra vár Makovecz Imre hagyatéka

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, hagyatéka él és folytatásra vár a Kárpát-medencében - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészről elnevezett budapesti központ és archívum hétfői megnyitóján.

MTI

2017. november 20., 12:522017. november 20., 12:52

2017. november 20., 13:012017. november 20., 13:01

„Makovecz Imre a magyar szellem átmentéséért élt és dolgozott, ezt fejezte ki épületeivel, terveivel, írásaival, és erre tanított minket is: ön- és nemzetismeretre, az egymástól elszakított magyar közösségek, az ég és a föld összekapcsolásának tudományára” - fogalmazott a kormányfő a 2011-ben elhunyt alkotóra emlékezve.

Mint mondta, Makovecz Imre életműve annak a szellemiségnek a foglalata, amit ő a magyar nemzeti kultúra legmélyebb rétegeiből hozott fel és legtisztább formában állított elénk.

Egyetlen dolgunk van: építsük, gondozzuk és kutassuk ezt a kivételes örökséget - hangsúlyozta Orbán Viktor hozzátéve, hogy a központnak a megnyitása, ezért ma egyetlen szóba is összefoglalható: folytatjuk!

„Több van itt egy múzeumnál, több van itt egy archívumnál” - fogalmazott. Orbán Viktor azt mondta: ma már egy olyan országban élünk, amely büszke nemzeti értékeire és nemzeti alkotóira; sokáig kellet erre várni.

Mindannyian emlékszünk azokra az időkre - nem volt olyan rég -, amikor a magyar szellem megőrzése csak néhány elkötelezett ember, család és szervezet szélmalom harcát jelentette, tette hozzá.

A kormányfő rámutatott, ma már vannak intézmények, amelyeknek ez a dolguk: van - elsősorban Makovecz Imrének köszönhetően - köztestületként működő művészeti akadémia és van magyar értéktár. Ezek gondoskodnak róla, hogy a magyar nemzet legnagyobb alkotóinak tárgyi és szellemi hagyatékából semmi se vesszen el, hangsúlyozta.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Makovecz Imre a kommunizmus idején és a rendszerváltás utáni legzavarosabb években is, amikor minden egyes tervének megvalósításáért külön csatában kellett megküzdenie, hitt - ahogy ő mondta - egy második Magyarország létezésében.

Idézet
Hitt abban az erős országban, amely nem követ szolgai módon külföldi divatokat, nem zárható fizikai határok közé sem”

- mondta a kormányfő. Hozzátette: azt is tudta mindig, hogy hol kikkel és hogyan harcoljon érte. Évtizedekig volt ennek a második Magyarországnak őre és szellemi vezére. Szót értett mindenkivel, a munkásoktól a walesi hercegig, és „hirtelen haragjában nyugodt szívvel tudta elküldeni melegebb éghajlatra azokat, időnként engem is, akik nem értették hogy ő soha nem alkudhat meg semmiben” - mondta Orbán Viktor.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

A miniszterelnök kijelentette, Makovecz Imre életműve igenek és nemek határozott vonalvezetésű rendszere:

Idézet
igen a nemzetre, igen a falura, igen a családra, igen a népi kultúrára; és nem arra a színtelen, szagtalan, szervetlen, a nemzetközi pénzvilág által vezérelt multikulturális műanyag világra, ami, ha hagynánk egy pillanat alatt körbevenne és magába olvasztana minket”.

Makovecz Imre 1935. november 20-án született, születésének évfordulóján nyitották meg a róla elnevezett budapesti központot és archívumot a főváros XII. kerületében. A magyar organikus építészet megteremtője az egész Kárpát-medencében, így Erdélyben is számos középületet tervezett, többek között a kolozsvári Donát úti református templomot és a csíkszeredai millenniumi templomot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 23., péntek

Tucatnyi embert megkéselt egy nő a hamburgi pályaudvaron

Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.

Tucatnyi embert megkéselt egy nő a hamburgi pályaudvaron
2025. május 23., péntek

Több száz ukrán már hazaérkezett a nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében

Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Több száz ukrán már hazaérkezett a nagyszabású ukrán–orosz fogolycsere keretében
2025. május 23., péntek

Egy amerikai tábornok elmondta, melyek lehetnek az első romániai célpontok egy orosz támadás esetén

Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.

Egy amerikai tábornok elmondta, melyek lehetnek az első romániai célpontok egy orosz támadás esetén
2025. május 23., péntek

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója

Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov: lesz, de irreális, hogy a Vatikánban legyen az orosz–ukrán tárgyalások következő fordulója
2025. május 23., péntek

Netanjahu keményen bírálta a Hamász ellen küzdő Izraelt szankciókkal fenyegető nyugati vezetőket

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.

Netanjahu keményen bírálta a Hamász ellen küzdő Izraelt szankciókkal fenyegető nyugati vezetőket
2025. május 23., péntek

Volt ukrán főparancsnok: Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaállítani korábbi határait

Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.

Volt ukrán főparancsnok: Ukrajnának el kell fogadnia, hogy nem tudja visszaállítani korábbi határait
2025. május 23., péntek

Részben „terroristapártoló” tevékenység miatt az amerikai kormányzat megvonja a Harvard jogát a külföldi diákok fogadására

Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.

Részben „terroristapártoló” tevékenység miatt az amerikai kormányzat megvonja a Harvard jogát a külföldi diákok fogadására
2025. május 23., péntek

Putyin ütközőzóna kialakításáról döntött az orosz–ukrán határon

Az orosz elnök ütközőövezet létrehozásáról döntött csütörtökön Oroszország és Ukrajna határa mentén.

Putyin ütközőzóna kialakításáról döntött az orosz–ukrán határon
2025. május 22., csütörtök

Biztonsági figyelmeztetés orosz kibertámadások kivédésére, Románia is érintett

Biztonsági figyelmeztetést tett közzé az Egyesült Államok, Kanada és több európai ország hírszerzése orosz kibertámadások kivédésére.

Biztonsági figyelmeztetés orosz kibertámadások kivédésére, Románia is érintett
2025. május 22., csütörtök

Ukrajna még durvább oroszellenes szankciókat követel az EU-tól, Moszkva feltételeket támaszt a tűzszünethez

Ukrajna a jövő héten arra kéri az EU-t, hogy fontolja meg a Moszkva elszigetelésére irányuló újabb nagyszabású lépéseket, beleértve az orosz vagyon lefoglalását és az orosz olaj egyes vásárlóival szembeni szankciók bevezetését.

Ukrajna még durvább oroszellenes szankciókat követel az EU-tól, Moszkva feltételeket támaszt a tűzszünethez