Fotó: Fehér Ház
Magyarázkodni kényszerült a washingtoni kormányzati adminisztráció, Joe Biden amerikai elnök kijelentése miatt, amelyet sokan úgy értelmeznek, hogy az Egyesült Államok Vlagyimir Putyin orosz államfő megdöntését szorgalmazza.
2022. március 27., 13:482022. március 27., 13:48
2022. március 27., 13:582022. március 27., 13:58
Joe Biden a varsói Király Vár előterében szombaton mondott beszédében tette – hírmagyarázók szerint egyáltalán nem félreérthető – kijelentését. „Az Isten szerelmére, az az ember nem maradhat hatalmon!” – zárta szavait az amerikai elnök, orosz hivatali kollégájára utalva. Biden az orosz társadalomhoz szólva úgy fogalmazott: „tudjuk, hogy ti, oroszok, nem vagytok az ellenségeink. Nem hiszem, hogy örültök az ártatlan emberek gyilkolásának”.
Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal, a Kreml szóvivője szombat este a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek elmondta, „erről nem Biden dönt, Oroszország elnökét az orosz nép választja”. Az amerikai elnököt hazájában is bírálatok érték: Richard Haass, az Egyesült Államok Külkapcsolati Tanácsának elnöke vasárnap este Twitter-üzenetében leszögezte: Biden „még inkább nehezítette és veszélyesebbé tette a nehéz helyzetet”. Szerinte a kormányváltás lehet remény, de nem lehet az amerikai stratégia alapja.
A Fehér Ház azzal pontosította Biden nyilatkozatát, hogy nem jelent elmozdulást Washington politikájában. „Az elnök azt akarta kifejezni, hogy nem szabad, hogy Putyin hatalmat gyakoroljon szomszédai és a régió felett” – jelentette ki az Egyesült Államok elnöki hivatalának egyik illetékese. Hozzátette, az amerikai elnök „nem beszélt Putyin hatalmon maradásáról Oroszországban, vagy rezsimváltásról”.
„Az Egyesült Államoknak nincs rendszerváltási stratégiája Oroszországgal kapcsolatban” – ezt már Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozta újságíróknak vasárnap Jeruzsálemben. „Úgy gondolom, hogy az elnök, a Fehér Ház tegnap este kifejtette, hogy Putyin elnököt nem lehet felhatalmazni arra, hogy háborút indítson vagy agressziót indítson Ukrajna vagy bárki más ellen. Ahogyan tudják, és ahogy többször is hallottuk tőlünk, nincs rendszerváltási stratégiánk sem Oroszországban, sem bárhol máshol” – közölte az amerikai diplomácia vezetője.
Oroszország máris stratégiai vereséget szenvedett ukrajnai háborújában, az orosz erők nem törték meg az ukránokat lelkileg, és a Nyugat egységesebb, mint valaha – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a szombaton Varsóban mondott beszédében.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!