Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vasárnap este sugárzott interjúban elismerte, hogy több magas rangú tisztségviselő leváltását fontolgatja, nem csak a hadseregben, hogy eldöntse, ki fogja vezetni az országot.
2024. február 05., 08:012024. február 05., 08:01
2024. február 05., 10:392024. február 05., 10:39
Ukrajnában olyan találgatások merültek fel, amelyek szerint az elnök az ukrán hadsereg parancsnokának, Valerij Zaluzsnijnak a menesztését tervezi. Ők ketten a közel két éve tartó ukrajnai orosz invázió lebonyolítása miatt kerültek összetűzésbe.
„Ez a kérdés arról szól, hogy ki vezesse Ukrajnát” – mondta Zelenszkij a RAI olasz állami televíziónak, amikor Zaluzsnijról kérdezték.
– mutatott rá.
Azt mondta, hogy a szükséges változások bevezetése érdekében „valami komoly dologban gondolkodik, ami nem egyetlen személyt érint, hanem az ország vezetésének irányát”.
„Ha győzni akarunk, mindannyiunknak egy irányba kell haladnunk, nem lehetünk csüggedtek, kell a megfelelő és pozitív energia, a negativitást otthon kell hagyni. Nem lehet megadást tanúsítani” – tette hozzá.
Zaluzsnij novemberben interjút adott a nyugati médiának, amelyben azt mondta, hogy a háború a kimerülés szakaszába lépett. Ez visszautasítást váltott ki az elnök részéről.
A múlt héten, amikor felerősödtek az elbocsátásáról szóló találgatások, a CNN-nek adott kommentárjában az új elektronikus hadviselési eszközök számának növelése mellett érvelt.
Azt is mondta, hogy egyes ukrán intézmények akadályozzák az országot céljai elérésében, beleértve az Oroszország számbeli fölényéhez mérhető hatékony harci erő kiépítésére irányuló erőfeszítéseket.
Egyébként a hadsereg főparancsnokának elbocsátására vonatkozó hírekre reagálva
– mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap.
„Ez nem olyan dolog, amibe az amerikai kormánynak így vagy úgy bele kellene szólnia” – mondta. „Ez Ukrajna szuverén joga, és az ukrán elnök joga, hogy meghozza a személyi döntéseket” – mondta Sullivan.
– tette hozzá Sullivan a CBS Face the Nation című műsorában.
Valerij Zaluzsnij Sullivan azon hétvégi hírekre reagált, amelyek szerint Zelenszkij Washingtont is tájékoztatta a Zaluzsnij menesztésére vonatkozó szándékáról.
Egy 2023. decemberi közvélemény-kutatás szerint az ukránok túlnyomó többsége (72 százalék) nem helyeselné Zaluzsnij távozását.
Zelenszkij egyébként vasárnap arról is beszélt, hogy
„A veszély változatlanul nagy, és Oroszország terrorista támadásai egyik fő célpontjaként tekint a régióra” – hangoztatta Zelenszkij. Mint mondta, a térség gazdasági potenciáljának védelmére jelentős mértékben fokozzák az ottani légvédelmet. „Dolgozunk azon, hogy javítsunk a rakéták és drónok lelövését szolgáló képességeken” – tette hozzá.
Az ukrán államfő a nap folyamán Zaporizzsjában és az ott húzódó frontvonalakon is látogatást tett.
Közölte, hogy ott és szülővárosában, Krivij Rihben is
Oroszország az utóbbi hetekben, ahogy múlt télen is drón-, illetve rakétacsapásokat mért az ukrán polgári infrastruktúrára.
Az ukrán hadsereg Telegram-oldalán közölte, hogy a nap folyamán megsemmisítették az orosz csapatok egyik drónirányítási pontját, valamint több páncélozott járművet és löveget a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partján Herszon megyében.
Az amerikai szenátus megállapodásra jutott a bevándorlásról és Ukrajnáról, amit a képviselőházi republikánusok elleneznek
Az amerikai szenátorok hónapokig tartó viták után vasárnap megállapodásra jutottak a bevándorlásról és az Ukrajnának nyújtott segélyekről, de a képviselőház republikánus elnöke azonnal megígérte, hogy elveti azt, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök az indítvány „gyors elfogadására” szólított fel.
A megállapodás, amely összesen 118,3 milliárd dolláros finanszírozást jelent, 60 milliárd dollárt tartalmaz Kijevnek az orosz támadással szembeni háborús erőfeszítéseire, valamint 14,1 milliárd dollárt Izraelnek.
A dokumentum továbbá 20,2 milliárd dolláros csomagot tartalmaz a migrációs politika reformjára.
Ebben a menedékkérelmek feldolgozásának rendszerére vonatkozó szigorúbb korlátozások akkor érvényesülnek, ha a határátlépések száma meghaladja a heti ötezer főt.
A szöveget gyorsan jóváhagyta Biden elnök, aki kiemelte az ország „csődöt mondott” a bevándorlási rendszer megreformálására. Egy humánusabb hozzáállást szorgalmazott, mint elődje, Donald Trump, akinek ellentmondásos intézkedései családok szétválasztásához vezettek az amerikai-mexikói határon.
„Kétpárti megállapodást értünk el a nemzetbiztonságról, amely az elmúlt évtizedek legszigorúbb és legigazságosabb migrációs reformját tartalmazza. Határozottan támogatom” – mondta Biden nyilatkozatában.
A képviselőház elnöke, Mike Johnson, Donald Trump támogatója, az X közösségi oldalon ugyanakkor kijelentette: „ez a törvényjavaslat még rosszabb, mint amire számítottunk, és messze van attól, hogy véget vessen az elnök által létrehozott határkatasztrófának”.
Egymillió moldovai állampolgár rendelkezik román útlevéllel is, aminek meg kell könnyeítenie az ország EU-csatlakozását, de a többség nem támogatja a Romániával való egyesülést – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök.
Az Egyesült Államok visszatartott egy az Izraelnek szánt bombaszállítmányt, mivel aggályosnak tartotta, hogy azokat egy rafahi támadás során felhasználhatják – közölte egy amerikai tisztségviselő a CNN szerint.
A NATO-tagállamoknak növelniük kell a hadiipari termelésüket – szögezte le kedd esti washingtoni sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
A Hamászra gyakorolt katonai nyomás nélkül nem lehetséges a Gázát uraló iszlamista terrorszervezet által elrabolt izraeli túszok kiszabadítása – ezzel indokolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Rafah elleni műveletek megkezdését.
Románia nyitott arra, hogy megvitassa egy Patriot légvédelmi rendszer Ukrajnába küldésének lehetőségét – közölte Klaus Iohannis elnök kedden az Egyesült Államokban.
Nagyszabású támadássorozatot indított az orosz hadsereg szerdára virradóra, egy nappal a moszkvai győzelem napi ünnepség előtt ukrán városok ellen.
Klaus Iohannis román idő szerint kedden este közölte, hogy a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyalt a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnökkel.
Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki.
Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.
szóljon hozzá!