Fotó: Facebook/Dr. Matthew Mode
A jelek szerint nem Romániában tölti le büntetését a magát plasztikai sebésznek kiadó Matteo Politi, hiába ebben az országban követte el a bűncselekményt: a velencei ítélőtábla elutasította Románia kiadatási kérelmét a három év és tíz hónap börtönbüntetésre ítélt ál-plasztikai sebész ügyében – írja a Corriere del Veneto című olasz lap.
2023. szeptember 01., 14:002023. szeptember 01., 14:00
Politit augusztus 22-én tartóztatták le szülei otthonában, az olaszországi Margherában, ahol december óta tartózkodott, de két nappal később elengedték azzal a kötelezettséggel, hogy hetente egyszer jelentkeznie kell a rendőrségen.
A bíróság ítélete szerint Politinek Olaszországban kell letöltenie a büntetést.
„Megfontoljuk, hogy fellebbezzünk-e a bíróság ítélete ellen” – mondta Giovanni Catanzaro ügyvéd, aki
A 43 éves Matteo Politit (aki időközben Luigira változtatta nevét) a román igazságügyi hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján vették őrizetbe.
A román igazságszolgáltatás szerint a férfi 2018 márciusa és decembere között orvosnak adta ki magát, és kilenc áldozatot tévesztett meg azzal, hogy plasztikai sebésznek adta ki magát. Hamis nevet használt, és öt bukaresti egészségügyi intézményben végzett műtéteket, amivel több tízezer eurós haszonra tett szert.
A férfi azonban akkor már nem tartózkodott az országban, mint kiderült, még 2022-ben megszökött, ezért európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Olaszországban bukkantak rá Matteo Politire, a hírhedt álorvosra, aki az elmúlt években Romániában mindenféle szakmai képesítés nélkül a bukaresti felső tízezer plasztikai sebészeként tevékenykedett, amiért Romániában idén márciusban jogerősen elítélték.
Még Hongkongban is keresték, de a Rai News szerint a további nyomozás során kiderült, hogy a Velencéhez közeli Mestre egyik szállodájában talált munkát.
Miután a férfit letartóztatták, a csendőrök értesítették a nemzetközi rendőrségi együttműködési szolgálatot a külföldi szervekkel való szükséges kommunikáció érdekében, és az igazságügyi hatóság kérésére a velencei Santa Maria Maggiore börtönbe szállították a kiadatásáig.
A bukaresti egészségügyi igazgatóság bocsátotta ki számára az úgynevezett orvosi alapnyilvántartási számot (bélyegzői számot). Miután vizsgálat indult ellene, az olasz állampolgár megpróbálta vonattal elhagyni Romániát 2019 februárjában, de a hatóságok elfogták a kürtösi vasútállomáson. Egy időre előzetes letartóztatásba helyezték, majd szabadlábra került.
A vádirat szerint
A férfi 2018 szeptemberében két orvost is félrevezetett. Álnéven bemutatkozva azt állította, hogy hamarosan egy bukaresti székhelyű magánklinika tulajdonosa lesz, noha tudta, hogy a klinika megvásárlására akkoriban nem volt valós lehetősége, mivel nem rendelkezett az ehhez szükséges anyagi forrásokkal. A két orvost rávette arra, hogy béreljenek ki három hónapra az állítólagos magánklinikáján két helyiséget összesen 13 896 lejért.
Az ügyészek szerint Matteo Politi 2018. március 19-én hamis oklevelekre hivatkozva szerzett praktizálási engedélyt, majd március 23-án orvosi alapnyilvántartási számot a bukaresti egészségügyi igazgatóságtól. Ugyanabban az évben március 22-én rávette az oktatási minisztériumi illetékes hivatalnokait a pristinai egyetemen szerzett orvosi diplomájának honosítására. Ez az okirat azonban hamisítvány volt, az olasz férfi nem végzett tanulmányokat a pristinai egyetemen – olvasható a vádiratban.
Három év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte szerdán a bukaresti ítélőtábla Matteo Politit, azt az olasz férfit, aki hosszú ideig plasztikai sebésznek kiadva magát műtéteket végzett Bukarestben, miközben csupán nyolc osztályt végzett.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
szóljon hozzá!