Ne legyenek másodrangú állampolgárok az őshonos nemzeti közösségek – Az SZNT kezdeményezéséről vitázott az Országgyűlés

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a nemzeti régiók védelmére irányuló európai polgári kezdeményezését támogató többpárti határozati javaslatról vitázott a magyar Országgyűlés, amely kedden fogadhatja el az előterjesztést.

Hírösszefoglaló

2020. február 25., 08:492020. február 25., 08:49

A hétfői vita során – amelyen Izsák Balázs, az SZNT elnöke is jelen volt – az előterjesztők részéről Keresztes László Lóránt (LMP) elmondta: a hétből öt parlamenti frakció (Fidesz, KDNP, MSZP, LMP, Jobbik) képviselői által benyújtott indítvány a nemzeti régiók támogatásáért útjára indított európai polgári kezdeményezésről szól, és kimondja: az Országgyűlés kifejezi támogatását és üdvözli a kezdeményezést.

„Egy olyan indítványról van szó, amellyel kapcsolatban sikerült félretenni a pártpolitikai hovatartozást” – hangoztatta Keresztes.

Zsigmond Barna Pál (Fidesz) fontosnak nevezte a javaslat körül létrejött nemzeti összhangot. Emlékeztetett, hogy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezés célja a regionális identitás megmaradása, így például az, hogy Székelyföld maradjon meg székelynek. „Az Európai Unió ne csak a migránsok jogaival foglalkozzon, hanem az őshonos nemzeti közösségekével is” – jelentette ki felszólalása során Magyarország volt csíkszeredai főkonzulja.

Szintén az előterjesztők nevében Szászfalvi László (KDNP) azt mondta, a határozati javaslat konszenzusos elfogadása annak demonstrálása, hogy az azt támogató parlamenti pártok rendkívül fontosnak tartják: az EU végre vegye napirendjére ezt a témát, és az őshonos nemzeti közösségek tagjai ne legyenek másodrangú állampolgárok abban az országban, ahol élnek. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára örömét fejezte ki az ötpárti javaslat miatt, és jelezte, a kormány üdvözli a kezdeményezést, mert az a magyar–magyar együttélést segíti.

Balczó Zoltán (Jobbik) arra kérte a kezdeményezést támogató pártokat, hogy tegyenek meg minél többet az SZNT céljainak népszerűsítésére. Sajnálatosnak nevezte továbbá, hogy a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) nem csatlakozott a kezdeményezéshez és érzéketlenek a határon túli magyarok sorskérdéseivel szemben. Varga László (MSZP) azt mondta, bízik abban, hogy a parlament a lehető legszélesebb támogatással fogadja el a javaslatot kedden.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára