Neheztelés. Moszkva szerint Románia egy fórum megrendezésével beavatkozott az orosz belügyekbe
Fotó: Pexels
Az orosz állami duma belügyekbe való külföldi beavatkozást vizsgáló bizottsága anyagokat küldött a főügyészségnek és a külügyminisztériumnak a román hatóságok „Oroszországi Föderációval szembeni ellenséges cselekedeteiről” – közölte Vaszilij Piszkarev, a nemzetbiztonsági bizottság vezetője kedden a TASZSZ hírügynökség szerint.
2025. március 25., 12:382025. március 25., 12:38
2025. március 25., 13:312025. március 25., 13:31
„A bizottság tanulmányozta a Fekete-tenger: a biztonságos és stabil Európa jövőbeli határa című fórum anyagát, amelyet
– mondta az orosz képviselő, anélkül, hogy pontosította volna, melyik, Moszkva által terroristának tartott szervezetre gondol.
„Az összegyűjtött anyagokat továbbítottuk az Oroszországi Föderáció főügyészségének jogi értékelés és döntéshozatal céljából, a törvényeinkkel összhangban, valamint az Oroszországi Föderáció külügyminisztériumának,
– idézte Piszkarevet az általa vezetett bizottság Telegram-fiókja.
Az orosz képviselők szerint a román parlamentben tartott esemény során „többször is felhívások hangzottak el a nyugati országokhoz, többek között külföldi ügynökök által, hogy
Ezen kívül – tette hozzá Piszkarev – „Oroszország Fekete-tengerről való kiszorítására” vonatkozó javaslatok is születtek, amelyeknek a „nyilvános felhívás az Orosz Föderáció területi integritásának megsértésére irányuló cselekményekre” és „nyilvános felhívás agressziós háború vívására” bűncselekmények megvalósításának elemei – mondta az orosz képviselő.
Piszkarev vélhetően a Posztorosz Szabad Nemzetek Fórumára gondolt, amelyet Oroszországban betiltottak, miután a legfelsőbb bíróság terrorszervezetté nyilvánította.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
szóljon hozzá!