Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Oroszország ukrán drónok éjszakai támadásait hiúsította meg Moszkva és Brjanszk térségében, nyugaton – közölték hétfő reggel az orosz hatóságok.
2023. augusztus 28., 08:022023. augusztus 28., 08:02
Hétfőn „a légvédelmi erők a Luberickij kerületben (a fővárostól délkeletre – a szerk.) megsemmisítettek egy Moszkva felé repülő drónt” – közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere a Telegramon.
„Az első információk szerint nem voltak se áldozatok, se károk” – tudatta, hozzátéve, hogy az illetékes szolgálatok a helyszínen vannak.
A moszkvai Domogyedovo és Vnukovo nemzetközi repülőtereket rövid időre lezárták – jelentette ugyanakkor a TASZSZ orosz hírügynökség légügyi forrásokra hivatkozva.
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka két másik repülő eszközt is „megsemmisítettek a légvédelmi eszközök az ukrán határon fekvő Brjanszk térség fölött” – közölte az orosz védelmi minisztérium a Telegramon, anélkül, hogy tájékoztatást adott volna az esetleges áldozatokról vagy károkról.
Mindeközben
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap éppen arról beszélt, hogy
„Úgy vélem, hogy ez nagy kockázat, mindenképpen magunkra maradunk” – mondta az országos médiának adott interjúban, ahol arról kérdezték, hogy itt lenne-e az ideje egy ilyen áthelyezésnek orosz földre.
Az előrehaladás és a felelősség Ukrajna számára a harctéren „mindig kétoldalú” – mondta Zelenszkij, hozzátéve, hogy a nemzetközi partnerek részei minden győzelemnek, az ellentámadás feltartóztatásának, minden védelmi akciónak és minden gyengeségnek.
Zelenszkij azt is elmondta, hogy szerinte
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hónapokban megszaporodtak az orosz földön végrehajtott támadások, az orosz tisztviselők szerint ukrán drónok és ágyúzás felelősek a támadásokért, amelyek időnként civileket sebesítettek vagy öltek meg.
Kijevi tisztviselők utaltak az incidensekre – Zelenszkij például a múlt havi dróntámadások után azt mondta, hogy a háború „visszatér Oroszországba” –, de Ukrajna gyakran elutasítja, hogy magára vállalja a határon túli támadásokat.
Ukrajna ezzel szemben
Moszkva 2014-ben elfoglalta a félszigetet, és orosz területnek nyilvánította, amit Ukrajna, az Egyesült Államok és a nemzetközi szervek törvénytelennek ítéltek. Kijev kijelentette, hogy Oroszország Ukrajnából való kiszorításának céljai közé tartozik a Krím visszaszerzése is.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!