Hétszázötvenöt amerikai külügyminisztériumi alkalmazottnak kell távoznia Oroszországból Moszkva azon döntésének értelmében, hogy 455 főre kell csökkenteni az oroszországi amerikai nagykövetség és konzulátusok létszámát - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap.
2017. július 31., 11:002017. július 31., 11:00
Putyin a Rosszija 24 tévécsatornán jelentette be az érintettek számát. „Több mint ezer főnyi amerikai diplomáciai és kiszolgáló személyzet dolgozik Oroszországban. Most 755-nek be kell fejeznie a tevékenységét” - mondta az elnök egy interjúban.
Moszkva pénteken már közölte, hogy az Egyesült Államokban dolgozó orosz külügyi alkalmazottak létszámával egyenlőre kell csökkenteni az amerikaiakét szeptember 1-ig.
valamint hogy tavaly év végén 35 orosz diplomatát utasítottak ki és orosz állami tulajdonban lévő ingatlanokat foglaltak le az Egyesült Államokban. Az akkori, az elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással indokolt amerikai intézkedésekre Moszkva mindeddig nem válaszolt.
A képviselőház után az amerikai szenátus is nagy többséggel szavazta meg csütörtökön este az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.
„Meglehetőse sokáig vártuk, hogy a dolgok jobbra forduljanak, olyan reményt tápláltunk, hogy a helyzet valahogy megváltozik. De úgy tűnik, hogy ha az meg is változik, az nem lesz egyhamar.
- jelentette ki Putyin televíziós nyilatkozatában.
Hozzátette, hogy Oroszország képes lenne további intézkedéseket hozni az Egyesült Államok ellen, és az amerikaiak számára érzékeny területeken korlátozni az együttműködést, de ő ezt a jelenlegi helyzetben nem tarja célszerűnek, mert nemcsak a kétoldalú kapcsolatoknak, hanem Moszkvának is ártanának. Az elnök nem zárta ki annak az elméleti lehetőségét, hogy eljöhet a pillanat, amikor az Oroszországra való nyomásgyakorolási kísérletek okozta kár összevethető lesz azzal, amit az együttműködés korlátozása eredményezhet, de kifejezte reményét, hogy nem fajul el ennyire a helyzet.
Putyin „törvénytelennek” nevezte az új amerikai korlátozásokat, amelyekkel Washington befolyásolni kíván más országokat, köztük a saját szövetségeseit, amelyek érdekeltek a kapcsolatok fejlesztésében Oroszországgal.
Válaszlépéseket jelentett be pénteken az orosz külügyminisztérium, miután előző este az amerikai szenátus is nagy többséggel megszavazta az Oroszország elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.
Putyin mindemellett „nagyon fontosnak” nevezte az orosz-amerikai együttműködést a tömegpusztító fegyverek korlátozása és a terrorizmus elleni harc terén. A szíriai „feszültségmentesítési övezetek” létrehozását „a közös munka konkrét eredményének” nevezte. A lehetséges kétoldalú kooperáció terepeként nevezte meg az energetikát, a repülőgépipart és az űrkutatást, azon belül is a Vénusz megfigyelését, valamint a kiberbűnözés elleni fellépést is.
Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója visszautasította, hogy az Egyesült Államok nem konzultálna európai szövetségeseivel az ukrajnai háború lezárásáról szóló folyamattal kapcsolatban.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap megfogadta, hogy Donald Trump amerikai elnök támogatásával „befejezi a munkát” Iránnal szemben.
Ferenc pápának szigorú pihenést írtak elő az orvosok a mielőbbi gyógyulás érdekében, ezért hagyományos vasárnapi beszédét sem tarthatta meg – közölte a Vatikán. Ferenc pápát légúti fertőzéssel kezelik.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök telefonbeszélgetése azt jelenti, hogy Moszkva és Washington ezentúl a békéről, nem háborúról fog beszélni – jelentette Dmitrij Peszkov.
Egy 14 éves fiú meghalt, öten pedig megsérültek egy késeléses támadásban az ausztriai Villach városában. A hatóságok szerint a 23 éves elkövetőt iszlamista nézetek motiválták.
Orbán Viktor miniszterelnök Dubajból hazafelé tartva adott exkluzív interjút Szalai Zoltánnak, a Mandiner főszerkesztőjének. Orbán Viktor magyar kormányfő a világpolitikáról, Európa szerepéről és Magyarország külpolitikai stratégiájáról beszélt.
Az európai vezetők jövő héten Párizsban tanácskoznak az ukrajnai háborúról, miután felmerült, hogy Donald Trump külön béketárgyalásokat folytatna Oroszországgal.
Telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter – közölte szombaton az orosz diplomáciai tárca. Egyeztettek Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának előkészítéséről is.
Ukrajna nem fogad el olyan békemegállapodást, amelyet a háta mögött vagy a bevonása nélkül köt bárki is – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.
Az Hamász iszlamista terrorszervezet szabadon engedett három újabb izraeli túszt cserébe 369, izraeli börtönökben őrzött palesztinért, köztük 36 életfogytiglanra ítélt terroristáért.
szóljon hozzá!