Utolsó percek. A három fiatal összeakaszkodva próbált ellenállni az áradásnak, de végül elsodorták őket a hullámok
Fotó: Videófelvétel
Már csak kutyás kutatóegységekkel folytatják a keresést Cristian Molnarnak, annak a 25 éves, Szatmár megyei román fiatalembernek a holtteste után, akit két barátnőjével együtt május 31-én sodort el a Natisone folyó észak-Olaszországban.
2024. június 23., 13:032024. június 23., 13:03
„A mai naptól kezdve a keresést elsősorban kutyákra bízzák, amelyek továbbra is járőröznek a Natisone folyó partján egészen a Torre folyóba való beömléséig” – mondta Domenico Lione, Udine prefektusa. A támogatás biztosítása érdekében a premariaccói városházán továbbra is készültségben marad egy tűzoltóegység, a regionális polgári védelemmel együttműködve.
A búvár-, navigációs és légi járőrtevékenységet viszont felfüggesztik.
Mint arról beszámoltunk,
Megtalálták két lány holttestét, akik azon három fiatal között voltak, akik Olaszországban, a Natisone folyó vizében tűntek el, miután pénteken nem sokkal délután egy óra után a Romano híd alatt Orsaria di Premariaccóban (Udine) elsodorta őket a víz.
Közben folytatódnak az ügyészség által elrendelt vizsgálatok: pénteken az udinei törvényszéki laboratóriumban megkezdődött Patrizia Cormos mobiltelefonjának – ez az egyetlen, a tragédia után megtalált készülék – vizsgálata.
A készüléken tárolt adatokról készítettek, hogy elkerüljék annak károsodását, hogy felhasználhassák egy esetleges tárgyalás során. Az elemzésben a kijelölt szakértők mellett az áldozatok családjai által kijelölt személyek is részt vettek.
Cristian testvére, Petru Radu is aktívan részt vesz a keresésben – írja az olasz sajtó.
Mint arról beszámoltunk, három román származású fiatal, egy fiú és két lány eltűnt, miután heves esőzések sújtották Veneto régiót. A fiatalokat a medréből kilépett Natisone folyó vize sodorta el.
Miközben az udinei ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, szerdán az olaszországi Udinében ortodox és római katolikus szertartás keretében búcsúztatják a 20 éves Patrizia Cormoşt és a 23 éves Bianca Doroşt.
A három fiatal között van egy 20 éves Campoformidóban (Udine) élő lány, aki amúgy már Olaszországban, Colleferróban (Róma) született; a másik, 23 éves lány három napja érkezett Romániából, hogy meglátogassa Udinében élő szüleit. A 25 éves fiú, aki az autót vezette, Ausztriában élt, de lakcíme Udinébe szól.
A tájékoztatás szerint a fiatalok próbáltak ellenállni az áradásnak, erősen kapaszkodtak. A mentők megpróbálták daruval megközelíteni őket, és kötelet dobni nekik, de nem sikerült. Az áramlat elsodorta őket, és elvesztették a nyomukat. A három fiatal egy román rendszámú autóval érkezett, amelyet a tragédia helyszínének közelében láttak.
Az orosz hadsereg mintegy 30 ezer katonát csoportosított át a Kurszki régió térségébe az ukrán betörés nyomán – jelentette ki Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok.
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Washington értékelése szerint a korábbinál intenzívebb hétvégi harcok Izrael és a libanoni Hezbollah között nem egy szélesebb regionális konfliktus jelei.
Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith különleges ügyész kedden.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért – reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira.
Budapest Főváros Kormányhivatalának adott igazat ítéletében a Fővárosi Törvényszék, amely szerint jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését.
Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.
A holland kormány koronavírus elleni oltási kampányt indított a 60 év felettiek, valamint a rossz egészségi állapotú fiatalabbak számára, az első értesítéseket már kézbesítették az érintett lakosság számára – tájékoztatott a Dutch News hírportál kedden.
Ukrán erők kedden megpróbáltak betörni a dél-oroszországi Belgorod régióba – közölte a SkyNews orosz Telegram-csatornákra hivatkozva.
Moldovának az Európai Unióban a helye, integrációs törekvései megvalósításában számíthat Románia támogatására – hangoztatták pártállásuktól függetlenül a román vezetők kedden, Moldova nemzeti ünnepén.
szóljon hozzá!