Megkönnyebbültek a román zsoldosok, kimenekítették őket, miután megadták magukat

román zsoldosok

Hazatérhetnek. A román zsoldosok elhagyhatták Kongót

Fotó: Videófelvétel

Biztonságban elhagyták a konfliktusövezetet a katonai konfliktus miatt Kongóban, Észak-Kivu tartományban rekedt román állampolgárok – jelentette be a román külügyminisztérium.

Krónika

2025. január 30., 10:052025. január 30., 10:05

Azokról a román zsoldosokról van szó, akiket a kongói kormány bérelt fel, hogy a kormányerők ellen harcoló, M23 nevű lázadócsoport ellen küzdjenek.

A román külügy szerdán este közölte: a román állampolgárokat evakuálták az országból.

A tárca közölte, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-kivui régiójában fekvő Goma városának biztosítása, majd a kimenekítés és a konfliktusövezetből való biztonságos távozás a külügyminisztérium és az illetékes román intézmények képviselőiből álló intézményközi válságstáb erőfeszítéseinek eredménye.

A külügyminisztérium azonnal összehívta a válságstábot, amint a konfliktushelyzet romlani kezdett a térségben, ahol román állampolgárok, a KDK kormányának magánalkalmazottai, „egy katonai kiképző misszióban vettek részt”.

A válságstáb a régió államaival és az ENSZ illetékeseivel is egyeztetett, a külügyminisztérium állandó kapcsolatban állt a regionális és nemzetközi partnerekkel, valamint az ENSZ/MONUSCO békefenntartóival.

A Reuters szerint közel 300 külföldi zsoldos, akit a Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya a Ruanda által támogatott M23 lázadók offenzívája ellen bérelt fel az ország keleti részén, szerdán megadta magát és hazafelé tartott.

Gomát, Kelet-Kongó legnagyobb városát a hét elején foglalta el az M23-as csoport. A zsoldosok, a kongói hadsereg maradványai és a velük szövetséges milíciák a Kivu-tó és a ruandai határ között szorultak sarokba. Mivel nem volt hová visszavonulniuk, a zsoldosok megadták magukat az ENSZ békefenntartóinak Gomában, akik aztán a szomszédos Ruandán keresztül gondoskodtak a hazatérésükről.

Idézet
Megkönnyebbültünk, mert végre hazamehetünk. Nagy megkönnyebbülés”

– vallotta be az egyik román zsoldos, aki közel két éve tartózkodott Gomában.

„Goma lepusztult a ruandaiak és a kongóiak közötti háború miatt” – mondta a Reutersnek, miközben átlépte a ruandai határt.

A Goma és a ruandai határváros, Gisenyi közötti határátkelőhelyen a Reuters riporterei több tucatnyi jól megtermett férfit láttak, sokan szakállasak, néhányan egyenruhában voltak. A férfiak sorban álltak, hogy a rendőrség átvizsgálja őket és kutyák vizsgálják meg a csomagjaikat.

A ruandai hadsereg közölte, hogy szerdán több mint 280 román zsoldost vett át, és a fővárosba, Kigaliba szállítja őket. A férfiak csendben szálltak fel a buszokra.

A határátlépés előtt az egyik zsoldost Willy Ngoma, az M23 szóvivője újságírók egy csoportja előtt megdorgálta, mondván, hogy „nem kellett volna kalandozni jönnie Kongóba” – derül ki a ruandai New Times újság által közzétett videóból.

„Nagyon gazdag országunk van. De kapzsi vezetőkkel. Téged leszerződtettek, 8000 dollárt kapsz havonta, és etetnek, míg (a kongói katonák) kevesebb mint 100 dollárt kapnak” – mondta Ngoma.

Arra a kérdésre, hogy hol képezték ki, a zsoldos azt válaszolta, hogy a Francia Idegenlégióban.

Mint arról beszámoltunk, az európai zsoldosokat Kongóban csak „Rómeónak” becézik, mivel többségük román.

Mint arról beszámoltunk, a több száz – egyes források szerint akár ezer – román zsoldost az a Horațiu Potra egykori légiós és zsoldosvezér toborozta, aki az utóbbi időben az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő Călin Georgescu biztonsági főnökeként ismert.

A zsoldosok a kongói kormánnyal kötött szerződés értelmében a kormánycsapatok oldalán harcoltak a lázadók ellen, de a kormányellenes erők sikeres offenzívája láttán inkább megadták magukat, hogy megkíméljék az életüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg