A felvidéki magyar párt elnöke, Forró Krisztián is indul az államfőválasztáson
Fotó: Facebook/Forró Krisztián
Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása.
2024. március 23., 11:142024. március 23., 11:14
A választóhelyiségek reggel héttől este tízig tartanak nyitva, a voksoláson mintegy 4,3 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár vehet részt, akik ötéves időszakra választanak köztársasági elnököt – közölte az MTI.
A szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező szlovák állampolgárok személyazonossági igazolványuk bemutatása alapján szavazhatnak, a külföldön élők pedig útlevelük, illetve a külföldi lakhelyüket igazoló okmány bemutatásával.
A vonatkozó szabályozás szerint egy jelölt már az első fordulóban megnyerheti az államfőválasztást, ha megkapja a szavazásra jogosult választópolgárok több mint felének voksát. A szlovák államfőválasztások történetében mindazonáltal erre eddig még soha nem került sor, és a felmérések most sem valószínűsítik. Amennyiben az első fordulóban nem sikerül megválasztani az új államfőt, akkor a két legjobb eredményt elérő jelölt bejut a második fordulóba, ahol a győzelemhez már elégséges a választáson résztvevő szavazópolgárok többségének voksa.
Szlovákiában a választópolgároknak az államfőválasztáson való részvétele rendszerint nem kimagasló arányú, az utóbbi négy alkalommal 40 és 50 százalék között alakult. Legutóbb, 2019-ben rekordalacsony volt a részvétel, a választásra jogosultak nem egészen 42 százaléka járult az urnákhoz.
A mostani választáson eredetileg 11-en jelezték indulási szándékukat, de mivel ketten időközben visszaléptek, kilenc jelöltre adhatják le voksaikat a választók. A jelenlegi államfő, Zuzana Caputová megbízatási időszaka június 15-én jár le, és ő nem indul az idei megmérettetésen. A felmérések azt valószínűsítik, hogy Peter Pellegrini, a Hang (Hlas-SD) elnöke, jelenlegi parlamenti elnök és Ivan Korcok korábbi külügyminiszter juthat be a második fordulóba.
A csütörtökön életbe lépett – és a szavazás befejezéséig tartó – kampánycsend értelmében a voksolás idején részvételi részeredményeket, valamint exit poll felméréseket sem lehet nyilvánosságra hozni. A hivatalos végeredményt várhatóan vasárnap délután hozzák nyilvánosságra.
Robert Fico és a Smer diadala annak köszönhető, hogy gazdasági biztonságot, nemzetalapú érdekképviseletet és stabilitást ígért – ezzel magyarázta a Krónikának Tokár Géza felvidéki politológus a voksolás eredményét.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
szóljon hozzá!