Másodszor is elnöki kegyelmet kapott a két bebörtönzött ellenzéki lengyel politikus, Kaminskit és Wasikot ki is engedték

•  Fotó: Videófelvétel/X

Fotó: Videófelvétel/X

Másodszor is kegyelemben részesítette a lengyel elnök Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt bebörtönzött képviselőit – döntését maga Andrzej Duda jelentette be keddi sajtóértekezletén.

MTI

2024. január 24., 08:592024. január 24., 08:59

Az államfő bejelentését a bebörtönzöttek feleségei jelenlétében tette, és döntésének azonnali, haladéktalan végrehajtására szólította fel Adam Bodnar igazságügyi minisztert és főügyészt. Az államfő felszólításában az éhségsztrájkot folytató Mariusz Kaminski romló egészségi állapotára is utalt.

Andrzej Duda azt követően zárhatta le az általa január 11-én Kaminski és Wasik ügyében elindított kegyelmi eljárást, hogy Adam Bodnar kedden visszaküldte neki az élítéltek dossziéját.

Az elnök felidézte: már 2015-ben kegyelemben részesítette a korrupció elleni hivatal egykori vezetőiként hivatali hatalommal való visszaélés címén elítélt Kaminskit és Wasikot.

Az államfő akkor a lengyel alkotmány egyik előírása alapján intézkedett. Mivel Duda érvényesnek tartja 2015-ös döntését – mely álláspontját a lengyel alkotmánybíróság háromszor is megerősítette – a másodszori kegyelmi eljárást más módon, a büntető törvénykönyv alapján kezdeményezte. Ilyenkor a főügyész véleménynyilvánítása a kegyelmi aktus előfeltétele, bár a vélemény nem kötelező érvényű az államfő számára.

Adam Bodnar kedden az államfőnek továbbított véleményéhez és az ügy dossziéjához mellékelt beadványban azt javasolta, hogy Andrzej Duda ne éljen kegyelmi jogával.

Duda sajtókonferenciáján bírálta, hogy a főügyész nem tett eleget kérésének, és már az elnöki kegyelmi eljárás január 11-i elindítása után nem élt a büntetésvégrehajtás megszakításának lehetőségével.

Mariusz Kaminski családja kedd délelőtt közölte: az éhségsztrájkoló képviselőt a börtönkórházban gyomorszondával kényszertáplálásban részesítik.

Mint ismeretes, Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot január 9-én a varsói államfői palotában tartóztatták le, miután a varsói kerületi bíróság az ügyükben felújított eljárásban december végén kétévi szabadságvesztésre ítélte őket. Előzőleg a legfelsőbb bíróság kétségbe vonta a 2015-ös államfői kegyelem érvényességét.

Kedd éjjel Kaminskit és Wasikot kiengedték a Mazóviai vajdaság területén működő két börtönből.

A TV Republika konzervatív magán hírtelevízió élő közvetítésében látható volt, hogy a fegyház előtt a feleségeik, szimpatizánsok tömege és a PiS több vezető politikusa várta a képviselőket. Kaminski a feleségére és Stanislaw Karczewski volt szenátusi elnökre támaszkodva ült be az autóba. Előtte rövid beszédében kijelentette: „kész vagyok a további küzdelemre”. „Holownia úr, Tusk úr, rövidesen találkozunk” – üzent az ellenzéki politikus a szejm elnökének és a kormányfőnek.

Donald Tusk miniszterelnök az X-felületen azt írta: „az elnök – ezúttal szabályosan – a bűnözők iránti kegyelmi jogával élt”. „Ennyi az egész” – tette hozzá.

korábban írtuk

Hiába az elnöki kegyelem, letartóztattak Lengyelországban két ellenzéki képviselőt
Hiába az elnöki kegyelem, letartóztattak Lengyelországban két ellenzéki képviselőt

Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit.

korábban írtuk

Mindkét letartóztatott lengyel ellenzéki képviselő éhségsztrájkba kezdett a börtönben, mivel politikai fogolynak tekinti magát
Mindkét letartóztatott lengyel ellenzéki képviselő éhségsztrájkba kezdett a börtönben, mivel politikai fogolynak tekinti magát

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedden este vele együtt letartóztatott Mariusz Kaminski volt belügyminiszter bejelentette ugyanezt a szándékát.

korábban írtuk

Brüsszel cinkosan hallgat Lengyelország kapcsán, ,,egyedi esetnek” tartja a balliberális hatóságok súlyos túlkapásait
Brüsszel cinkosan hallgat Lengyelország kapcsán, ,,egyedi esetnek” tartja a balliberális hatóságok súlyos túlkapásait

Elképesztő az a kettős mérce, amit az Európai Bizottság (EB) tanúsít Lengyelország ügyében. A V4NA hírügynökség megkeresésére azt a választ küldték, hogy „nem kommentálnak egyedi eseteket”, ezt azonban számos korábbi példa cáfolja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház
2025. július 04., péntek

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk

Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk