Az elnöki palota előtt kedd este többszáz tüntető gyűlt össze, Kaminski és Wasik szabadon bocsátását követelték
Fotó: X/boom_and_bust
Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.
2024. január 10., 08:312024. január 10., 08:31
Marcin Kierwinski új belügyminiszter az X közösségi felületen azt írta: „a törvény előtt mindenki egyenlő”.
Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, mert Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető társaságában egy találkozóra indult a fehérorosz ellenzék tagjaival.
Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint
„A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket” – olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében. Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint
Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő.
A bíróság decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda elnök viszont már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. A kegyelmi döntés jogi vitát váltott ki, ellenzői azzal érveltek, hogy nem adható meg, mivel az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.
A legfelsőbb bíróság idén júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, majd a decemberben megszületett ítélet alapján a varsói kerületi bíróság hétfőn kezdeményezte Kaminski és Wasik börtönbe szállítását.
Kaminski és Wasik azonban közben az államfői palotába indult, ahol Andrzej Duda meghívására délelőtt egy hivatalos rendezvényen vettek részt.
Az elnöki palota előterében délután rendezett sajtóértekezleten a két politikus aláhúzta: nem bujdosnak, jelenleg az államfő vendégei, de ha börtönbe kerülnek, politikai foglyokká válnak. A nyilatkozat után visszatértek a palotába.
A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, mibe bonyolódott bele.
Az államfői hivatal közlése szerint kedd este Andrzej Duda részvételével a hivatalban konzultációkat kezdtek a történtek miatt. Grazyna Ignaczak-Bandych később a TV Trwam katolikus televízióban bejelentette: az elnök levélben a lengyel végrehajtó hatalom „törvény- és alkotmánysértő lépéseiről” fog tájékoztatni más államfőket, valamint nemzetközi intézményeket.
Tiltakozók nagyobb csoportja azon varsói rendőrőrs előtt is megjelent, ahova a két képviselőt elszállították. Jelen volt a PiS több politikusa, köztük Jaroslaw Kaczynski pártelnök.
Késő esti rendőrségi közlemény szerint a két elítéltet egy varsói börtönbe vitték tovább. Kaczynski és a PiS politikusai a börtönépület elé is átvonultak. „Veletek vagyunk!” –skandálták. Kaczynski újságíróknak nyilatkozva „vakmerő alkotmánysértéssel” vádolta meg a kormányzókat.
Tiltakozó akciót kezdtek a korábbi lengyel kormányzó, jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői szerdára virradó éjjel a közszolgálati televízió (TVP) varsói székháza előtt „a demokrácia védelmében”.
Letette a hivatali esküt Andrzej Duda államfő előtt szerdán Donald Tusk miniszterelnök és kormányának 26 tagja, ezzel megtörtént az új lengyel kormány beiktatása.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
szóljon hozzá!