Friedrich Merz német kancellár lett
Fotó: Facebook/Friedrich Merz
Friedrich Merz, az SPD-CDU/CSU jelöltje 325 igen szavazattal 289 nem ellenében, egy tartózkodás mellett kedd délután megnyerte a német kancellárválasztás második fordulóját, miután nagy meglepetésre elvesztette az első körös szavazást.
2025. május 06., 18:312025. május 06., 18:31
Amint arról beszámoltunk, Friedrich Merz német konzervatív vezetőnek nem sikerült megszereznie a kancellárrá váláshoz szükséges parlamenti többséget a keddi szavazás első fordulójában, ami váratlan kudarcot jelentett a szociáldemokratákkal kötött új koalíciója számára.
Merz, aki a februári szövetségi választásokon győzelemre vezette konzervatív CDU/CSU-t, és koalíciós megállapodást kötött a balközép szociáldemokratákkal (SPD), mindössze 310 szavazatot kapott a parlament alsóházában – közölte Julia Kloeckner, a Bundestag elnöke. Nemmel 307 képviselő szavazott, hárman pedig tartózkodtak.
A lapok már kora délután tudni vélték, hogy a CDU/CSU minden követ megmozgat azért, hogy a Bundestag még aznap tartson egy második fordulót. Így is lett – olvasható a Híradó.hu beszámolójában.
Nem sokkal 16 óra után Julia Klöckner, a Bundestag elnöke kihirdette az eredményt, miszerint Friedrich Merz megszerezte a szükséges szavazatot, ezzel ő lett az új kancellár. A délutáni szavazáson 325 szavazatot kapott, kilenccel többet, mint amennyi az abszolút többséghez szükséges, de hárommal kevesebbet, mint ahány szavazata összesen van a kormánypártoknak.
Friedrich Merz kudarca így is egyedülálló a német történelemben: még soha nem fordult elő, hogy egy többséggel rendelkező kormánykoalíció képviselői ne választották volna meg saját kancellárjelöltjüket.
Friedrich Merz német konzervatív vezetőnek nem sikerült megszereznie a kancellárrá váláshoz szükséges parlamenti többséget a keddi szavazás első fordulójában, ami váratlan kudarcot jelentett a szociáldemokratákkal kötött új koalíciója számára.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.
Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a
Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.
Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.
Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.
Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.
szóljon hozzá!