Szlovákiában atúlterheltek a kórházak, az orvosoknak mérlegelniük kell, ki kerülhet lélegeztetőgépre
Fotó: Eduard Heger/Facebook
Jóváhagyta a pozsonyi kormány a veszélyhelyzet kihirdetését, éjféltől legalább két hétig teljes lezárás lesz érvényben Szlovákiában, ahol a nem létfontosságú szolgálatatásokat bezárják, és a beoltottak is kénytelenek otthon maradni.
2021. november 24., 21:402021. november 24., 21:40
2021. november 24., 22:312021. november 24., 22:31
Az Újszó.com portál közölte, a kijárási korlátozás a tervek szerint két hétig lesz érvényben, de 10 nap múlva átértékelik a helyzetet, és ha a járványügyi szituáció engedi, az oltottak bizonyos enyhítésékre számíthatnak. Hajnali 1 és 5 óra között korlátozás nélkül lehet mozogni. Bár a járványhelyzet hetek óta romlik Szlovákiában, a kijárási tilalomról és a veszélyhelyzet kihirdetéséről ezúttal is az utolsó pillanatban döntöttek a pozsonyi hatóságok, a korlátozások pedig szó szerint egyik napról a másikra változnak.
Éjféltől csak az élethez alapvetően szükséges üzletek, illetve szolgáltatások működhetnek. Ebbe a kategóriába tartoznak például az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, cipőüzletek, bankok és autószervizek. Az éttermek és egyéb létesítmények legalább két hétre (december 9-ig) kénytelen felfüggeszteni a működésüket – közölte az Újszó.com. Eduard Heger szlovák kormányfő a társadalmi összefogás fontosságát hangsúlyozta, azt hangoztatva, hogy nem politikai döntés született, az intézkedések célja az emberi életek megóvása.
Az emberek csak indokolt esetben hagyhatják el az otthonukat – a kivételek között szerepel a munkába járás – az egészségügyi tárca azonban azt tanácsolja, aki teheti, dolgozzon otthonról. A munkahelyre vezető úton és vissza a hatóságok elkérhetik a munkáltató által kiállított igazolást. A járáson belül a természetjárást, illetve egyéni sportot sem korlátozzák. Az egészségügyi ellátás céljából szükséges utazás ugyanúgy engedélyezett, ide tartozik a teszt és az oltás is. Közeli hozzátartozó temetésén, keresztelőjén vagy esküvőjén szintén részt lehet venni.
Eduard Heger szlovák kormányfő kórházi látogatáson
Fotó: Eduard Heger/Facebook
A gyerekek továbbra is járhatnak iskolába és óvodába, a szülők pedig elkísérhetik őket. A szakértők javasolták ugyan a tanintézetek bezárását, a kormány viszont leszögezte, az iskola lesz utolsó, amit bezárnak az országban. Branislav Gröhling oktatási miniszter hangsúlyozta, rendszeresen kiértékelik a járványügyi adatokat, az elmúlt héten a pozitivitási arány 1,6 százalék volt, miközben a diákok 82,3 százaléka járt iskolába.
A tesztelést a munkáltató biztosítja, az előzetes tervekkel ellentétben pedig csak heti egyszer lesz rá szükség; a tesztek ára 5 euró lesz, és az állam átvállalja a munkaadók költségeit. A Paraméter.sk portál szerint a lezárás az utolsó pillanatban érkezik Szlovákiában, a kórházakban 3200 embert ápolnak, és már nincs egy szabad lélegeztetőgép se. Az orvosoknak mérlegelniük kell, hogy ki kerülhet gépre, ki kaphat még egy kis esélyt arra, hogy túlélje a fertőzést.
Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet, ami azt jelenti, hogy korlátozzák az egyéb ellátásokat, és esetlegesen külföldi segítséget is kérnek. Az Our World in Data című tudományos online kiadvány szerint Szlovákiában nő a leggyorsabban a világon az új fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva: az elmúlt héten 1 millió lakosra 13 080 fertőzött jutott.
Az 5,5 milliós Szlovákia lakosságának 47 százaléka vette fel a védőoltást: ez a harmadik legalacsonyabb arány az Európai Unión belül, a fertőzöttek és a kórházban ápoltak többségét pedig oltatlanok teszik ki. Dagmar Sudeková, az egyik legsúlyosabban érintett területen fekvő Zsolna kórházának igazgatóhelyettese kedd este arról számolt be az RTVS közszolgálati rádió és televíziónak, hogy a paciensek több mint 80 százalékát oltatlanok teszik ki, és a kórház valamennyi lélegeztetőgéppel és orvosi oxigénnel ellátott ágya foglalt. Az egészségügyi tárca szerint országosan a kórházban ápolt koronavírusos betegek közel 83 százaléka nem kapott két adag védőoltást.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!