Fotó: Facebook/Európai Parlament
Az Európai Parlament 63 képviselője levélben fordult az uniós intézmények vezetőihez, amelyben felszólították őket, hogy tegyenek meg mindent Magyarország tanácsi szavazati jogának felfüggesztése érdekében.
2024. július 16., 21:272024. július 16., 21:27
2024. július 16., 21:302024. július 16., 21:30
A levelet aláíró képviselők szerint alig kezdődött el az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége, „Orbán Viktor máris jelentős károkat okozott azzal, hogy kihasználta és visszaélt elnöki szerepével.” Mint írták, Orbán Viktor „békemissziós” látogatást tett Oroszországban és Kínában, amelyek során szándékosan azt a benyomást keltette, hogy az egész Európai Uniót képviseli, holott erre nem lehetett felhatalmazása. Emlékeztettek, hogy az uniós vezetőknek kellett tisztáznia, hogy ezek az utazások kizárólag a kétoldalú kapcsolatok keretében történtek.
„Nemcsak túllépi hatáskörét, amikor úgy tesz, mintha az EU egészét képviselné, hanem aktívan olyan politikai menetrendet követ, amely ellentétes a közös uniós álláspontokkal, aláásva ezáltal az egész döntéshozatali folyamatot, valamint az EU egységét rendkívül fontos kérdésekben. Ezt nem engedhetjük, hogy így folytatódjon” – mutattak rá. A képviselők felszólították az uniós vezetőket, hogy „a lehető leghamarabb tegyenek határozott lépéseket annak érdekében, hogy korlátozzák a további károkat, nemcsak az EU egészének hitelességét, hanem a jelenlegi geopolitikai helyzetet illetően is.”
„Ehhez valódi tettekre van szükség, például Magyarország szavazati jogának felfüggesztésére a tanácsban, mivel a gyakorlat azt mutatja, hogy a helyzet puszta szóbeli elítélése nem vezet eredményre” – írta a levelet aláíró 63 uniós parlamenti képviselő.
„Nemcsak elfogadhatatlan, hanem felháborító is, hogy egy országot mindössze azért megbélyegeznek a XXI. században, mert a diplomáciai megoldás mellett érvel és a kommunikációs csatornákon keresztül tárgyal azokkal is, akikkel nincsen egyetértés fontos kérdésekben” – jelentette ki, a tárcavezető, elfogadhatatlannak nevezve, hogy egyesek szuverén államokat próbálnak korlátozni abban, hogy azzal tárgyaljanak, akikkel akarnak. Szijjártó leszögezte, hogy a háborúpárti európai politikusok közelmúltbeli támadásai csak még inkább megerősítik a magyar kormány eltökéltségét a békemisszióját illetően.
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton – európai idő szerint vasárnap hajnalban – bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon sikeres támadást” hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény, Fordo, Natanz és Iszfahán ellen.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin terrorszervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.
Izrael újabb támadási hullámot indított Iránban – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.
Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.
Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
szóljon hozzá!