Kerítés a határon: listázták a menekültek áradata ellen épülő európai védőfalakat

Kerítés a határon: listázták a menekültek áradata ellen épülő európai védőfalakat

Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott az lengyel–fehérorosz határon, az AFP az EDNH platformon megjelent összeállításában leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös migránsválság után.

Hírösszefoglaló

2022. február 02., 10:422022. február 02., 10:42

2022. február 02., 10:452022. február 02., 10:45

A görög–török határ

Mint az Agerpres által szemlézett elemzés emlékeztet, Görögország 2012-ben két 11 kilométer hosszú és 3 méter magas szögesdrótkerítést emelt a Törökországgal közös határvonalán, ahol korábban taposóaknák voltak.

A Görögország összeomlását okozó 2009-es pénzügyi válság után a menekültek főként Görögországon át próbáltak eljutni az Európai Unióba tagállamaiba. Sokan a 150 kilométeres határvonal jelentős részén természetes határt képező Evrosz folyón keltek át.

Miután 2020-ban Törökország „megnyitotta kapuit” az EU-ba tartó menekültek előtt, a görög kormány 40 kilométeres, „áthatolhatatlan” résszel bővítette ki a kerítést. A munkálatokat augusztusban fejezték be.

A görög katonák ezen kívül egy egy kilométeres hosszúságú katonai övezetet is őriznek, amelybe őrtornyokat építettek és határvédelmi eszközöket telepítettek.

A bolgár–török határ

Bulgária 2014-ben felhúzott egy 30 kilométeres szögesdrótkerítést a Törökországgal közös határvonalán, ahol a migránsok próbáltak átjutni, hogy elkerüljék a Földközi-tengeren történő átkelés veszélyeit.

Négy évvel később a kerítést kibővítették a határvonal csaknem teljes, 259 kilométeres hosszán.

A magyar–szerb és a magyar–horvát határ

A 2015-ös migránsválság idején, amikor több mint egymillió ember próbált a háború és a szegénység elől Európába menekülni a balkáni útvonalon, az Orbán Viktor vezette populista magyar kormány 175 kilométer hosszú, 4 méter magas szögesdrótkerítést emelt a szerb, majd egy 120 kilométerest a horvát határon.

A szlovén–horvát határ

Az ezt követő hetekben Szlovénia szögesdrótkerítést húzott a Horvátországgal közös 640 kilométeres határának csaknem egyharmadán. Azóta kibővítette a kerítést a városok és turisztikai övezetek közelében.

A görög–észak-macedón határ

2015 novemberében, amikor menekültek ezrei lépték át Észak-Macedónia déli határát a Gyevgyelija környéki mezőkön keresztül, az kormány három kilométeres fémkerítést épített a megfékezésükre. Utána még egy kerítés következett nyugatabbra, Medzitlija mellett, egy harmadik pedig délkeletre, a Dojran-tó közelében. A három kerítés hossza összesen már 32 kilométer.

Az osztrák–szlovén határ

2015 decemberében Ausztria kerítést épített a Szlovéniával közös határának egy részén. Ez az első határ a schengeni-övezetben, ahol újra bevezették az ellenőrzést. Ezután épült meg a Brenner-hágón, az osztrák-olasz határon lévő kisebb kerítés. Az évek során mindkettőn réseket vágtak a kirándulók, a vadállatok és helyi termelők számára, a kerítéseket benőtte a növényzet.

Francia falak Calais-nél

Franciaország mintegy 12 kilométer hosszan emelt masszív falakat és kerítéseket Calais kikötője körül és a Csatorna-alagút bejáratánál, hogy megakadályozza a menekültek átkelését Nagy-Britanniába.

Jelenleg a legtöbb migráns kis csónakokkal próbál átkelni a La Manche-csatornán. 2021 novemberében egyetlen nap alatt rekordszámú, 1185 menekült próbált átkelni a csatornán.

Spanyolország: Ceuta és Melilla

Európának csak két övezetben van szárazföldi határa Afrikával, a Marokkó északi partvidékén fekvő két spanyol enklávénál, Ceutánál és Melillánál. Egyes civil szervezetek többszöri bírálata ellenére mindkettőt több kilométernyi kerítés és szögesdrót veszi körül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

„No migration, no gender, no war!” Brüsszelnek üzent Orbán Viktor

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.

„No migration, no gender, no war!” Brüsszelnek üzent Orbán Viktor
2024. április 19., péntek

Izraelt és Iránt is felszólította Ursula von der Leyen, hogy tartózkodjon az eszkalációtól

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az Irán és Izrael közötti feszültség növelésének elkerülésére szólított fel.

Izraelt és Iránt is felszólította Ursula von der Leyen, hogy tartózkodjon az eszkalációtól
2024. április 19., péntek

Lezuhant egy orosz nagy hatótávolságú bombázó, az ukránok szerint ők lőtték le

Oroszország Sztavropoli területén lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó repülőgép – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Lezuhant egy orosz nagy hatótávolságú bombázó, az ukránok szerint ők lőtték le
2024. április 19., péntek

Lakóövezetet támadtak az oroszok rakétákkal Dnyipróban, sok a halott

Legalább nyolc ember meghalt és huszonöt megsebesült az orosz erők légicsapásában csütörtök este a közép-ukrajnai Dnyipropetrovszk térségében – közölték a helyi hatóságok.

Lakóövezetet támadtak az oroszok rakétákkal Dnyipróban, sok a halott
2024. április 19., péntek

Ukrajna elveszíti a háborút, ha nem kapja meg az amerikai támogatást – figyelmeztetett a CIA igazgatója

William Burns, a CIA igazgatója figyelmeztető üzenetet intézett a washingtoni törvényhozókhoz, hangsúlyozva, hogy sürgősen jóvá kell hagyni az Ukrajnának nyújtott támogatást, hogy megelőzzék az esetleges vereséget.

Ukrajna elveszíti a háborút, ha nem kapja meg az amerikai támogatást – figyelmeztetett a CIA igazgatója
2024. április 19., péntek

Nem adta meg az államiságot az ENSZ BT Palesztinának, Washington szerint erről Izraellel kell tárgyalniuk a palesztinoknak

Az Egyesült Államok vétójával az ENSZ Biztonsági Tanács elutasította a palesztin államiság megadását csütörtökön.

Nem adta meg az államiságot az ENSZ BT Palesztinának, Washington szerint erről Izraellel kell tárgyalniuk a palesztinoknak
2024. április 19., péntek

FRISSÍTVE - Amerikai illetékesek szerint Izrael visszavágott Iránnak, katonai repülőtér közeléből jelentettek robbanásokat

Izrael csapást hajtott végre Iránon belül – mondták amerikai tisztségviselők a CNN-nek és a CBS News-nak pénteken. Hozzátették: nem nukleáris célpontról van szó.

FRISSÍTVE - Amerikai illetékesek szerint Izrael visszavágott Iránnak, katonai repülőtér közeléből jelentettek robbanásokat
2024. április 18., csütörtök

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban

Őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt Németországban, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra – közölték csütörtökön a szövetségi ügyészek.

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban
2024. április 18., csütörtök

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kabinet ülésén közölte, hogy Izrael saját maga dönt arról, hogyan válaszol a hétvégi iráni támadásokra.

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást
2024. április 18., csütörtök

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy „sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését”, valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának