Mérnöki ambíciók. Crooks az őt ismerők szerint tehetséges diák és műszaki szakember volt, de kerülte a társaságot
Fotó: Facebook
Öt nappal a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet után továbbra is rejtély övezi, milyen ideológia vezérelte a merénylőt, és miért lőtt rá a republikánus elnökjelöltre.
2024. július 18., 20:082024. július 18., 20:08
2024. július 18., 21:462024. július 18., 21:46
Miután a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) átvizsgálta Thomas Matthew Crooks telefonját, kiderült, hogy a lövöldözés előtti napokban Joe Biden és Trump elnök, valamint más híres személyiségek képeit kereste – jelentette szerdán a New York Times a bűnüldözési nyomozásról tájékoztatott amerikai törvényhozókra hivatkozva a Reuters beszámolója szerint.
Crooks Trump nyilvános szerepléseinek és a demokrata nemzeti konvenciónak az időpontjait kereste – áll a jelentésben. A Times szerint
A Reuters nem tudta megerősíteni a jelentést.
Crooks fényes jövő előtt állt, mondta két személy, akik ismerték őt az Allegheny Megyei Közösségi Főiskolán, ahol májusban diplomázott kétéves mérnöki képzés után.
A főiskola egyik oktatója a Reutersnek elmondta, hogy a héten visszanézte a teszteket, és megdöbbent, hogy a lelkiismeretes diák, aki azzal tűnt ki, hogy „mindent felülmúlt”, gyilkos lett.
Az oktató, aki nem kívánta magát megnevezni, azt mondta, hogy
Kiválóan teljesítette azt a feladatot, amely szerint egy fogyatékkal élők számára készült játékot kellett újraterveznie.
„Egy sakk-készletet készített vakoknak. 3D nyomtatással készítette. Braille-írással is ellátta. Beszélt a terület szakértőivel” – emlékezett vissza. „Tényleg nagy gondot fordított rá” – tette hozzá.
Crooks kevésbé volt nagy hatással az osztálytársaira. Samuel Strotman, aki szintén a CCAC mérnöki programjára iratkozott be, két online órát vett fel Crooks társaságában. Strotman elmondta, hogy Crooks soha nem beszélt az előadásokon, és a kamerája ki volt kapcsolva.
Egy főiskolai alkalmazott, aki ismerte Crooksot, azt mondta, hogy csendes, de kellemes ember volt. „Ez csak nagyon, nagyon, nagyon váratlanul ért” – mondta az alkalmazott. Úgy tűnt, hogy Crooks-t a gépészmérnöki pálya érdekli, mondta az alkalmazott.
A főiskola június 30-án lezárta a mérnöki programját. Crooks azt tervezte, hogy a közeli Robert Morris Egyetemen folytatja mérnöki tanulmányait.
– közölte a központ. A munkahely az otthonához közel, azzal egy utcában volt, Bethel Parkban, Pittsburgh középosztálybeliek lakta külvárosában, ahol egy szerény téglaházban élt szüleivel és idősebb nővérével.
A Bethel Park középiskolában, ahol 2022-ben érettségizett, osztálytársai szerint visszafogottan viselkedett. Egy volt osztálytársa a The Philadelphia Inquirer című lapnak elmondta, hogy
Mások szerint nézetei sosem voltak nyilvánvalóak. A fényképe hiányzott a végzős évkönyvéből, a neve mellett a „kép nélkül” felorat látható. Egy osztálytársa a Reutersnek elmondta, hogy szeretett játszani és számítógépeket építeni.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Crooks városa, Bethel Park, politikailag megosztott. A 2020-as választásokon Trump 65 szavazattal nyert a mintegy 33 ezer lakosú városrészben.
A politikai megosztottság megmutatkozott a Crooks-házban is. Thomas bejegyzett republikánus szavazó volt. Az apja libertariánus, az anyja pedig demokrata, derül ki a választói nyilvántartásból. Mindketten szociális munkások. Amikor Crooks 17 éves volt, a szövetségi választási adatok szerint 15 dolláros adományt nyújtott egy politikai akcióbizottságnak, amelyet egy demokrata választási csoportnak szántak.
Iskolai tanácsadója, Jim Knapp, aki 2022-ben ment nyugdíjba, azt mondta, hogy Crooks ritkán került a radarjára, mert nem volt „rászoruló típusú gyerek”. Knapp néha megnézte őt ebéd közben, mert egyedül ült.
– emlékezett vissza Knapp.
Max Rich, egykori középiskolai osztálytársa szerint Crooks félénk volt, és „sosem tűnt olyan típusnak”, aki ilyen erőszakos tettet követne el.
Gyakorlatilag nem hagyott digitális lábnyomot. Sok időt töltött a Discordon, egy játékplatformon, de a vállalat azt mondta, hogy „nem talált bizonyítékot arra, hogy ezt az incidens megtervezésére, az erőszak népszerűsítésére vagy politikai nézeteinek megvitatására használta volna”.
Crooks tagja volt a helyi Clairton Sportsmen's Clubnak, ami egy lövészklub.
lövöldözés után Matt Carriker, egy texasi állatorvos, aki a Demolition Ranch csatornát vezeti, egy videót tett közzé az X-en, amelyben azt írta, hogy „megdöbbent és megzavarodott”, amikor megtudta, hogy Crooks a csatornája termékét viselte. „A politikát kihagyjuk ebből” – mondta, hozzátéve, hogy nem ismeri, és soha nem találkozott vagy kommunikált Crooks-szal.
A Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet ügyében nyomozó hatóságoknak sikerült visszakövetniük a támadó útvonalát, tettének pontos okait azonban még mindig homály fedi.
Mint arról beszámoltunk, Crooks legalább egy kis időt töltött a Trump-rendezvényre való felkészüléssel. A gyűlés napján lőszert vásárolt: megállt szülővárosában, Bethel Parkban egy fegyverboltban, hogy 50 töltényt vegyen – derül ki a Belbiztonsági Minisztérium és a nyomozást vezető Szövetségi Nyomozó Iroda e héten kiadott közös közleményéből.
Három házi készítésű bombát épített, kettőt az autójában, egy másikat pedig az otthonában találtak meg – áll a közleményben, amelyhez a Reuters is hozzáflrt. Az előző hónapokban Crooks „több csomagot is kapott, köztük olyanokat, amelyeken az állt, hogy valószínűleg veszélyes anyagot tartalmaznak” – jegyezte meg a közlemény.
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)