A Huawei segítségével a kínai kormány lehallgathatta a holland KPN Telecom távközlési vállalat ügyfeleit
Fotó: Veres Nándor
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével a kínai kormány lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját – közölte a holland sajtó a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva hétfőn.
2021. április 19., 14:162021. április 19., 14:16
A beszámolók szerint a holland távközlési vállalat belebukhat abba, hogy a 2010-ben készített, titkosított jelentését nem hozta nyilvánosságra, a dokumentum szerint ugyanis a Huawei munkatársai, mind a KPN épületein belül, mind pedig Kínából „illetéktelenül, ellenőrizetlenük és korlátlanuk” lehallgathatták az hágai központú cég és Telfort nevű leányvállalata által kiosztott mobilszámokat.
A lehallgatások akkor történhettek, amikor a KPN 2009 folyamán a Huawei technológiáját használta. Ekkor a holland cég hágai központjában hat kínai alkalmazott dolgozott.
A távközlési szolgáltató még abban az évben ellenőrzést kért a Huaweihez kapcsolódó esetleges kockázatok megállapítására, miután a holland titkosszolgálat (AIVD) már többször figyelmeztette a vállaltot az esetleges kínai kémkedési tevékenyég lehetőségére.
Hogy a leghallgatások megtörténetek-e, s ha igen, milyen gyakran, a jelentésből nem derül ki – írták.
A jelentésből kiderült az is, hogy a dokumentum alapján a KPN még 2010-ben úgy döntött, nem szervezi ki mobil törzshálózatának teljes karbantartását, a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében pedig fejlesztéseket hajt végre. A KPN friss közleménye szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai vállalat bárkit lehallgatott volna, vagy ellopta volna ügyfeleinek adatait. Ha a cég ilyen esetről tudomást szerzet volna, haladéktalanul tájékoztatta volna az illetékes hatóságokat és az ügyfeleket – írták.
Hozzátették: a Huawei alkalmazottai nem rendelkeztek hozzáféréssel a KPN kulcsfontosságú hálózatához és adataihoz, a kínai vállalat mindenkor a KPN engedélye szerint működött a hágai központban. Ez vonatkozott mind a Huawei, mind pedig a KPN által a tevékenységének támogatására alkalmazott alvállalkozókra is.
A De Volksrant című helyi napilap 2019-ben arról írt, hogy „titkos hátsó ajtóval” rendelkezhet a kínai Huawei a KPN hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz. A cikk szerint a holland titkosszolgálat is vizsgálatot folytatott az ügyben, egyebek mellett azt próbálták megállapítani, hogy a biztonsági rések lehetővé tették-e a kémkedést a pekingi kormány számára. A kínai óriáscég meglepetésének adott hangot a sajtóhírrel kapcsolatban, és azt közölték, hogy a vállalat világszerte a helyi törvények betartásával működik, zárva tartják az ajtót a hálózatukat olyan tevékenységekre felhasználni próbáló kormányok és mások előtt, amelyek sértenék a kiberbizonságot.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
szóljon hozzá!