A Huawei segítségével a kínai kormány lehallgathatta a holland KPN Telecom távközlési vállalat ügyfeleit
Fotó: Veres Nándor
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével a kínai kormány lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját – közölte a holland sajtó a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva hétfőn.
2021. április 19., 14:162021. április 19., 14:16
A beszámolók szerint a holland távközlési vállalat belebukhat abba, hogy a 2010-ben készített, titkosított jelentését nem hozta nyilvánosságra, a dokumentum szerint ugyanis a Huawei munkatársai, mind a KPN épületein belül, mind pedig Kínából „illetéktelenül, ellenőrizetlenük és korlátlanuk” lehallgathatták az hágai központú cég és Telfort nevű leányvállalata által kiosztott mobilszámokat.
A lehallgatások akkor történhettek, amikor a KPN 2009 folyamán a Huawei technológiáját használta. Ekkor a holland cég hágai központjában hat kínai alkalmazott dolgozott.
A távközlési szolgáltató még abban az évben ellenőrzést kért a Huaweihez kapcsolódó esetleges kockázatok megállapítására, miután a holland titkosszolgálat (AIVD) már többször figyelmeztette a vállaltot az esetleges kínai kémkedési tevékenyég lehetőségére.
Hogy a leghallgatások megtörténetek-e, s ha igen, milyen gyakran, a jelentésből nem derül ki – írták.
A jelentésből kiderült az is, hogy a dokumentum alapján a KPN még 2010-ben úgy döntött, nem szervezi ki mobil törzshálózatának teljes karbantartását, a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében pedig fejlesztéseket hajt végre. A KPN friss közleménye szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai vállalat bárkit lehallgatott volna, vagy ellopta volna ügyfeleinek adatait. Ha a cég ilyen esetről tudomást szerzet volna, haladéktalanul tájékoztatta volna az illetékes hatóságokat és az ügyfeleket – írták.
Hozzátették: a Huawei alkalmazottai nem rendelkeztek hozzáféréssel a KPN kulcsfontosságú hálózatához és adataihoz, a kínai vállalat mindenkor a KPN engedélye szerint működött a hágai központban. Ez vonatkozott mind a Huawei, mind pedig a KPN által a tevékenységének támogatására alkalmazott alvállalkozókra is.
A De Volksrant című helyi napilap 2019-ben arról írt, hogy „titkos hátsó ajtóval” rendelkezhet a kínai Huawei a KPN hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz. A cikk szerint a holland titkosszolgálat is vizsgálatot folytatott az ügyben, egyebek mellett azt próbálták megállapítani, hogy a biztonsági rések lehetővé tették-e a kémkedést a pekingi kormány számára. A kínai óriáscég meglepetésének adott hangot a sajtóhírrel kapcsolatban, és azt közölték, hogy a vállalat világszerte a helyi törvények betartásával működik, zárva tartják az ajtót a hálózatukat olyan tevékenységekre felhasználni próbáló kormányok és mások előtt, amelyek sértenék a kiberbizonságot.
Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren szászötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap.
Tömegbe hajtott egy autós helyi idő szerint szombat este Vancouverben egy utcai fesztiválon, több ember meghalt, és többen megsebesültek – közölte a kanadai rendőrség.
Szombaton hivatalosan is megkezdődtek a romániai Moldvát a Moldovai Köztársasággal összekötő híd építési munkálatai. A Pruton átívelő híd része lesz az A8-as autópályának, amely Marosvásárhelytől a moldovai Ungheni-ig halad.
Több százan megsérültek, amikor egyelőre ismeretlen okokból hatalmas robbanás történt szombaton az iráni Bandar-Abbász kikötőjében.
Donald Trump amerikai elnök Ferenc pápa temetése előtt találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A két vezető egyetértett abban, hogy a szertartás után további megbeszéléseket folytatnak majd az orosz–ukrán háború béketárgyalásaival kapcsolatban.
Mintegy harmincan sérültek meg, és több száz épület dőlt romba, illetve károsodott meg a legfrissebb adatok szerint abban a nagy erejű földrengésben, amely Ecuadort rázta meg helyi idő szerint pénteken.
Két napon belül másodszor nyitottak tüzet egymásra az India és Pakisztán közötti demarkációs vonalon szolgálatot teljesítő katonák. A konfliktus háborúval fenyeget a két ország között.
A húsvéthétfőn 88 éves korában elhunyt római katolikus egyházfő végrendeletében rögzítette kívánságát, hogy utolsó földi útja a Santa Maria Maggiore-bazilikában érjen véget.
Szombat délelőtt helyezik végső nyugalomra Ferenc pápát, a gyászszertartás délelőtt helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren.
Ukrajna javára folytatott kémtevékenység gyanúja miatt őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy 23 éves román állampolgárt.
szóljon hozzá!