Fotó: Ukrán külügyminisztérium
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Emmanuel Macron francia elnök a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének felvetésével kimondta a nyilvánvalót, és habár nyilatkozata vitát váltott ki, annak felismerésére sarkallja Európát, hogy többet kell tennie Ukrajna támogatásáért.
2024. március 10., 14:342024. március 10., 14:34
Mint ismeretes, Macron egy február végi tanácskozáson jelentette ki, hogy nincs ugyan konszenzus nyugati szárazföldi csapatok Ukrajnába küldéséről, mindazonáltal ezt nem lehet kizárni.
„Az a benyomásunk, hogy Párizs az első európai főváros, amely nyilvánosan elismeri a nyilvánvalót. A párizsi kijelentést kiváltó vita sok időt takarít meg Európának annak felismerésében, hogy többet kell tennie” – szögezte le az ukrán tárcavezető vilniusi látogatásakor az Elta litván hírügynökségnek adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnap idézett.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Ukrajna támogatása nem jótékonyság, hanem az európai polgárok életének védelme, valamint olyan pénz megtakarítása, amelyet egyébként saját védelmükre kellene költeniük az európai országoknak.
Egyszerűen ő az első, aki nyíltan kezdett beszélni arról, amit Európában minden értelmes embernek meg kell értenie: ha Oroszországot nem állítják meg Ukrajnában, háború lesz Európában” – figyelmeztetett Kuleba.
Miközben Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását sürgeti a NATO-csapatok esetleges Ukrajnába vezénylése miatt, David Cameron brit külügyminiszter ellenezte, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába.
A külügyminiszter kifejezte meggyőződését, hogy ha Oroszország megtámadja a balti NATO-országokat, akkor vereséget szenved, de a felszabadult városok Bahmutra és Avgyijivkára fognak hasonlítani, azokra a Donyeck megyei városokra, amelyeket az orosz hadsereg hosszú ideig tartó ostrom után szállt meg, és földig rombolt.
„Litvánia megérti ezt, ezért támogatja Ukrajnát. Mások úgy tesznek, mintha ezt elkerülhetnék” – jegyezte meg az ukrán külügyminiszter.
Az Egyesült Államok nem fog csapatokat küldeni az ukrajnai szárazföldi harcokban való részvételre, és Volodimir Zelenszkij elnök sem kért ilyen segítséget – közölte John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.
Franciaország a közeljövőben nem tervezi katonái kiküldését Ukrajnába - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő abban az interjúban, amelyet a Právo című baloldali lapnak adott keddi hivatalos csehországi látogatása előtt Párizsban.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
szóljon hozzá!