Közel négyszáz külhoni magyar hallgató részesül Makovecz-ösztöndíjban

Közel négyszáz külhoni magyar hallgató részesül Makovecz-ösztöndíjban

Rétvári: a „magyar Erasmus” a hallgatókat és oktatókat egyaránt segíteni kívánja

Fotó: Híradó.hu

Csaknem négyszáz külhoni magyar hallgató részesülhet a Makovecz-ösztöndíjban, amelyre a kormány 234 millió forintot fordít – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden, Budapesten.

MTI

2017. július 11., 12:002017. július 11., 12:00

2017. július 11., 12:292017. július 11., 12:29

Rétvári Bence az ELTE Kárpát-medencei magyar nyári egyetemének megnyitóján kifejtette: a Kárpát-medencei program célja, hogy „bárki, bárhonnan, bárhová el tudjon menni” pár hónapra vagy félévre tanulmányokat folytatni, illetve oktatni. A „magyar Erasmus" a hallgatókat és oktatókat egyaránt segíteni kívánja ebben – jelezte.

A program támogatási kerete a hallgatók számára 234 millió forint, míg magyarországi oktatók kiküldésére az oktatói ösztöndíjprogram keretében 140 millió forintot különítettek el.

A régiós megoszlásban Erdély áll első helyen, amelyet Felvidék, Kárpátalja és a Vajdaság követ.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy hasonló ösztöndíjprogram jön létre a jövőben a V4-ek országai között. Kitért arra is, hogy egységes felsőoktatási térben gondolnak, és ebben a magyar identitásnak nagyon fontos szerepe van. „A globalizációval szemben a nemzeti érdekben és képviseletében hisznek" – hangsúlyozta.

Rétvári Bence kiemelte: számos helyen van a Kárpát-medencében a magyar felsőoktatás. Magyarországról 11 felsőoktatási intézmény 15 alapképzést és kétféle mesterképzést kínál a határon túli felsőoktatási intézményekben, amelyekben 1200 hallgató vesz részt. A külhoni régiókban 20, a szomszédos államok jogrendszere szerint működő felsőoktatási intézmény csaknem 300 alap-, osztatlan, mester- és doktori képzésben biztosít magyar nyelvű oktatást, amelyeken több mint 16 ezer hallgató folytatott tanulmányokat. Emellett a diaszpórában 211 magyar iskola, oktatási program működik.

A felsőoktatásba belépés megalapozását szolgálja a középiskolás korosztályban a Határtalanul! program: míg tavaly 990 pályázat érkezett egész évben, addig idén az eddigi három fordulóban, már több mint 1400, és egy pályázati kör még hátra van. Tavaly 28 ezer diák tudott határon túlra utazni, a számuk ebben az évben több mint 40 ezer lehet. Rétvári Bence kitért arra is, hogy a 695 magyar nyelvű óvoda, 1089 általános iskola és 161 középiskola működik. Óvodákban 47 552 kisgyermeket gondoznak, általános iskolában 156 607 diák tanul, magyar nyelvű középiskolákba pedig 51 607 diák jár a külhoni területeken. Az államtitkár fontos feladatnak nevezte, hogy az általános iskolába járókat magyar nyelvű középiskola választására ösztönözzék.

Az államtitkár beszámolt a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról is, amelyre több mint 17 milliárdot fordítanak. Emellett támogatnak szórványprogramokat, tematikus nyelvi táborokat, magyar nyelvű tankönyvek kiadását. Kitért arra is, hogy 230 tanár vehet részt nyári továbbképzésen, és 2000 tanár szülőföldi évközi továbbképzéseken, emellett 1500-an Kárpát-medencei nyári akadémiákon.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a rendezvény lehetőséget kínál a Kárpát-medencei magyar egyetemisták számára a kapcsolattartásra, a tudományos tapasztalatcserére. „Hiánypótló és nagyon fontos programról van szó" – hangsúlyozta. Mezey Barna, az ELTE rektora közölte: 22. alkalommal rendezik meg a nyári egyetemet, amelyen külhoni magyar oktatók és hallgatók vesznek részt.

Rámutatott: az ELTE-nek kiemelt felelőssége, hogy nemzetstratégiai kérdésekben segítséget nyújtson a kormánynak, a nemzeti értékeket őrizze és gondozza. Célként jelölte meg a határon túli értelmiség utánpótlásának biztosítása mellett, hogy a magyar szaknyelvet és tudományos nyelvet ápolják egy olyan időszakban, amikor rendkívüli módon romlik a nyelv. Jelezte: a rendezvényen közel 160-an vesznek részt évről évre. Az idén az egyhetes nyári egyetem az eddigi négy mellett három újabb szekcióval bővül, a társadalomtudományival, a tanító- és óvóképzésivel, valamint a gyógypedagógiaival.

A nyári egyetem mellett most is megszervezik a határon túli intézmények kétnapos fórumát. A témák között szerepel majd a hallgatói, oktatói mobilitás, a kihelyezett képzések lehetősége is – mondta a rektor. Kitért arra is, hogy a Márton Áron Szakkollégium is bekapcsolódik a programokba. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist

Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist
2024. május 06., hétfő

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti
2024. május 06., hétfő

Ahol Rambo és Lenin szelleme kísért: vietnámi riport egy amerikai veterán gondolataival kiegészítve

Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.

Ahol Rambo és Lenin szelleme kísért: vietnámi riport egy amerikai veterán gondolataival kiegészítve
2024. május 06., hétfő

Nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el Putyin

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el Putyin
2024. május 06., hétfő

Oroszországi célpontokat támadott Ukrajna, sokan meghaltak

Legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült hétfőn kora reggel egy ukrán dróntámadásban az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban, amely a kijevi erők rendszeres célpontja – közölte a helyi kormányzó.

Oroszországi célpontokat támadott Ukrajna, sokan meghaltak
2024. május 06., hétfő

Hírszerzők szerint Oroszország terrorcselekményekre készül európai országokban

Egyes európai hírszerző ügynökségek arra figyelmeztették kormányaikat, hogy Oroszország erőszakos szabotázsakciókat tervez a kontinensen – írja a Financial Times.

Hírszerzők szerint Oroszország terrorcselekményekre készül európai országokban
2024. május 06., hétfő

Közeleg az offenzíva: az izraeli hadsereg elkezdte a civilek evakuálását Rafahból

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.

Közeleg az offenzíva: az izraeli hadsereg elkezdte a civilek evakuálását Rafahból
2024. május 06., hétfő

Kína is beszállna az ukrajnai béketeremtésbe

Kína együtt akar működni Franciaországgal és a nemzetközi közösség többi tagjával az ukrajnai háború befejezése érdekében – jelentette Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a Le Figaro című francia médiumnak.

Kína is beszállna az ukrajnai béketeremtésbe
2024. május 06., hétfő

Több mint 2000, Izrael ellen tüntető személyt vettek őrizetbe az illegális egyetemi táborokban

Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.

Több mint 2000, Izrael ellen tüntető személyt vettek őrizetbe az illegális egyetemi táborokban
2024. május 05., vasárnap

Akaratlanul, de lebuktatta Olaszországban bujkáló férjét egy román nő

Gyakorlatilag felesége vezetett a rendőrség karjaiba egy nemzetközileg körözött román férfit, aki Olaszországban bujkált. Nem tudta viszont megállni, hogy az ortodox húsvétot ne a családjával töltse, és ez lett a veszte.

Akaratlanul, de lebuktatta Olaszországban bujkáló férjét egy román nő