Fotó: Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (SIS)
Két külföldi állampolgárt toloncoltak ki Moldovából, miután a hatóságok szerint bizonyítást nyert, hogy külföldi megbízásból kémtevékenységet folytattak annak érdekében, hogy ezzel előmozdítsák a moldovai kormány megdöntését – közölte a helyi Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (SIS).
2023. február 28., 12:112023. február 28., 12:11
A közlés szerint a két szóban forgó személy „az országon kívüli felforgató szándékú központokkal” áll kapcsolatban.
A hírszerzés közleménye szerint azzal a céllal gyűjtöttek információt, hogy destabilizálják az országot, és ezáltal erőszakkal megdöntsék az alkotmányos rendet.
Egyúttal folyamatosan figyelemmel tartották és dokumentálták a társadalmi és politikai eseményeket, valamint a „bizonyos politikai erők” által szervezett tüntetéseket.
Mint arról beszámoltunk,
Mint megírtuk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a napokban közölte, hogy az ukrán hírszerzés szerint Moszkva megpróbált puccsot szervezni a Nyugat-barát moldovai kormány megdöntésére, hogy oroszpárti bábkormányt ültessen a helyére.
Az akció egyik fő célja az lett volna, hogy megszerezzék a chișinăui repülőteret, hogy azt felhasználva lássák el utánpótlással a szakadár Transznisztriában állomásozó orosz erőket, amelyekkel Moldova irányából is támadást indítottak volna Ukrajna ellen.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!