Fotó: Ukrán katasztrófavédelem
A háború minden napja több mint 120 millió eurónak megfelelő összegbe kerül Ukrajnának – közölte Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter az RBK-Ukraina hírportálnak adott interjújában.
2024. július 30., 17:302024. július 30., 17:30
2024. július 30., 17:532024. július 30., 17:53
Elmondta, hogy a biztonság és a védelem költségei havi több mint 3,7 milliárd eurónak megfelelő összegre rúgnak. Az idei éves költségvetésből pedig még nagyjából 11 milliárd euró hiányzik a kiadások fedezéséhez, amelynek nagy részét adóemeléssel kívánják előteremteni.
A kijevi kormány nemrégiben terjesztette be a jövedelemadó mellett fizetendő, 2014-ben bevezetett védelmi illeték 1,5 százalékról 5 százalékra emelésérő szóló törvénytervezetet. Emellett 15, illetve 30 százalékos védelmi illetékkel tervezik sújtani a gépkocsi- és ékszervásárlásokat is. Médiajelentések szerint a törvénytervezet bejelentését követően jelentős mértékben megemelkedett az új autók értékesítése az országban.
John Kirby egy sajtóbeszélgetésen az ukrajnai háború közelmúltbeli fejleményeire reagálva azt mondta, hogy az új fegyverszállítások megerősítették az ukrán védelmi erőket, miközben az oroszok csak súlyos emberveszteségek árán voltak képesek csekély előrelépést elérni. Kirby egyben megerősítette, hogy az amerikai kormányzat folytatja Ukrajna támogatását.
Berlin nyolc Leopard 1 A5 harckocsit, 21 000 lőszert a Gepard önjáró légvédelmi lövegekhez és egyéb segédeszközöket adott át az Ukrajnának nyújtott legújabb katonai segélyszállítmánya keretében –közölte a német kormány hétfőn.
Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint „elképzelhetetlen és elfogadhatatlan” lenne a rendszerváltás Iránban.
Megérkezett péntek reggel Romániába 121 román állampolgár és családtagjaik, akiket a közel-keleti konfliktusövezetből menekítettek ki a hatóságok.
Ukrajnának továbbra is „teljesen indokolt” veszteségeket kell okoznia Oroszországnak a fokozódó agresszióval szemben – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek – közölte Karoline Leavitt elnöki szóvivő.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.
Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.
Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
szóljon hozzá!