Kijev továbbra sem számít orosz támadásra, meghirdették az egység napját, távozik az amerikai nagykövetség

A kijevi nemzetbiztonsági hatóságok szerint az ukrán hadsereg készen áll a „kihívásokra” •  Fotó: Ukrán védelmi minisztérium

A kijevi nemzetbiztonsági hatóságok szerint az ukrán hadsereg készen áll a „kihívásokra”

Fotó: Ukrán védelmi minisztérium

Kijev nem gondolja, hogy február 16-án vagy 17-én Ukrajnát nagyszabású orosz támadás érhetné – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára hétfőn. Amerika közben áthelyezte nagykövetségét Kijevből.

Hírösszefoglaló

2022. február 14., 22:342022. február 14., 22:34

2022. február 15., 00:522022. február 15., 00:52

A tisztségviselő azután mondta ezt újságíróknak, hogy véget ért a parlament és a frakciók vezetői, Denisz Smihal miniszterelnök és az ő részvételével zárt ajtók mögött megtartott értekezlet. Olekszij Danyilov ismételten leszögezte, hogy az ország vezetése „kézben tartja a helyzetet”. Megjegyezte, hogy Oroszország felől a fenyegetés most is folyamatosan megvan, és tart mindaddig, „amíg behatolnak a területünkre”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ukrán hadsereg, a biztonsági és védelmi szektor készen áll a mostani kihívásokra.

Idézet
Lehet valamilyen bajkeverés Oroszország részéről? Igen, lehet, de mi készen állunk rá” – hangoztatta a védelmi tanács vezetője.

Danyilov ostobaságnak nevezte az Ukrajna légtere, illetve tengeri kikötői lezárásának lehetőségét. Leszögezte: nem felel meg a valóságnak mindaz a szóbeszéd, miszerint „ma kellett volna döntést hozni a légtér és egyes tengeri kikötők lezárásról”. Felszólította azokat az ukrán parlamenti képviselőket, akik „külföldön tartózkodva felfújják ezt”, hogy „hagyják abba a riogatást”. „Ami a repülőgépeket illeti, tegyünk pontot az i-re: nem zárjuk le az égboltunkat, nincs erre semmi okunk” – fogalmazott az RNBO titkára.

A tisztségviselő szerint egyes vállalatok, amelyek repülőgépeket bérelnek, „túlbiztosítják magukat”. Emlékeztetett arra, hogy vasárnap volt egy kormányülés, amelyen további forrásokat – 16,6 milliárd hrivnyát – különítettek el a biztosító- és lízingtársaságok számára „bármilyen probléma esetére”, azaz arra, hogy szavatolják a repülésbiztonságot Ukrajnában.

Az Ukraine International Airlines (UIA) ukrán légitársaság külföldi hírügynökségeknek eljuttatott hétfői nyilatkozatában közölte, hogy külföldre menekítette egyes repülőgépeit egy esetleges orosz támadás veszélye miatt. A kijevi székhelyű vállalat egyebek között azzal indokolta a lépést, hogy a biztosítótársaságok megszüntették egyes járatainak biztosítását az ukrán légtérben. Nem sokkal korábban a KLM holland légitársaság felfüggesztette az Ukrajnába induló összes járatát.

Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben videoüzenetben fordult az ukránokhoz, amelyben bejelentette, hogy február 16-át az egység napjának nyilvánította.

Az általa kiadott rendelet szerint ezen a napon minden településen ki kell tűzni Ukrajna állami zászlóját a házakra, 10 órakor el kell énekelni az ukrán himnuszt, az ország külképviseletein pedig imázsépítő rendezvényeket kell tartani az összefogás és Ukrajna támogatásának kifejezésre juttatása céljából.

Volodimir Zelenszkij elnök összefogásra szólította az ukrán népet •  Fotó: Ukrán elnöki hivatal Galéria

Volodimir Zelenszkij elnök összefogásra szólította az ukrán népet

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Ezzel egy időben Antony Blinken amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok bezárja kijevi nagykövetségét és az ukrán fővárostól mintegy 550 kilométerre nyugatra, a lengyel határ mellett található Lvivbe költözteti. A tárcavezető szerint az orosz csapatösszevonások miatt, illetve a követségi dolgozók biztonsága érdekében döntöttek a távozás mellett, egyúttal sürgetett minden Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárt, hogy azonnal hagyják el az országot.

„Az orosz haderő felvonulásának drámai felgyorsulása miatt ukrajnai nagykövetségünket ideiglenesen áthelyezzük Kijevből Lvivbe” – fogalmazott Blinken közleményében. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Biden-kormány továbbra is kapcsolatban áll az ukrán politikai vezetéssel és „intenzív diplomáciai erőfeszítéseket folytat, hogy enyhítse a válságot”. Blinken kiemelte, hogy a mostani lépések csak „óvintézkedések”, és az Egyesült Államok elkötelezettsége Ukrajna szuverenitása és területi integritása iránt rendíthetetlen. A külügyminiszter ismét felhívta a figyelmet, hogy továbbra is a diplomáciai megoldásra törekszenek.

„Kapcsolatban állunk az orosz kormánnyal, Biden elnök felhívta Putyin elnököt, én pedig tárgyaltam Lavrov külügyminiszterrel” – fogalmazott. „Bízunk benne, hogy munkatársainkat visszaküldhetjük a (kijevi) nagykövetségre, amint a körülmények lehetővé teszik” – tette hozzá Blinken. A tárcavezető felhívta az Ukrajnában tartózkodó amerikai állampolgárok figyelmét arra, hogy regisztráljanak a külügyminisztériumnál és tájékozódjanak a biztonsági helyzettel kapcsolatos új fejleményekről.
 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát