Fotó: Robert Fico/Facebook
Robert Fico szlovák kormányfő szerint arra kell számítani, hogy a kormányellenes média és külföldről finanszírozott nem kormányzati szervek megpróbálják majd bagatellizálni az ellene elkövetett gyilkossági kísérletet.
2024. június 06., 09:302024. június 06., 09:30
A miniszterelnök erről a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében beszélt, amelynek szövegét a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya az MTI-hez is eljuttatta. Leszögezte:
Egyidejűleg felszólította a kormányellenes és főként „a Soros György pénzügyi hálózatának tulajdonában lévő” médiát: a gyilkossági kísérlet okait és következményeit is respektálva ne induljon el ezen az úton.
Ez volt Robert Fico első hivatalos megszólalása azt követően, hogy május közepén egy politikailag motivált fegyveres merénylő többször is meglőtte.
A miniszterelnök egyebek között arról beszélt, hogy az Európai Unióban megszűnt a más véleményhez való jog, és azt, aki nem azonosul az „egyetlen helyes és kötelező nézettel”, nemzetközileg a politika szélére tolják.
Kijelentette: mindig is a saját nézet alapvető politikai jogára támaszkodott, és nem ért egyet az egyetlen helyes nézet politikájával, amelyet ma néhány nagy nyugati demokrácia megpróbál keményen átültetni.
Tovább javult Robert Fico szlovák miniszterelnök egészségi állapota, s gyógyulásának folyamata gyorsabb lehet a korábban feltételezettnél.
Hangsúlyozta: nem minden „nagy demokrácia” volt elragadtatva akkor, amikor ellenezte Belgrád bombázását, visszahívta a szlovák katonákat Irakból, amikor megvétózta az illegális bevándorlók letelepítését célzó kvótákat, vagy amikor határozottan elutasította az EU-tagországok vétójogának megszüntetését célzó igyekezetet, ám az európai uniós és NATO-kapcsolatok azt követően éleződtek ki, hogy Szlovákia elutasította, hogy humanitárius segítségnyújtáson kívül katonai segítséget is nyújtson az Oroszország által megtámadott Ukrajnának.
– jelentette ki. Hozzátette: azt, aki nem ért egyet ezzel a kötelező nézettel, azonnal orosz ügynöknek bélyegzik és nemzetközileg a politikai szélre tolják.
Elmondta, hogy az Irány (Smer-SSD) a tavalyi parlamenti választásokon aratott győzelme után abszurd dolgok sora kezdődött: a párt tagságát az EP-n belüli pártcsaládban felfüggesztették és a visegrádi négyek csoportjának prágai találkozóján megpróbálták szétverni a regionális együttműködésnek ezt a csoportját, arra hivatkozva, hogy Szlovákia és Magyarország más nézetet képvisel néhány nemzetközi témában. Szerencsére ez a próbálkozás sikertelen maradt – tette hozzá.
A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter vasárnap.
– mondta Robert Fico. Hozzátette: a 2020 után létrejött kormány teljes mértékben alávetette magát a nagy országok érdekeinek, és az ukrajnai konfliktus kezdete után azonnal elfogadta az egyetlen helyes nézet koncepcióját, majd szó szerint kirabolva a szlovák fegyveres erők készleteit kritikamentesen azon országok oldalára állt, amelyek az ukrajnai konfliktusban a katonai megoldást erőltetik. Cserében „ezért a kormány Szlovákiában bármit megtehetett” – mutatott rá Robert Fico, hozzátéve: három éven át egy szó kritika sem érte az országot az EU részéről és egy nagy nyugati demokrácia képviselője sem kérdezett rá az itt zajló történésekre.
Nem akarta megölni Robert Ficót – állítja Juraj Cintula, aki múlt szerdán Nyitrabányán ötször rálőtt a szlovák miniszterelnökre.
„A jelenlegi ellenzék, amelyet inspirált a nagy demokráciáknak az előző három évben föléje emelt védő keze, (a tavalyi parlamenti választások után) folytatta a kormány elleni támadásokat” – mutatott rá Robert Fico, hozzátéve: tavaly ősz óta ismét senki sem tart tükröt sem Brüsszelből, sem a NATO-ból az ellenzéknek, látva annak agresszivitását. „Az ellenzéknek ez a gyűlölete és agresszivitása, amelyet a véleményformáló média, a külföldről finanszírozott kormányzaton kívüli szervezetek (NGO-k) fedeztek és toleráltak, és amelyre – sajnos – semmilyen nemzetközi szervezet sem reagált, tavasszal a kormánykoalíciós államfőjelölt sikerét követően csúcsosodott ki” – fogalmazott.
és mivel a saját utat választó kisebb országok helyzete a nemzetközi kapcsolatokban nem egyszerű, be kell tartatniuk a nemzetközi jogot, és nevén kell nevezniük a dolgokat, ki kell mondaniuk az igazságot, bármilyen nagy országot is érintsen.
Egy demokratikus országban sokféleképpen ki lehet nyilvánítani egy kormány politikájával szembeni elégedetlenséget – Szlovákiában úgy döntöttek, hogy a lehető legbrutálisabban, a hivatalban levő miniszterelnök lelövésével jelzik a „kifogásaikat”.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a
Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.
Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.
Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.
Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.
A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
szóljon hozzá!