Két halálos áldozata van egy baltimore-i lövöldözésnek, a rendőrség még nem tudja, ki lehetett a tettes

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

A rendőrségnek egyelőre nincs gyanúsítottja a két halálos áldozatot követelő, 28 sebesülttel járó baltimore-i lövöldözésben, amely vasárnap kora hajnalban tört ki a keleti parti nagyváros egyik lakónegyedében tartott ünnepségen.

MTI

2023. július 02., 21:232023. július 02., 21:23

A város rendőrkapitányságának megbízott vezetője sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tetthely kiterjedt, ezért hosszabb időbe telik, amíg minden nyomot rögzíteni tudnak. Richard Worley közölte, hogy 9 sebesültet mentők vittek kórházba, míg 20 ember maga jelentkezett, hogy ellássák sebeit. Többségüket már kiengedték a kórházból, de 9 sebesült állapota súlyos, háromé pedig válságos.

Az egyik halálos áldozat, egy 18 éves nő a helyszínen életét vesztette, míg egy 20 éves férfi halálát a kórházban állapították meg.

Szemtanúk, a Baltimore déli részén fekvő Brooklyn Homes lakónegyedben tartott éves utcai ünnepség résztvevői, arról számoltak be, hogy először a tűzijátékoknak tulajdonították a lövések zaját, majd kiderült, hogy valaki vagy valakik tüzet nyitottak a tömegben.

Baltimore polgármestere felelőtlen és gyáva tettnek nevezte a történteket és azt ígérte, hogy az elkövetőket megtalálják. Arra kért mindenkit, hogy akinek bármilyen információja van a történtekről, jelentkezzen a hatóságoknál.

A fővárostól, Washingtontól mintegy 70 kilométerre északra fekvő Baltimore szövetségi ügyészei a héten erősítették meg határozott szándékukat arra, hogy visszaszorítják az erőszakot a nagyvárosban,

ahol idén már majdnem 300 lövöldözés és 130 emberölés történt.

Szintén vasárnap hajnalban Kansas államban egy szórakozóhelyen volt lövöldözés, amelyben hét embert meglőttek, ketten pedig az incidens nyomán kitört pánikban sérültek meg.

Egy héttel korábban a baltimore-i eseményekhez hasonló lövöldözés volt Kansas Cityben és Michigan állam egy kisvárosában, ahol éjszakai összejöveteleken az utcán tört ki erőszak.

Kansas Cityben három ember halt meg és öten megsebesültek, míg a Michigan állambeli Saginaw-ban két halott és tizenkét sebesült volt a lövöldözés tragikus mérlege. A rendőrség ott sem tudott gyanúsítottat őrizetbe venni az eseményeket követően.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról