Katonai tiszteletadással fogadták Klaus Iohannist Nairobiban
Fotó: Videófelvétel
Megkezdte afrikai látogatását kedden Klaus Iohannis román államfő, akit elsőként kenyai hivatali kollégája, William Ruto fogadta a nairobi elnöki rezidencián.
2023. november 14., 12:292023. november 14., 12:29
2023. november 14., 12:322023. november 14., 12:32
A két államfő négyszemközti megbeszélést folytat, amit hivatalos tárgyalások követnek, a környezetvédelemmel és a politikai együttműködéssel kapcsolatos kétoldalú dokumentumokat írnak alá, majd közös sajtótájékoztatót tartanak. A program szerint délután Iohannis koszorút helyez el a Jomo Kenyatta Mauzóleumnál, majd az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) vezérigazgatója fogadja az ENSZ nairobi hivatalában.
Mint arról beszámoltunk, a román államfő afrikai körútját megannyi kérdőjel övezi, elsősorban annak hasznát illetően. Az elnök útitervében szereplő országok távolról sem tartoznak Románia legfontosabb kereskedelmi partnerei közé. Mivel az elnöki adminisztráció augusztus óta kimerítette a költségvetését, a román kormány további 7 millió lejt utalt ki számára az év végi projektekre, köztük a mostani afrikai körútra.
Ez tulajdonképpen nem is olyan sok pénz, legalábbis ha a korábbi a korábbi dél-amerikai és ázsiai körutakat nézzük, amelyek egyenként több mint 1 millió euróba kerültek. Az elnök úti céljainak mindegyik turistaparadicsomnak számít, a Zöld-foki szigetek például fehér homokos strandjairól és türkizkék tengerpartjairól híres. Azonban a Románia és a Zöld-foki szigetek közötti kétoldalú kereskedelem volumene annyira nem indokolná a látogatást, mivel az idei év első hét hónapjában Románia 60 euró, azaz mintegy 300 lej értékben importált árut a szigetekről.
Iohannis külföldi útjai számos vitát gerjesztettek, elsősorban azért, mert az államfői hivatal az utóbbi években luxusgépeket bérelt az elnöki utakra, a költségekről ugyanakkor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem volt hajlandó beszámolni. Ennek nyomán Claudiu Năsui, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője a múlt héten be jelentette: bepereli az elnöki hivatalt, mivel „megtagadta” a 2010 és 2023 közötti államfők utazásaival kapcsolatos közérdekű információk közzétételét.
Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
szóljon hozzá!