Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a fővárosi Kossuth téren, a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett demonstráción.
2021. június 05., 22:232021. június 05., 22:23
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló politikus, a Párbeszéd társelnöke azt mondta:
Karácsony Gergely az MTI szerint közölte: Magyarországon a legnagyobb probléma most a jelenlegi hatalom, amelynek nincsen erkölcsi célja. „A Fudan-ügy a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága” – fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette, ez az ügy leleplezi, hogy „minden szavuk hazugság”, „minden ragaszkodásuk értékekhez valójában csak ravaszkodás”, valamint „számukra semmi sem szent”.
Karácsony Gergely a tüntetésen
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Karácsony Gergely szerint a Fudan-ügy arról szól, hogy „uralkodhatnak-e Magyarországon olyanok, akik a politikát uralkodásként fogják fel szolgálat helyett”; „lehet-e az országban olyan kormány hatalmon, amelynek számára az országból csak a hatalom a fontos”. „A Fudan-ügy arról szól, hogy ez a tízmilliós kis ország végre dönthet-e a saját sorsáról, hogy leszünk-e igenis szabad nemzet” – közölte. A főpolgármester szerint a kínai egyetem ügye „a napnál világosabban mutatja, hogy ez a kormány a nemzet szuverenitása alatt a saját szuverenitását, a szabad rablását érti”.
Karácsony Gergely kitért arra is, a kormány nem él azzal a lehetőséggel, hogy a koronavírus-járvány által meggyötört Magyarországot, a magyar társadalmat és gazdaságot az Európai Unió visszatérítendő támogatásával „húzza ki a gödörből”, mert nem akarnak eladósodni.
– mondta. A főpolgármester hangsúlyozta, nem a kínai emberek és nem Kína ellen tüntetnek, bár „egy világ választ el minket”, amikor emberi jogokról, demokráciáról beszélünk. „De megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal” – fűzte hozzá.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Karácsony Gergely kiemelte, a Diákváros miatt gyűltek össze, és azért, mert nem akarnak 500 milliárd forintból a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetemet. Hangsúlyozta azt is, nem akarják, hogy Magyarországon a múlt újra és újra legyőzze a jövőt. „Nem akarunk kompország lenni, ki akarunk kötni biztonságban a nyugati parton” – fogalmazott.
Karácsony Gergely arra kérte a résztvevőket, hogy vegyenek részt a Fudan Egyetemről indított konzultációban, az ellenzéki előválasztásban, támogassák az azon győztes jelölteket, jövő tavasszal jelentkezzek szavazatszámlálóknak, majd jövő áprilisban az országgyűlési választáson menjenek el szavazni.
A „Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!” címmel meghirdetett tüntetés résztvevői a Kodály körönd és a Hősök tere között gyülekeztek, majd az Andrássy úton, az Erzsébet téren, az Akadémia utcán és a Széchenyi téren át vonultak a Kossuth térre. A tér közepét azok foglalták el, akiknek volt védettségi igazolványuk, a többiek a kordonon kívül eső területeken gyűltek össze a tér szélső oldalainál. A demonstráción több ellenzéki politikus, illetve országgyűlési képviselő is részt vett.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Korábban politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők. Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte:
Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában – tette hozzá. Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a fővárosi és kerületi vezetők „politikai bohóckodás” és utcatábla-avatók helyett hajlandók végre dolgozni is, akkor a tárgyalóasztalnál segítsenek az előkészületekben. Ellenkező esetben az ő felelősségük lesz, ha a nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy „hatalmas méhlegelőnek” – mondta. Véleménye szerint józan ésszel könnyen belátható, hogy a tervezett diákváros az egyetemmel jól kiegészítik egymást.
Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a sanghaji központú Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, amelynek több mint 4500 oktatója csaknem 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási eredményekkel büszkélkedhet. Ez az intézmény választaná Budapestet az első külföldi kampusza helyszínéül – tette hozzá. Az államtitkár kijelentette, a kormány továbbra is azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, az egyetemi beruházás pedig a diákvárosi fejlesztéssel együtt élhetővé, vonzóvá tenne egy lepusztult, elhanyagolt fővárosi területet.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
szóljon hozzá!