Josep Borrell szerint Putyin el akarja mérgesíteni az ukrajnai háborút – Sokan meghaltak egy odesszai légicsapásban

Josep Borrel

Halálos csapás. Az odesszai légicsapás egy napon belül a második, amelyben tízen meghaltak, Josep Borrel szerint az orosz elnök a háború fokozását akarja

Fotó: ukrán katasztrófavédelem

Josep Borrell, az európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn úgy vélekedett: az elmúlt hónapok legjelentősebb, elsősorban a polgári infrastruktúrát, azon belül is az elektromos rendszereket célzó vasárnap esti orosz rakétatámadás azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem áll készen a tárgyalásra, hanem „el akarja mérgesíteni” a háborút.

MTI

2024. november 19., 10:292024. november 19., 10:29

Josep Borrell az uniós tagországok külügyminisztereinek ülését követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az orosz elnök továbbra is meg kívánja valósítani céljait: meghódítani, leigázni, elfoglalni Ukrajnát. Egy európai, egy uniós tagjelölt országot – húzta alá.

Véleménye szerint az Európai Uniónak határozottabban kellett volna fellépnie már 2014-ben, amikor Oroszország a Krímet lerohanta. „Nem lett volna szabad hagyni, hogy mindez megtörténhessen büntetlenség nélkül” – fogalmazott Borrell, majd egyértelműnek nevezte, hogy minden elmaradt lépés arra sarkallja Oroszországot, hogy még inkább elmérgesítse a helyzetet.

Kiemelte:

az ukrajnai háborúban Kína szerepe egyre nagyobb, ahogy Irán és Észak-Korea támogatása is egyre jelentősebb.

A főképviselő aggodalomra okot adónak nevezte, hogy Kína katonai eszközöket és nagy mennyiségű lőszert biztosít Oroszországnak, Irán rakétákat és drónokat szállít Moszkva számára, Észak-Korea pedig katonákkal segítségi az orosz agressziót.

Ezen három ország támogatása nélkül Moszkva nem tudná folytani katonai törekvéseit – jelentette ki.

Az Európai Uniónak fenn kell tartania úgy a katonai, mint a pénzügyi támogatását Ukrajna számára, a megtámadott ország folytatódó támogatása az unió érdekeit is szolgálja

– emelte ki Borrell.

Eközben Oleh Kiper, a megye kormányzója a Telegramon közölte: az orosz hadsereg hétfőn rakétacsapást mért a dél-ukrajnai Odessza városára, az eddigi adatok szerint tíz ember vesztette életét, köztük hét rendőr és egy orvos.

Az ukrán főügyészi hivatal adatai szerint a halálos áldozatokon felül 44-en sebesültek meg, köztük négy gyermek. Hennagyij Truhanov, a város polgármestere közölte, hogy egy lakónegyedet ért támadás. Az ukrán légierő helyi idő szerint 12 óra 58 perckor jelentette, hogy az orosz hadsereg ballisztikus rakétát lőtt ki Odesszára.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Odesszát ért rakétacsapásra a Telegramon reagálva hangsúlyozta:

ezek a csapások azt mutatják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt csakis a háború folytatása érdekli.

Utalva Olaf Scholz német kancellár pénteki telefonbeszélgetésére az orosz elnökkel, rámutatott arra, hogy az ukrán városok elleni hétfői támadásokat nyugati vezetők Putyinnal folytatott telefonos megbeszélései, találkozói és azután hajtották végre, hogy az orosz média azt a „hamis” állítást terjesztette, hogy Oroszország tartózkodik az efféle csapásoktól. Szerinte ezt látniuk kellene a vezetőknek „a G20-országcsoport tagjainak találkozótermeitől a világ összes fővárosáig”.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a főügyészi hivatal sajtóközleményben arról tájékoztatott, hogy

őrizetbe vettek egy Harkiv megyei csoportot, amelynek tagjai az orosz hírszerzéssel együttműködve júniusban felrobbantották az ukrán fegyveres erők egyik katonájának autóját, aki a merénylet következtében súlyosan megsebesült.

A közlés szerint a csoport újabb terrortámadásokat készített elő. A nyomozás szerint az orosz hírszerző szolgálatok a harkivi régió négy lakosát, egy szoftvermérnököt, egy volt katonát és két munkanélkülit szerveztek be. A gyanúsítottak kapcsolattartója az orosz hírszerzéssel a szakadár donyecki „népköztársaság” különleges erőinek egyik fegyverese volt. A férfiak Harkiv városában és a megyében térképezték fel az ukrán katonák tartózkodási helyeit, amelyeket átadtak az orosz hírszerzésnek.

A Donyeck megyei – orosz ellenőrzés alatt álló – Mariupol városi tanácsa a Telegramon arról számolt be, hogy

ukrán ellenállók a város közelében megrongáltak egy vasúti pályát, ami miatt két mozdony összeütközött azon a szakaszon, amelyet az orosz erők Oroszországgal akarnak összekötni.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az oroszok májusban kezdték el a vasúti sínek lefektetését Malovodne falunál azzal a céllal, hogy összekapcsolják az új orosz vasúti pályát a Mariupol és Volnovaha közötti ággal.

Az ukrán vezérkar hétfői helyzetjelentésében közölte, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 722 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett 15 orosz harckocsit, harminc tüzérségi fegyvert és 99 drónt.

Közebn hétfőn Boris Pistorius német védelmi miniszter bejelentette: Németország négyezer csúcstechnológiájú drónt szállít Ukrajnának.

Idézet
Mesterséges intelligenciával vezérelt drónokról van szó, amelyek képesek üzemen kívül helyezni elektronikus védelmi rendszereket és ellenséges drónokat”

– hangoztatta újságíróknak nyilatkozva.

„A négyezer egység, amely igen gyorsan leszállítható, képes lesz orosz területen 30-40 kilométeres hatótávolságon belül működésbe lépni, harci állásokat, logisztikai csomópontokat és más célpontokat támadni” – tette hozzá a miniszter.

Berlin már júniusban bejelentette, hogy több ezer drónt szállít Ukrajnának, de nem tért ki a műszaki jellemzőikre.

A csúcstechnológiával készült eszközöket a védelmi célú mesterséges intelligenciára szakosodott európai vállalat, a német Helsing gyártja, amely szeptemberben kötött szerződést az ukrán védelmi tárcával – emlékeztetett a Bild című lap.

A mesterséges intelligencia vezérelte drónokat „mini Taurusnak” is becézik, utalva a több mint 500 kilométeres hatótávolságú német Taurus rakétára, amelynek a szállítását Ukrajna több alkalommal is kérte, de hiába.

A védelmi tárca ezúttal is elutasította az összehasonlítást. A drónok korlátozott hatótávolságú harcászati eszközök, és semmi közük a Taurushoz – közölte Natalie Jenning, a tárca egyik szóvivője.

Olaf Scholz német kancellár korábban az Oroszország és a Nyugat közötti esetleges eszkaláció veszélyére hivatkozva utasította el a Taurus rakéták szállítását. Szóvivője hétfőn megerősítette, hogy a kancellár álláspontja azután sem változik, hogy az Egyesült Államok engedélyezte a nagy hatótávolságú amerikai rakéták bevetését Oroszország ellen.

Kreml: Minőségileg új helyzetet teremt egy olyan döntés, amely megengedi a mélységi csapásokat Oroszország ellen
Oroszország abból indul ki, hogy minőségileg új helyzetet teremt egy arról meghozott döntés, hogy ATACMS rakétákkal csapások mérhetők Oroszország belsejébe – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Peszkov a The New York Times amerikai lap vasárnapi közlésére reagált, amely szerint Joe Biden amerikai elnök engedélyezte, hogy Ukrajna területéről ATACMS taktikai ballisztikus rakétákkal mérjenek csapást mélyen Oroszország belsejébe. Washingtonból, Párizsból és Londonból vasárnap nem erősítették meg hivatalosan a lapértesülést.
„Ha valóban született ilyen döntés, és ezt közölték a kijevi rezsimmel, akkor természetesen ez a feszültségnek egy minőségileg új fordulója, és egy minőségileg új helyzetet jelent az Egyesült Államoknak a konfliktusban való részessége szempontjából” – mondta Peszkov.
„Mi mindenekelőtt ebből indulunk ki” – tette hozzá a szóvivő, aki közölte, hogy a Kreml erről az állítólagos döntésről csak a nyugati sajtóból tud.
A szóvivő szerint Moszkva álláspontjának, amelynek Vlagyimir Putyin elnök adott hangot, világosnak kell lennie a kollektív Nyugat számára. Putyin a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva szeptember 12-én azt mondta, hogy a nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben. Érvelése szerint az ukrán hadsereg nem képes ilyen fegyverekkel önállóan csapást mérni, mert ez csak amerikai és uniós műholdak segítségével lehetséges.
„És nagyon fontos, talán kulcsfontosságú, hogy a repülési feladatokat ezekbe a rakétarendszerekbe valójában csak a NATO-országok katonái tudják bevinni. Arról van szó, hogy a NATO-országok részt vesznek-e közvetlenül a katonai konfliktusban, vagy sem. Ha ez a döntés megszületik, az nem jelent mást, mint a NATO-országok, az Egyesült Államok és az európai tagországok közvetlen részvételét az ukrajnai háborúban” – mutatott rá akkor Vlagyimir Putyin, aki szerint a Nyugat közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban megváltoztatja annak lényegét, Oroszország pedig kénytelen lesz az így kialakult fenyegetések alapján döntéseket hozni.
Peszkov hétfőn a sajtónak azt hangoztatta, hogy a távozó amerikai kormányzat egyértelműen olajat önt a tűzre az ukrán konfliktusban, „és a feszültségek további fokozódását kívánja kiprovokálni”. Putyinhoz hasonlóan azzal érvelt, hogy az Oroszországra mérendő mélységi csapások azért veszélyesek és provokatívak, mert ezeket nem Ukrajna, hanem nyugati országok hajthatják végre, ami „alapvetően megváltoztatja a konfliktusban való részvételük módját”.
A telekonferencia formájában megtartott hétfői sajtótájékoztatóját követően, miután a német kormány közölte, hogy Washington tájékoztatta Berlint az Oroszország elleni mélységi csapások engedélyezéséről szóló döntéséről, Peszkov a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette: „ez egy vakmerő, veszélyes döntés, amely az Egyesült Államok ebben a konfliktusban való részességének a minőségi megváltozására, szintjének minőségi fokozására irányul”.
„Ha Kijev nagy hatótávolságú rakétákkal támadja területünket, az az Egyesült Államok és szatellitjeinek közvetlen részvételét fogja jelenteni az Oroszország elleni harci cselekményekben, valamint a konfliktus lényegének és természetének radikális megváltozását. Oroszország válasza ilyen esetben megfelelő és érzékelhető lesz” – írta az orosz diplomáciai tárca honlapján hétfőn Marija Zaharova külügyi szóvivő.
A diplomata szerint egyelőre nem világos, hogy a médiába bedobott állítások hivatalos forrásokon alapulnak-e, de egy dolog világos: az ukrán hadsereg vereségei közepette a Nyugat az Oroszország elleni hibrid hadviselés eszkalációjára teszi a tétet, és megpróbálja elérni az illuzórikus célt, hogy stratégiai vereséget mérjen Moszkvára.
„Azonban semmilyen csodafegyver, amelyért (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) és kegyencei imádkoznak, nem képes befolyásolni a különleges hadművelet menetét” – fogalmazott a szóvivő.
Azokkal a sajtójelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök tervet kíván előterjeszteni az ukrajnai konfliktus „befagyasztására”, Peszkov újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy erről Moszkva és Ankara között nem volt legmagasabb szintű egyeztetés. Peszkov a „befagyasztást” az orosz fél részéről elfogadhatatlannak minősítette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról