Fotó: Videófelvétel
A kormány megerősítette, hogy Marcel Ciolacu kedden Izraelbe látogatott, ahol egyeztetett Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfővel, és találkozik az ott élő román közösség képviselőivel.
2023. október 17., 12:492023. október 17., 12:49
2023. október 17., 15:192023. október 17., 15:19
A kormány tájékoztatása szerint Ciolacu megbeszélést folytat a romániai zsidó közösség egykori főrabbijával, Menákem Hákohennel is.
„Azért látogattunk Izraelbe, hogy szolidaritásunk üzenetét tolmácsoljuk az izraeli népnek, és jelezzük, hogy határozottan támogatjuk az országban élő jelentős román közösséget.
és határozottan küzd a terrorizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet és a gyűlöletbeszéd ellen” – idézi Ciolacut a közlemény.
Az izraeli kormányfővel tartott megbeszélései után a miniszterelnök úgy nyilatkozott: Románia következetes marad a közel-keleti kapcsolataiban, és békét szorgalmaz a térségben, de a nehéz időkben feltétel nélkül szövetségesei mellett áll.
A Benjámín Netánjáhúval közös sajtótájékoztatón a román kormányfő elmondta, hogy Románia rendkívül aggasztónak tartja a fokozódó erőszakspirált, amelynek szörnyű következményei egyaránt sújtják az izraeli és a palesztin lakosságot. Kifejtette, hogy
Marcel Ciolacu hangsúlyozta, hogy a Hamász terrortámadásait követő izraeli látogatása az izraeli nép iránti szolidaritás kifejezése.
„A román társadalom, a romániai zsidó közösség és az izraeli román közösség önnel együtt gyászolja, miniszterelnök úr, a Hamász terrortámadásainak ártatlan áldozatait, nőket, gyermekeket, fiatalokat (...). Együttérzésünket fejezem ki az emberi életek elvesztése és a sok sérült miatt, akik között tragikus módon román származású állampolgárok is vannak” – idézte a román kormányfőt az Agerpres.
A román kormányfővel folytatott tárgyalásai utáni közös sajtótájékoztatón Benjámin Netanjahu kifejtette, hogy ebben az időszakban a civilizált világnak egységesen Izrael mögött kell állnia, és harcolnia kell a Hamász felszámolásáért.
Az izraeli miniszterelnök arról biztosította Marcel Ciolacut, hogy
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy csak akkor lesz béke a Közel-Keleten, ha a Hamászt és a hozzá hasonló terrorszervezeteket sikerül felszámolni. „Nem lehetséges a békekötés a nácikkal” – jelentette ki Netanjahu.
Marcel Ciolacut Luminiţa Odobescu külügyminiszter és Angel Tîlvăr védelmi miniszter, valamint Silviu Vexler képviselő, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke és Radu Ioanid, Románia izraeli nagykövete is elkíséri – írja az Agerpres.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.
Huszonegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre a Tate fivérek ellen az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS).
A Fekete-tenger térségének biztonságát, stabilitását és fenntartható fejlődését célzó új és átfogó stratégiát mutatott be szerdán az Európai Bizottság. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse az Európai Unió geopolitikai szerepét a térségben.
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.
A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.
Vlagyimir Putyin elnök az ukrajnai háború befejezésének egyik feltételeként azt követeli, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására.
Elkötelezettségét hangsúlyozta a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítése mellett Nicușor Dan román államfő, miután telefonon beszélgetett Donald Trump amerikai elnökkel.
Káosz tört ki kedden egy vitatott, az Egyesült Államok által támogatott csoport által működtetett gázai segélyosztó helyszínen, amikor kétségbeesett palesztinok ezrei igyekeztek élelmiszerhez, miközben izraeli katonák figyelmeztető lövéseket adtak le.
szóljon hozzá!