A Hamász katonai felszerelését találták meg a legnagyobb gázai kórházban – Biden háborús bűnökkel vádolta a terrorszervezetet

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Csütörtökre virradó éjjel is folytatta az izraeli hadsereg (IDF) a gázai Al-Sifa kórházban szerdára virradóra megindított hadműveletét. Egy szemtanú azt mondta a BBC-nek, hogy az IDF „teljes ellenőrzés alatt tartja” a területet, és hogy a kórház területén belül nem folyik lövöldözés.

Hírösszefoglaló

2023. november 16., 08:082023. november 16., 08:08

2023. november 16., 08:552023. november 16., 08:55

Izrael közölte, hogy katonái az Al-Sifa kórházban végrehajtott rajtaütés során „a Hamász által használt katonai felszereléseket” fedeztek fel.

Az izraeli erők szerdán a kora reggeli órákban hatoltak be az Al-Sifába, miután hetek óta jelezték szándékukat, hogy bevonulnak a komplexumba, amely szerintük a Hamász földalatti parancsnoki és irányító központjának ad otthont.

Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője elmondta, hog

a kórháznál zajló katonai művelet „még folyamatban van, és időbe telik”.

„Ez egy bonyolult terület, ahol még mindig sokan vannak. A megfelelő ütemben kell végrehajtanunk” – mondta.

A Hamász által ellenőrzött enklávé orvosai és egészségügyi tisztviselői következetesen visszautasították azokat a vádakat, hogy a kórházban parancsnoki központ működött volna.

Az IDF közleményében tudatta, hogy

a katonák a kórházban egy helyiségre bukkantak, ahol „technológiai eszközöket, valamint a Hamász által használt katonai és harci felszereléseket” találtak.

„A kórház egy másik részlegében a katonák egy operatív parancsnoki központot és a Hamászhoz tartozó technológiai eszközöket találtak” – tudatták, ami a közlemény szerint arra utal, „hogy a terrorszervezet terrorista célokra használja a kórházat”.

A közlemény szerint az IDF folytatja a kórházkomplexumban a műveleteket.

Korábban a nap folyamán egy magas rangú izraeli védelmi tisztviselő azt mondta, hogy

a csapatok „konkrét bizonyítékokat fedeztek fel arra vonatkozóan, hogy a Hamász terroristái terrorista főhadiszállásként használják a Sifa kórházat”,

és ígéretet tett arra, hogy később bemutatja a bizonyítékokat.

Izraelre jelentős nemzetközi nyomás nehezedik, hogy bizonyítsa a Hamász kórházba való beszivárgásáról szóló állításait, hogy igazolja a katonai döntéseit – amelyek egyébként a nemzetközi humanitárius jog esetleges súlyos megsértését jelentenék.

Egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a csapatok többszintes, földalatti kamrákat tartalmazó alagútstruktúrát tártak volna fel – olyat, amilyet a hadsereg szóvivője által egy közel három héttel ezelőtti tájékoztatón bemutatott animáció szemléltet.

A Hamász szemenszedett hazugságnak és propagandának nevezte az állítást, hogy az izraeli csapatok fegyvereket találtak a kórházban.

Ugyanakkor Joe Biden amerikai elnök „háborús bűncselekmény” elkövetésével vádolta a Hamászt, amiért az Egyesült Államok által is megerősített izraeli bejelentés szerint parancsnoki központot működtet a kórház alatt.

Biden elmondta, hogy a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott szerdai találkozója során megvitatta a Gáza legnagyobb kórházában kialakult veszélyes helyzetet.

Idézet
Olyan helyzetről van szó, amelyben az első háborús bűnt a Hamász követi el azzal, hogy a főhadiszállását, a hadseregét egy kórház alatt rejti el. És ez tény. Ez történt”

– mondta Biden szerdai sajtótájékoztatóján újságíróknak.

Az Al-Sifa épületében, amely kifogyott az üzemanyagból és már nem tekinthető működőképesnek, az elmúlt napokban az intenzív harcok nyomán gyorsan romlottak a körülmények, és

az orvosok katasztrofális helyzetre figyelmeztettek a még bent tartózkodó betegek, a személyzet és a kitelepítettek számára.

A szerdai rajtaütés széles körű nemzetközi kritikát is kiváltott.

Biden megjegyezte, hogy az Egyesült Államok felszólította Izraelt, hogy legyen „hihetetlenül óvatos”, amikor a Hamász ellen intézi támadásait a térségben, de azt sugallta, hogy az akció indokolt volt.

„Megbeszéltük, hogy hihetetlenül óvatosnak kell lenniük. Tudjuk, hogy a Hamász terroristái szép számmal vannak jelen.

A Hamász már nyilvánosan is kijelentette, hogy újra meg akarja támadni Izraelt, ahogyan korábban is tette”.

Az elnök felidézte a Hamász október 7-i izraeli támadásainak kegyetlenségét is.

„És így az az elképzelés, hogy csak úgy abbahagyják és nem tesznek semmit, nem reális” – tette hozzá.

Az elnök szerint izraeli erők inkubátorokat és más eszközöket visznek be, hogy segítsenek a kórházban lévő embereken, és hozzátette, hogy erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy az orvosokat, ápolókat és más személyzetet kimenekítsék a veszélyből.

Biden a CNN-nek nyilatkozva egyértelműen leszögezte: teljesen biztos abban, hogy az általa látott hírszerzési információk alapján a Hamász egy parancsnoki központot működtet az Al-Sifa kórház alatt, de nem volt hajlandó megosztani a bizonyítékok részleteit.

A Gázai övezet északi részén eközben még mindig heves harcok folynak

– jelentette a CNN.

Mindez annak ellenére történik, hogy Joav Galant izraeli védelmi miniszter kedden kijelentette, hogy a Hamász „elvesztette az ellenőrzést” a Gázai övezet északi része felett, beleértve Gázavárost is.

Az izraeli erők szerda este Beit Lahia és Dzsabalja közelében folytatták a csapásokat Gáza legészakibb területei ellen.

A helyi média szerdán azt jelentette, hogy

az izraeli hadsereg tűzszerészei felrobbantották a Hamász törvényhozó tanácsának épületét

– a gázai parlamentet, két nappal azután, hogy a Goláni nevű kommandós egység elfoglalta.

A parlament üléstermében készített, majd az izraeli médiában nyilvánosságra hozott képen annak a Goláni zászlóaljnak a katonái láthatók izraeli zászlókkal a plenáris ülésteremben, akik negyvenegy harcosukat veszítették el az október 7-i Hamász terrortámadásban, és az azt követő napokban, amikor kiszorították a terroristákat Izrael területéről.

Múlt csütörtök óta újabb tizennégy halottat azonosítottak a rendőrség különleges állomásán, ahol az áldozatok személyazonosságát földi maradványaik alapján próbálják megállapítani. Október 7. óta 859 civil áldozat nevét hozták nyilvánosságra.

Mindeközben

az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdai rendkívüli ülésén elfogadott határozatában sürgős humanitárius tűzszünetekre szólított fel a Gázai övezetben dúló harcokban.

A dokumentum hosszabb szünetekről tesz említést, elegendő számú napot biztosítva így a segélyek bejuttatására a tenger menti palesztin térségbe. Az ENSZ BT egyben a Hamász és más szélsőséges palesztin szervezetek által elhurcolt túszok haladéktalan, feltétel nélküli szabadon engedését sürgette.

A világszervezet vezető testületében négy korábbi próbálkozás kudarcot vallott egy határozat elfogadására. A Málta által beterjesztett határozattervezetet az ENSZ BT 12 tagja támogatta három tartózkodás mellett. Ez utóbbiak egyike a vétójoggal rendelkező Egyesült Államok volt.

Románia sátrakból és matracokból álló segélyszállítmányt küldött a gázai civil lakosságnak

Románia útnak indította a sátrakból, tábori ágyakból, matracokból és ágyneműből álló első segélyszállítmányát szerdán a Gázai övezet rászoruló civil lakossága számára.
Az állami tartalékokból kivont tábori felszereléseket az Európai Bizottság által biztosított teherszállító repülőgép szállítja a bukaresti nemzetközi repülőtérről Egyiptomba, a Gázai-övezettel határos térségbe - tudatta Bogdan Toma, a katasztrófavédelem szóvivője.
A bukaresti kormány október 19-én fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében Románia ingyenes, élelmiszerekből és tábori felszerelésből álló nemzetközi segélyt küld a Gázai övezetbe. A határozat szerint a segélyszállítmányt a védelmi minisztérium támogatásával, légi úton, az európai humanitárius segítségnyújtás keretében, nemzetközi szervezeteken keresztül juttatják el a háborús övezetbe.
Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) határozata értelmében Románia 30 tonna zöldségkonzervet, 10 tonna napraforgóolajat, 20 tonna cukrot, 10 tonna rizst, 20 tonna lisztet, 20 tonna ásványvizet, 500 sátrat, 2000 tábori ágyat, 2000 matracot, 2000 takarót, 4000 lepedőt, 2000 párnát, 4000 párnahuzatot, 2000 hálózsákot küld a Gázai övezetbe.
Az Európai Bizottság pénteken jelentette be, hogy a humanitárius légihídon keresztül újabb járatokat indít a gázaiak megsegítésére. Két járat az olaszországi Brindisiből pénteken és szombaton indult 55 tonna, az EU által adományozott raktáregységekkel, hűtőkkel és más olyan cikkekkel, amelyek növelik a humanitárius szervezetek kapacitását, hogy hatékonyabb segítséget nyújthassanak a gázaiaknak. Ezen a héten három járat indul Bukarestből, amelyek a Románia által adományozott élelmiszert és lakhatási eszközöket szállítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján