Fotó: Twitter
Az orosz erők harci drónokkal támadták csütörtökről péntekre virradó éjszaka az ukrán fővárost és a közép-ukrajnai Poltavai területet.
2023. április 21., 13:522023. április 21., 13:52
Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint a dróntámadás a polgári infrastruktúrában is károkat okozott. Emberi áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
Eközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken bejelentette: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban.
Stoltenberg a németországi Ramstein amerikai légi támaszponton az Ukrajna önvédelmét támogató országok tanácskozása előtt tett nyilatkozatában ismertette, hogy előző napi kijevi látogatásán meghívta Volodomir Zelenszkijt a júliusi NATO-csúcsra, és az ukrán elnök el is fogadta a meghívást.
Hangsúlyozta:
Azonban egyelőre arra kell törekedni, hogy Ukrajna érvényesíthesse az önvédelemhez fűződő jogát az orosz támadás elleni védekezésben.
Mint mondta, a vilniusi csúcstalálkozón a szövetség tagjainak meg kell erősíteniük elkötelezettségüket az iránt, hogy „ameddig csak szükséges, jelentős katonai támogatással segítik Ukrajnát” annak érdekében, hogy megmaradjon szuverén, független európai nemzetként.
és a szövetség és Ukrajna fegyveres erői közötti együttműködési képesség, interoperabilitás biztosításában – mondta Jens Stoltenberg.
A főtitkár a németországi Ramstein támaszponton 54 ország – a 31 NATO-tag és további 23 állam – képviselőivel együtt egyeztet Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszterrel az ország védelmi képességének további erősítéséről. A Rajna-vidék-Pfalz tartományi amerikai bázison az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) 11. miniszteri szintű tanácskozását tartják.
Az amerikai kezdeményezésre alakult informális egyeztető fórum ülését megnyitó rövid beszédében Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kiemelte, hogy
Jelezte, hogy a támogatás legnagyobb részét – több mint 35 milliárd dollárnak megfelelő értékű fegyvert és egyéb katonai felszerelést – a hazája biztosította, de számos további ország is igen jelentős mértékben segíti Ukrajnát, Észtország és Lettország esetében például már a hazai össztermék (GDP) egy százalékát is meghaladja az orosz támadás elhárításához nyújtott támogatás.
Az amerikai védelmi miniszter egyben megerősítette, hogy
A többi között hozzátette, hogy a pénteki tanácskozáson három „kulcsfontosságú” területtel, a légvédelemmel, a lőszerutánpótlással és az úgynevezett támogató eszközök ügyével foglalkoznak.
Kivonják a német Patriot ütegeket Lengyelországból és Szlovákiából
Pénteken német hírportálok a védelmi minisztérium tájékoztatása alapján azt jelentették: hónapokon belül kivonják a NATO keleti szárnyának légvédelmét erősítő német Patriot ütegeket Lengyelországból és Szlovákiából.
A tárca szóvivője elmondta, hogy az amerikai gyártmányú rakétarendszerek és kiszolgáló személyzetük – több száz német katona – kivonásáról tájékoztatták a lengyel és a szlovák partnert, és állandó, szoros kapcsolatban vannak, hogy a NATO megfelelően alkalmazkodhasson a változó körülményekhez.
A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió jelentése szerint a szövetségi kormányt alkotó koalíció pártjai – a szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok (FDP) – körében azzal indokolják a lépést, hogy
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
szóljon hozzá!