Iskolára mért csapásban haltak meg több tucatnyian Gázában, a hadsereg szerint rejtőzködő terroristákat támadtak

Csapás. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász fegyveres terroristái ismét iskolát használtak rejtekhelyként •  Fotó: Facebook/UNRWA

Csapás. Az izraeli hadsereg szerint a Hamász fegyveres terroristái ismét iskolát használtak rejtekhelyként

Fotó: Facebook/UNRWA

Legalább 40 palesztin vesztette életét kedden az izraeli hadsereg (IDF) két támadása során a Gázai övezet déli részén – közölte kedden a Hamász által vezetett kormányzati médiahivatal.

Hírösszefoglaló

2024. július 17., 08:002024. július 17., 08:00

A közlemény szerint az első támadás során a Nuszeirat menekülttáborban működő ENSZ-iskolát érte légicsapás, a támadásban 23 ember meghalt és 73 megsebesült. A „figyelmeztetés nélküli légicsapás” helyi források és szemtanúk komoly károkat okozott az épületben.

A másik támadás a Hán-Júnisztól nyugatra fekvő al-Mavaszi körzetére irányult, ahol sátortábort építettek az ideiglenesen kitelepítettek számára. A támadás során 17 ember életét vesztette, 26-an megsebesültek – közölte a médiahivatal.

Az IDF kedden kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy

az izraeli légierő (IAF) pontos hírszerzési információk alapján terroristákra mért csapást, akik az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) által a Nuszeirat térségben üzemeltetett iskolában tartózkodtak.

„Az izraeli légierő csapást mért az Iszlám Dzsihád haditengerészeti egységének századparancsnokára is Hán-Júnisz nyugati részén” – tették hozzá az MTI szerint.

Izrael nagyszabású offenzívát indított a Gázai övezetben a Hamász ellen a 2023. október 7-i támadásra való válaszlépésként, amikor az Izrael déli részébe betörő iszlamista fegyveresek 1200 embert megöltek és több mint 200-at túszul ejtettek és elhurcoltak.

Közben

az izraeli hadsereg (IDF) azt közölte: megölte a Hamász terrorszervezet katonai vezetőinek felét.

Az izraeli hadsereg közölte, hogy több mint kilenc hónappal a háború kitörése után a Hamász katonai vezetésének felét, s a szervezet összesen mintegy harmincezer fegyvereséből, valamint az Iszlám Dzsihád és más szervezetek további néhány ezer harcosából 14 ezret öltek meg vagy fogtak el.

A jelentés szerint a Hamász zászlóaljainak többsége súlyos veszteségeket szenvedett a szárazföldi hadműveletben, majd a visszatérő rajtaütésekben, de három zászlóalja ellen még nem hajtottak végre támadást.

Még mindig magas szinten működik egy zászlóalj Hán-Júnisz és Rafah között, valamint Deir al-Balahban és Nuszeiratban. A hadsereg végzett hat dandárparancsnoki, több mint 20 zászlóaljparancsnoki, és mintegy 150 századparancsnoki rangú Hamász-tiszttel.

Az IDF úgy véli, hogy

a Hamász hiányt szenved katonákban és fegyverekben, csökkentek a parancsnoki és irányítási képességei, és „repedések” vannak a fegyveresek és parancsnokok motivációjában.

„Túlélő üzemmódban” működnek, s a harcosok hiányát civilek toborzásával próbálják megoldani. A hadsereg azt is közölte, hogy a Hamász számára nehézséget jelent a hosszú tartózkodás az alagutakban és a nyári hőség.

Izrael a háború kitörése óta a Gázai övezetben 37 ezer célpontot támadott a levegőből, köztük több mint 25 ezer katonai építményt és rakétakilövő állomást. A jelentés szerint hónapokig fog tartani a gázai-egyiptomi határ mentén az összes alagút felderítése.

Izraelben úgy vélik, hogy a Hamász továbbra is képes megtámadni az IDF-nek az övezetben harcoló egységeit, és képes rakétákat indítani akár Tel-Aviv és Jeruzsálem irányába is.

Ugyanakkor már elvesztette jelentősebb fegyvergyártó kapacitásait, melyeket Izrael megsemmisített, és ezért már csak jóval szerényebb minőségű fegyvereket képesek előállítani.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász