Iohannis: Románia katonai támogatást is nyújt Ukrajnának, stratégiai partnerségi megállapodás született

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Románia további támogatást nyújt Ukrajnának – katonait is –, amíg ez szükséges, a győzelemig – jelentette ki Klaus Iohannis román elnök, miután Bukarestben tárgyalt ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel, aki megköszönte a katonai és humanitárius segítséget. A két fél most ismerte el először, hogy Románia katonai szempontból is támogatja hadban álló északi szomszédját. A román államfő elmondta, a találkozón egy megállapodást is aláírtak, amellyel stratégiai szintre emelték a két ország közötti partnerséget.

Krónika

2023. október 10., 15:382023. október 10., 15:38

2023. október 10., 17:052023. október 10., 17:05

A román államfő elmondta, a találkozón megállapodást is aláírtak, amellyel stratégiai szintre emelték a két ország közötti partnerséget. Leszögezte: Románia arra koncentrál, hogy segítsen Ukrajnának megnyerni a háborút, de a hosszú távú kapcsolatoknak is figyelmet kell szentelni.

Idézet
Folytatjuk a támogatást, beleértve a katonai támogatást is, ameddig szükséges, a győzelemig”

– jelentette ki Iohannis. A román államfő leszögezte: Ukrajna támogatása Románia stratégiai érdeke, és úgy értékelt, az Európai kontinensre továbbra is Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést.

Iohannis leszögezte:

Ukrajna biztonságának erősítése Románia biztonságának erősítését is jelenti,

ezért támogatja „a harcot azon világ alapvető értékeiért, amelyben élünk”. Elítélte az ukrán kikötői infrastruktúra elleni orosz támadásokat, amelyeket háborús bűncselekménynek nevezett. Emlékeztetett: nemzeti és szövetségesi szinten fokozták Fekete-tenger térségének megfigyelését, és folytatják a védekezést elősegítő NATO-eszközök szállítását, illetve a NATO keleti szárnyának megerősítését.

Idézet
Megerősítettük elkötelezettségünket a nemzetközi partnerekkel való együttműködés mellett, hogy megkönnyítsük az ukrán gabonaexportot.

Már megállapodtunk a romániai kikötőkön keresztül történő tranzitkapacitás megduplázásáról 4 millió tonnára. A háború kezdete óta több mint 27 millió tonna ukrán gabona haladt át Románián. Megerősítettük Románia politikai és gyakorlati támogatását az Ukrajna és Moldova 2023 végéig történő csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséhez. Személyesen fogok kiállni e döntés mellett az Európai Tanács decemberi ülésén. Ez egy olyan döntés, amely megerősíti a két ország előrehaladását a nagyon nehéz körülmények ellenére” – hangsúlyozta Iohannis.

•  Fotó: Presidency.ro Galéria

Fotó: Presidency.ro

Azt is kijelentette:

Románia teljes támogatásáról biztosította Kijevet a Zelenszkij által kidolgozott – az ukrán területek teljes felszabadítását célul kitűző – béketerv iránt.

A román elnök azt is elmondta: kimerítően tárgyaltak a nemzeti kisebbségek helyzetéről is. „Azt szeretnénk, hogy a két kisebbség (az ukrajnai román és a romániai ukrán – szerk. megj.) hasonló jogokkal rendelkezzen, itt elsősorban a nyelvhasználatra és az anyanyelven történő oktatásra gondolunk” – mutatott rá Iohannis.

Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott az Ukrajnának nyújtott segítségért, és elmondta:

Románia katonai és humanitárius támogatást is nyújtott.

Kifejtette, a találkozón tárgyaltak a Fekete-tenger biztonságáról, az infrastruktúráról, új határátkelők megnyitásáról, valamint a nemzeti kisebbségekről. Emlékeztetett: Romániában kiképzőközpontot hoznak létre, amelyben ukrán pilótákat képeznek ki az amerikai F-16-os vadászgépekre. Emellett szó esett a fronton tapasztalható helyzetről, illetve az ukrán katonai igényekről is.

•  Fotó: Presidency.ro Galéria

Fotó: Presidency.ro

Idézet
Nagyon jó hírek lesznek, ami a tüzérséget és a légvédelmet illeti”

– mondta, a részleteket nem ismertetve. Zelenszkij szerint az ukrán kikötői infrastruktúrát támadó orosz drónok nem csupán Ukrajnát veszélyeztetik, hanem mindenkit, Románia pedig az egész világ élelmiszerbiztonságát garantálja az ukrán gabonaszállítmányok célba juttatásának elősegítésével. „Oroszország nem változtathatja holt vidékké a Duna és a Fekete-tenger térségét” – szögezte le. Zelenszkij elmondta azt is, hogy megállapodtak egy három lépéses intézkedés-sorozatról, amely szavatolja az ukrán kikötők biztonságát. Kifejtette, megfelelő logisztikai hátteret dolgoztak ki ahhoz, hogy hamarosan beindulhasson az ukrán gabona szállítása egy Moldován át húzódó folyosón.

Hozzátette, a Moldovával és Romániával fennálló háromoldalú együttműködés jelentős lökést ad majd a gazdasági fejlődésnek.

Az ukrán elnök kijelentette: országa készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az Európai Unióval, Románia pedig támogatja országát. Úgy vélte, Ukrajna EU-csatlakozása stabilitást hozna a régióba. „Nem szabad megengednünk Oroszországnak vagy bárki másnak, hogy terrorizálja a fejlett és civilizált világot” – jelentette ki.

•  Fotó: Presidency.ro Galéria

Fotó: Presidency.ro

A román katonai támogatás kapcsán Zelenszkij újságírói kérdésre a sajtótájékoztatón kijelentette: minősített információról van szó, amelyről nem beszélhet a nyilvánosság előtt, de

a hangsúly a légvédelmi rendszereken van.

Annak kapcsán, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem szólal fel a román parlamentben, az ukrán elnök azt mondta: azért érkezett az országba, hogy „meglátogassa a romániai embereket és köszönetet mondjon nekik”, és az államfővel tárgyaljon a stratégiai kérdésekről, de nem készült beszéddel. Legközelebb viszont felszólal a törvényhozásban is – biztosított mindenkit.

A kiszivárgott hírek szerint a beszédet Zelenszkij stábja fújta le – a hivatalos indoklás szerint azért, mert az államfőnek túlságosan zsúfolt a programja. Értesülések szerint ugyanakkor a háttérben az állhat, hogy szerették volna elkerülni, hogy a látogatást ellenző szélsőjobboldali, Moszkvához közel álló politikusok – elsősorban Diana Șoșoacă szenátor és George Simion, az AUR elnöke – botrányba fullassza a felszólalást. Annak ellenére ugyanakkor, hogy nem mond beszédet, Zelenszkij ellátogat a parlamentbe, hogy a házelnökökkel tárgyaljon, majd Marcel Ciolacu miniszterelnök is fogadja.

korábban írtuk

Bukarestbe érkezett Volodimir Zelenszkij, elmaradhat a tervezett parlamenti beszéd
Bukarestbe érkezett Volodimir Zelenszkij, elmaradhat a tervezett parlamenti beszéd

Bukarestbe érkezett kedden Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Ezt ő maga jelentette be Twitter-X-oldalán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról
2025. július 09., szerda

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló

Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló
2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött
2025. július 09., szerda

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet

Átadta kedden megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek Magyarország új romániai nagykövete, Kissné Hlatki Katalin.

Átadta megbízólevelét Nicuşor Dan államfőnek az új magyar nagykövet
2025. július 09., szerda

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme

Ilie Bolojan román miniszterelnök kedd este megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Denisz Smihallal a háborúról és annak regionális hatásairól, valamint az ukrajnai román kisebbség jogairól.

Bolojan: Románia támogatja Ukrajnát, de fontos az ottani román közösség védelme
2025. július 09., szerda

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint Izrael állam történelme során soha nem volt olyan fokú az összehangoltság, együttműködés és bizalom az Egyesült Államokkal, mint jelenleg.

Már a hétvégére létrejöhet a gázai tűzszünet
2025. július 08., kedd

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint

Donald Trump lehetőségként tekint az Oroszország elleni további súlyos szankciókról szóló, az amerikai szenátus előtt lévő törvényre – az amerikai elnök erről kedden kabinetjének nyilvános ülésén beszélt a washingtoni Fehér Házban.

Putyin túl sok ember halálát okozza Trump szerint
2025. július 08., kedd

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják

Brüsszel beverte a szöget a gazdák koporsójába, hiszen olyan kereskedelmi megállapodást kötött Ukrajnával, amely több mezőgazdasági termék esetében magasabb vagy korlátlan importot engedélyez – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Budapestre várják a szomszédos országok agrárminisztereit, hogy az Ukrajnával kötendő uniós megállapodást felülvizsgálják
2025. július 08., kedd

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút

Az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások „az ellenségeskedések folytatásának” kedveznek – így kommentálta kedden Oroszország, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte: az Egyesült Államok további fegyvereket küld Kijevnek.

Moszkva: az újabb amerikai fegyverszállítások csak elnyújtják az ukrajnai háborút