Közel van. Március végétől könnyebbé válik a beutazás az Egyesült Államokba, hiszen Románia is bekerül a vízummentességi programba
Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma hivatalosan bejelentette, hogy Románia március 31-től részt vesz a vízummentességi programban.
2025. január 10., 15:382025. január 10., 15:38
2025. január 10., 15:562025. január 10., 15:56
„A mai napon Alejandro N. Mayorkas belbiztonsági miniszter, Antony J. Blinken külügyminiszterrel konzultálva, Romániát a vízummentességi programban (VWP) részt vevő országgá jelölte ki. A VWP-t megalapozó együttműködés és információcsere jelentősen erősíti az Egyesült Államok biztonsági érdekeit, emellett ösztönzi a két ország közötti legális utazást és kereskedelmet” – közölték amerikai tisztségviselők.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium által kiadott hivatalos közleményben az áll, hogy
Márciustól vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba a román állampolgárok, ehhez csak az elektronikus utazási engedélyezési rendszer oldalán kell regisztrálniuk – nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek a külügyminiszter.
A bejelentés alkalmából pénteken délután Bukarestben, a kormány székházában is rendezvényt szerveztek, amelyen Kathleen Kavalec amerikai nagykövet is részt vett.
„Ez egy történelmi pillanat a kapcsolatunkban, és sokéves munka eredménye” – mondta beszédében a nagykövet. „Kapcsolatunk egyre erősebbé válik. A vízummentességi program erősíti közös biztonsági, gazdasági és kulturális érdekeinket, valamint az emberek közötti kapcsolatainkat” – tette hozzá.
– hangsúlyozta Kathleen Kavalec.
A nagykövetség külön közleményt is kiadott.
„A mai napon Románia, az Egyesült Államok egyik legfontosabb partnere, a 43. országként csatlakozott az Egyesült Államok vízummentességi programjához (VWP).
– közölte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Pénteken Washingtonban hivatalosan is bejelentik az amerikai hatóságok, hogy Románia felvételt nyert az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver).
A nagykövetség egy útmutatót is a román állampolgárok rendelkezésére bocsátott, amely az Egyesült Államokba történő vízummentes beutazás minden részletét tartalmazza.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
Az ukrán titkosszolgálatok által a Krími hídon tervezett újabb robbantást sikerült meghiúsítani; a pokolgépet, amelyet egy Chevrolet Volt típusú gépkocsiban rejtettek el, hatástalanították – közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.
Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.
Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.
Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
szóljon hozzá!