Fotó: Twitter
Egymást követően a harmadik éjszaka lőtte Kijevet drónokkal az orosz légierő – számoltak be ukrajnai hírforrások hétfő reggel. A kijevi hatóságok megerősítették a vasárnap éjszakai, illetve hétfő kora hajnali robbanásokat, halálos áldozatról azonban egyelőre nem tudni.
2023. május 29., 10:252023. május 29., 10:25
„Repülő eszközöket lőttek le Kijev közelében. A légvédelmünk hatékony, működik” – írta Vitalij Klicsko, azt ukrán főváros polgármestere a Telegramon.
A közlés szerint az oroszok katonai célpontokat és a kritikus infrastrukturális létesítményeket vették célba.
Május hónapban a vasárnap éjszakai volt a 15. orosz légicsapás Kijev ellen – vagyis
– és a harmadik egymást követő napon támadták az ukrán fővárost.
Hétfőn reggel Odesszát is drónokkal támadták, egy iráni Sahed drón a kikötői infrastruktúra egyik elemébe csapódott, és tűz ütött ki.
Éjszaka a város több pontjáról is robbanásokat jelentettek.
Emellett Herszon, Mikolajiv, Kirovograd, Cserkaszi, Poltava, Szumi, Csernyihiv, Donyeck és Zsitomir régiókban is megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!