Halálos áldozatokat követelt egy 7,7-es erősségű földrengés

földrengés

Mentőegységek keresik a földrengés után összeomlott épületek alatt rekedt túlélőket Bangkokban

Fotó: Naron Sangnak/EPA/Agerpres

Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, rengeteg személy életét vesztette, sok embert még keresnek. FRISSÍTÉS: A külügyminisztérium szerint nincsenek román állampolgárok az áldozatok között.

Krónika

2025. március 28., 13:212025. március 28., 13:21

2025. március 28., 19:262025. március 28., 19:26

Az Egyesült Államok Földtani Intézete (USGS) közölte: a pénteki földrengés sekély mélységben, mindössze 10 kilométer mélyen történt, az epicentruma Mandalay közelében, Monywa városától mintegy 50 kilométerre keletre volt. Az első rengés után mintegy 12 perccel egy második, 6,4-es erősségű utórengés következett be.

A rengéseket egészen Thaiföld fővárosáig, Bangkokig érezni lehetett.

Emberek százai rohantak ki a házakból és az épületekből az epicentrumtól 1400 kilométerre található metropoliszban – írja a Híradó.hu.

„Épp aludtam a házban, amikor meghallottam a rengést. Amilyen gyorsan csak tudtam, pizsamában rohantam ki az épületből” – mesélte az AFP hírügynökségnek az észak-thaiföldi Csangmaj egyik lakója.

A mianmari földrengés okozta károkról egyelőre nem érkeztek hivatalos jelentések, azonban az X platformon több videó is felbukkant összeomló épületekről. A mentőszolgálatok szerint

50 ember tartózkodott abban az épületben, amely a bangkoki Chatuchak Parkban omlott össze, közülük egy életét vesztette.

A helyi országos sürgősségi intézet jelentése (The National Institute for Emergency Medicine) szerint közülük 43 ember a romok alatt rekedt, azonban heten még az összeomlás közben kijutottak az épületből, ők súlyos sérüléseket szenvedtek.

A földrengés ereje olyan nagy volt, hogy a magas épületek tetején lévő medencékből kiloccsant a víz, ahogy a rengés megrázta azokat.

Az esetről készült videót az egyik szemtanú vette fel egy közeli épületből:

A földrengés hatására összeomlott egy híd is, amely Mianmar Ava és Saga régióit kötötte össze. Az erről készült felvételen a régi Sagaing híd törmelékei láthatóak, miután az Iravádi folyóba zuhantak.

Külügyminisztérium: nincsenek román állampolgárok az áldozatok között

A külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint sem a pekingi, sem a bangkoki, sem az újdelhi román nagykövetség nem kapott értesítést arról, hogy a mianmari földrengésnek román állampolgárságú áldozatai is lennének. Az említett külképviseletek egyikéhez sem fordultak konzuli segítségnyújtásért.

A Mianmarban több száz ember halálát vagy sérülését okozó földrengés Kínában, Thaiföldön, Indiában és Bangladesben is érezhető volt. A külügyminisztérium közölte, a régióban levő román külképviseletek azonnal felvették a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, hogy értesüljenek róla, ha az érintettek között román állampolgárok is lennének.

A román állampolgárok a következő telefonszámokon kérhetnek konzuli segítséget:

  • Románia nagykövetsége Pekingben: +86 106 106 532 3616;
  • Románia nagykövetsége Bangkokban: +66(0)22402523;
  • Románia Nagykövetsége Újdelhiben: +91 11 24111015.

Nehéz helyzetbe került, sürgős segítségre szoruló román állampolgárok a külképviseletek forródrótját is igénybe vehetik:

  • Románia nagykövetsége Pekingben: +86 186 1173 7488;
  • Románia nagykövetsége Bangkokban: +66(0)863639118;
  • Románia Nagykövetsége Újdelhiben: +91 81 30303444.

A mianmari földrengés a német földtani központ (GFZ) mérése szerint 6,9-es, az amerikai geológiai intézet (USGS) mérése szerint 7,7-es volt a Richter-skálán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi