Háborúellenes tüntetések Oroszországban: több mint 3500 embert előállítottak

Háborúellenes tüntetések Oroszországban: több mint 3500 embert előállítottak

Fotó: Képernyőmentés

Több mint 3500 embert állítottak elő vasárnap az Ukrajna ellen indított orosz invázió elleni „törvénysértő” tüntetésen – közölte vasárnap az orosz védelmi tárca.

MTI

2022. március 06., 20:192022. március 06., 20:19

2022. március 06., 20:242022. március 06., 20:24

A tárca szerint Moszkvában 1700, Szentpéterváron 750, a többi városban pedig 1061 volt az előállítottak száma. A belügyminisztérium azt állította, hogy a megmozdulásokon mintegy 5200-an vettek részt.

Az OVD-Info elnevezésű, tüntetők védelmével foglalkozó civil szervezet szerint 49 városban csaknem 2700 tüntetőt állítottak elő.

A csoport vasárnap este azt közölte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök által Ukrajna ellen elindított háború kezdete óta csaknem 13 ezer embert állítottak elő.

Hasonló méretű őrizetbe vételek tavaly januárban voltak, amikor országszerte tartottak tüntetéseket a megmérgezése után, németországi gyógykezeléséről hazatérő Alekszej Navalij ellenzéki politikus szabadon bocsátásáért. Navalnij egyébként sajtójelentések szerint kezdeményezője volt a vasárnapi tüntetéseknek.

Az orosz állami média arról számolt be, hogy a „különleges hadművelet” támogatói a hétvégén országszerte flashmob-jellegű és egyéb rendezvényeket tartottak. Ezeken a megmozdulásokon az orosz páncélosokra felfestett „V” és „Z” betűt használták fő motívumként.

Az orosz ortodox egyház vasárnap körlevelet tett közzé, amely szerint az összes templomban a béke mielőbbi helyreállításáért fognak imádkozni, valamint azért, hogy ne érhesse idegen támadás Oroszországot. Kirill orosz pátriárka vasárnapi liturgiáján a lélek szilárdsága, valamint az orosz értékek Nyugat általi próbájaként jellemezte a háborút.

Az Interfax-Ukrajina ukrán hírügynökség szerint öten megsebesültek, amikor a dél-ukrajnai Nova Kahovkában orosz katonák tüzet nyitottak egy megszállás elleni tüntetésen. A helyszíni jelentés szerint mintegy kétezren vonultak fel ukrán zászlókkal, az orosz katonák távozását követelve. A kazahsztáni Almatiban a szervezők szerint mintegy kétezren tiltakoztak a megszállás ellen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra

Az iráni támadásra adandó izraeli válaszról tárgyal az izraeli hadikabinet vasárnap délután – jelentette a miniszterelnöki hivatal. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter súlyos válaszlépéseket követelt az iráni légitámadásra.

Több izraeli koalíciós pártvezető kemény megtorlást kér Iránra
2024. április 14., vasárnap

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai

Hatalmas nemzetközi reakciót váltott ki a szombat éjszakai, iráni légitámadás Izrael ellen. A megszólaló politikusok kivétel nélkül a konfliktus eszkalációjától tartanak, és megfontolt lépésekre kérik a konfliktusban álló feleket.

Európa a közel-keleti konfliktus eszkalációjától tart, egymást érik a politikusok állásfoglalásai
2024. április 14., vasárnap

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint

Az orosz erők csapást mértek a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Veszele Lipecka falura szombat este, egy családi ház romba dőlt, a romok alól két holttestet emeltek ki – közölte a Harkiv megyei kormányzói hivatal vasárnap a Telegramon.

Újabb, civil áldozatokat követelő csapást mértek az orosz erők Harkiv megyére az ukrán források szerint
2024. április 14., vasárnap

A nyugati világ háborús forgatókönyvekre készül a SRI volt igazgatója szerint

Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője szerint a Nyugat a legrosszabb forgatókönyvekre készül, miután a diplomáciai lehetőségek kimerültek.

A nyugati világ háborús forgatókönyvekre készül a SRI volt igazgatója szerint
2024. április 14., vasárnap

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után – jelentette a reptéri hatóság. A magyar és a román hivatalosságok is szolidaritásukat fejezték ki Izrael mellett.

Izrael megnyitotta légterét az iráni légitámadás után
2024. április 14., vasárnap

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát – jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.

Elfogták az Izraelre lőtt ballisztikus rakétákat
2024. április 13., szombat

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam
2024. április 13., szombat

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást

Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást
2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi