Gulyás: a Fidesz EPP-tagsága már csupán technikai kérdés, az EP-frakciós szakítás volt az első fontos lépés

Gulyás Gergely •  Fotó: Facebook/Gulyás Gergely

Gulyás Gergely

Fotó: Facebook/Gulyás Gergely

A Fidesz nem ment keresztül pálforduláson, mint az Európai Néppárt (EPP). A nagyobbik magyar kormánypárt továbbra is a hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket és családképet képviseli, illetve őrzi – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek Markus Södernek, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének, tartományi kormányfőnek a nyilatkozatára reagálva.

MTI

2021. március 06., 15:032021. március 06., 15:03

2021. március 06., 15:062021. március 06., 15:06

Gulyás Gergely elmondta, a Fidesz éppen azért döntött az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából történő kilépésről, hogy véget vessen az évek óta tartó függő helyzetnek. A fideszes politikus elmondta,

egyetértenek a bajor miniszterelnök azon megállapításával, hogy az EPP már nem jobboldali párt. Ez az, ami miatt a Fidesz és az EPP útjai elválnak egymástól

– mutatott rá. Rögzítette: a Fidesz kereszténydemokrata, konzervatív, jobbközép párt. Gulyás Gergely közölte, jól mutatja a pálfordulás mértékét, hogy annak idején Franz Josef Strauss legendás bajor miniszterelnök, aki több mint negyedszázadon át volt a CSU elnöke, még azt mondta, a CSU-tól jobbra már csak a fal lehet.

Ehhez képest a mostani bajor miniszterelnök azt mondta, a pártja nem jobboldali párt – tette hozzá.
„Mi továbbra is azt képviseljük, amit Franz Josef Strauss: »Nemzeti szuverenitásunk leginkább egy erős Európában Európában érvényesülhet«. Az EPP bajor frakcióvezetője szerint nemzeti szuverenitás nem létezik” – utalt a Miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber korábbi nyilatkozatára, mely szerint a modern világban nemzeti szuverenitás nincs többé. Hangsúlyozta, a Fidesz nem ment keresztül ilyen pálforduláson, hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket képvisel.
Kérdésre elmondta,

a Fidesz EPP-tagságát már csupán technikai kérdés, a frakcióval történő szakítás volt az első fontos lépés.

Hozzátette: mára a néppárt nem csupán megtagadta a korábbi Helmut Kohl-i, vagy a Franz Josef Strauss-i örökséget, de a soraiban sem tud megtűrni olyan pártokat, amelyek világosan kiállnak a migráció ellen és úgy gondolják, a hagyományos családmodellnek és a családpolitikának kiemelt jelentősége van. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetért Markus Söderrel abban, hogy a jó államközi kapcsolatoknak nem szabad megszenvedniük azt, hogy a jövőben különböző pártcsaládhoz tartoznak majd az uniópártok és a nagyobbik magyar kormánypárt. Ennek érdekében a magyar kancelláriaminiszter március 16-án online beszélgetést folytat német kollégájával, Braun kancelláriaminiszterrel.

Markus Söder a Süddeutsche Zeitung című lapban szombaton ismertetett nyilatkozatában a Fidesz európai néppárti tagságának megszüntetését javasolta. Beszélt arról is, az EPP „a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt”, így „egyszerűen nincs többé barátságos párt lakóközösség” a Fidesszel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 25., szerda

Uniós döntés alapján vadászható lesz a farkas, a medve egyelőre védett marad

Az Európai Unió Tanácsában szerdán döntés született arról, hogy a farkas lekerüljön a védett vadak listájáról, miután több tagállam – közöttük Románia is – jelezte, hogy a túlszaporodott vadállomány súlyos károkat okoz az állattartó gazdaságokban.

Uniós döntés alapján vadászható lesz a farkas, a medve egyelőre védett marad
2024. szeptember 25., szerda

Fegyvertöltényt tartalmazó levelet küldtek Robert Ficónak

Egy fegyvertöltényt tartalmazó levél érkezett szerdán Robert Fico szlovák kormányfőnek címezve a pozsonyi kormányhivatalba – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kormányhivatal sajtóosztályára hivatkozva.

Fegyvertöltényt tartalmazó levelet küldtek Robert Ficónak
2024. szeptember 25., szerda

Első alkalommal lőtt ki a Hezbollah ballisztikus rakétát Izraelre

Szerda reggel a Dávid parittyája nevű légvédelmi rendszer elfogott egy, Izrael középső részére irányzott libanoni rakétát – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője szerdán.

Első alkalommal lőtt ki a Hezbollah ballisztikus rakétát Izraelre
2024. szeptember 25., szerda

Egyre súlyosabb a helyzet az oroszok által ostromlott Vuhledarban

Az orosz erők folyamatosan ostromolják a Donyecki területen található Vuhledar városát, a helyzet „folyamatosan feszült” – mondta a Szuszpilne című sajtóorgánumnak kedden a 72. gépesített dandár egyik gyalogsági parancsnoka, akit „Oscar” néven ismernek.

Egyre súlyosabb a helyzet az oroszok által ostromlott Vuhledarban
2024. szeptember 25., szerda

Merénylet kísérlete miatt is vádat emeltek a Trump elleni támadás kitervelője ellen

Az ügyészek kedden vádat emeltek egy elnökjelölt elleni merénylet kísérlete miatt Ryan Wesley Routh ellen, az ellen a férfi ellen, aki szeptember 15-én órákon át táborozott Donald Trump West Palm Beach-i golfpályája előtt egy puskával felfegyverkezve.

Merénylet kísérlete miatt is vádat emeltek a Trump elleni támadás kitervelője ellen
2024. szeptember 25., szerda

Egyre fogynak a Hezbollah vezetői a folyamatos izraeli légicsapásokban

Miközben sikerült végezni a Hezbollah egy újabb magas rangú parancsnokával, az izraeli hadsereg szerdán azt közölte, hogy újabb „kiterjedt csapásokat” mért az Irán által pénzelt terrorszervezet célpontjaira Bekaaban és Dél-Libanon több területén.

Egyre fogynak a Hezbollah vezetői a folyamatos izraeli légicsapásokban
2024. szeptember 24., kedd

Stratégiai fontosságú ukrajnai város ostromát kezdték meg az oroszok

Az orosz hadsereg 81 drónnal és négy rakétával támadta Ukrajnát hétfő éjjel – közölte kedden reggel az ukrán légierő.

Stratégiai fontosságú ukrajnai város ostromát kezdték meg az oroszok
2024. szeptember 24., kedd

Romániában kért menedékjogot egy korrupció miatt körözött ukrán képviselő

Korrupcióval gyanúsított ukrán képviselő menekült Romániába és kapott menedékjogot az ukrán sajtó szerint.

Romániában kért menedékjogot egy korrupció miatt körözött ukrán képviselő
2024. szeptember 24., kedd

Zelenszkij: Oroszország és cinkosai megpróbálják aláásni a globális egységet

Oroszország és „cinkosai” aktívan próbálják megakadályozni a globális egységet – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ hétfői csúcstalálkozóján.

Zelenszkij: Oroszország és cinkosai megpróbálják aláásni a globális egységet
2024. szeptember 24., kedd

Trump elleni merényletet sürgetett a második gyilkossági kísérlet gyanúsítottja

Donald Trump elleni merényletről írt a volt elnök elleni második gyilkossági kísérlettel gyanúsított Ryan Wesley Routh – derül ki a szövetségi ügyészség által hétfőn nyilvánosságra hozott, a férfinak tulajdonított több levélből.

Trump elleni merényletet sürgetett a második gyilkossági kísérlet gyanúsítottja