Gorombaságnak minősítette a Twitter Donald Trump egyik bejegyzését

Gorombaságnak minősítette a Twitter Donald Trump egyik bejegyzését

Fotó: Donald Trump/Facebook

A Twitter kedden ismét megjelölte, ezúttal gorombaságnak minősítette az amerikai elnök egyik bejegyzését.

MTI

2020. június 24., 08:452020. június 24., 08:45

Donald Trump még kedden reggel azt írta a mikroblogon: „Soha nem lesz autonóm övezet Washington DC-ben, amíg én vagyok az elnök. Ha megpróbálkoznak ezzel, komoly erővel találják szemben magukat.” Ezzel az amerikai fővárosban keddre virradóra kitört zavargásokra reagált.

A Fehér Ház előtti Lafayette téren erőszakos tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829-1837) emlékművét, lángvágót is elővettek, hogy elmozdítsák talapzatáról a lovas szobrot.

A kaliforniai székhelyű Twitter ezt a bejegyzést jelölte meg és kommentálta. „Ez a bejegyzés megsértette a Twitter gorombaság elleni szabályzatát. Mindazonáltal a Twitter úgy határozott, hogy a bejegyzés közérdeklődésre tarthat számot, és ezért hozzáférhető marad” – olvasható a mikroblog moderátora által közzétett rövid szövegben. A megjelölés azt is jelenti, hogy a bejegyzést nem lehet lájkolni és kommentálni.

A Twitter az utóbbi időben többször is megjelölte az amerikai elnök bejegyzéseit. Legutóbb akkor, amikor Trump arról írt, hogy a levélben történő szavazás tág teret nyithat a választási csalásoknak. A médiaszolgáltató úgy vélte, hogy Trump ezzel félrevezető információkat közölt a novemberi választásokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere

Ukrajna további hét Patriot légvédelmi üteg beszerzésére törekszik a lehető leghamarabb, és felkérte az ilyenekkel rendelkező országokat, hogy adják kölcsön a rendszereket Kijevnek – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

További amerikai légvédelmi ütegeket kér Ukrajna – Egyre fogy az ukrán tüzérség lőszere
2024. április 11., csütörtök

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával

A Hamász egy izraeli tisztségviselő és egy, a tárgyalásokat ismerő forrás szerint azt jelezte, hogy jelenleg nem képes azonosítani és megtalálni a tűzszüneti megállapodás első szakaszához szükséges 40 izraeli túszt.

Félő, hogy az eredetileg ismertnél több izraeli túsz is halott lehet – Végeztek a Hamász-vezér három fiával és három unokájával
2024. április 10., szerda

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét.

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament
2024. április 10., szerda

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Lipci és Mala Danilivka településeket ágyúzták, valamint két irányított légibombát dobtak Vovcsanszk városra szerda délután.

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be
2024. április 10., szerda

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán

A Csehszlovákiából kitelepített több ezer magyarnak emléket állító történelmi dokumentumfilmet vetíti április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna.

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán
2024. április 10., szerda

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben

Az olasz hatóságok megerősítették, hogy egy román állampolgár is életét vesztette a camugnanói vízerőműben kedd délután történt robbanásban – közölte szerdán a külügyminisztérium.

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben
2024. április 10., szerda

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás

Orosz diverzió a zaporizzsjai atomerőmű elleni állítólagos dróntámadás, az orosz csapatok távirányítású (FPV) drónokat felhasználva „szimuláltak egy Ukrajnából indított támadást” az oroszok által megszállt létesítmény ellen.

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás
2024. április 10., szerda

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan

A Biden-kormányzat szerint Benjamin Netanjahu állítása, miszerint kitűzték a Rafahba indítandó szárazföldi offenzíva időpontját, nem több mint olyan hangzatos kijelentést, amelyet nem kis részben az izraeli miniszterelnök gyenge politikai helyzete táplál.

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan
2024. április 10., szerda

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult

Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az Egyesült Államok és más NATO-országok vezető tisztségviselői ellen a terrorizmus finanszírozása címén, orosz parlementi képviselők feljelentése alapján – közölte kedden az orosz hatóság.

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult
2024. április 09., kedd

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint