Ferenc pápa: nem elítélni, hanem megérteni kell a homoszexuális gyerekeket

Dublinban ismét bocsánatot kért Ferenc pápa a katolikus egyház egyes tagjai által elkövetett visszaélésekért. •  Fotó: Daniel Ibanez/CNA

Dublinban ismét bocsánatot kért Ferenc pápa a katolikus egyház egyes tagjai által elkövetett visszaélésekért.

Fotó: Daniel Ibanez/CNA

A szülőknek nem szabad elítélniük, hanem meg kell érteniük a homoszexuális gyerekeket, és amennyiben a gyermeknél „aggasztó“ tulajdonságok vagy hajlamok kezdenek jelentkezni, akkor ajánlatos pszichiátriai segítséget nyújtani neki – jelentette ki Ferenc pápa vasárnap írországi látogatásának utolsó napján, a Családok Világtalálkozóján.

Kiss Judit

2018. augusztus 27., 17:252018. augusztus 27., 17:25

Kifejtette, a homoszexuális hajlamú gyerekek szüleinek nem szabadna elítélniük és ignorálniuk a gyermeküket szexuális irányultsága miatt, ehelyett a felnőtteknek inkább imádkozniuk és beszélgetniük kellene a kicsikkel, megérteni őket.

A pápa úgy fogalmazott, mindig is léteztek homoszexuálisok és homoszexuális hajlamú emberek. Az egyházfőtől azt kérdezték az újságírók, hogy mit mondana egy olyan apának, akinek a gyermeke éppen most vallotta be azt, hogy homoszexuális, Ferenc pápa először imádságot ajánlana.

Idézet
Ne ítéljétek el a gyermeket. Beszélgessetek vele. Értsétek meg, adjatok neki teret, hogy meg tudjon nyilvánulni Egy ilyen gyereknek is joga van a családhoz, olyan családhoz, amely nem taszítja el“

– mutatott rá a római katolikus egyház feje. Egyébként Ferenc pápát a napokban lemondásra szíltották fel, az egyházfő nem méltatja válaszra azt a nyilatkozatot, amelyben a Vatikán volt washingtoni nagykövete lemondásra szólította fel, azzal vádolva őt, hogy tudott Washington volt érsekének, Theodore McCarricknek a gyermekmolesztálási ügyéről, de inkább elhallgatta azt.

A pápa írországi látogatásán beszélt a levélről, amelynek állításai szerinte "magukért beszélnek" – írta az MTI. Az őt erről kérdező újságírókat pedig arra biztatta, hogy figyelmesen olvassák el a nyilatkozatot és vonják le maguknak a következtetéseket.

A lemondást követelő Carlo Maria Vigano nem állt elő bizonyítékokkal a pápa cinkosságával kapcsolatban. A volt vatikáni diplomata egyébként számos volt és jelenlegi katolikus egyházi tisztviselőt vádolt meg azzal, hogy eltussolták McCarrick ügyeit.

Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint Washington volt érsekét azzal vádolják, hogy csaknem 50 éve szexuálisan bántalmazott egy fiatalkorút, és papnövendékeket kényszerített arra, hogy ágyba bújjanak vele.

Vigano állítása szerint Ferenc pápa 2013-ban rehabilitálta az akkor már szankcionált McCarricket. A 88 éves volt washingtoni érsek lemondását a Vatikánt irányító bíborosi testületben elfoglalt posztjáról csak idén augusztusban fogadta el Ferenc pápa. McCarrickre azt szabták ki, hogy élete hátralévő részét a világtól visszavonulva, imával és bűnbánattal töltse.

Írországi látogatásának vasárnapi záróeseményén, Dublinban ismét bocsánatot kért Ferenc pápa a katolikus egyház egyes tagjai által elkövetett visszaélésekért.

Köztük az írországi katolikus egyházi vezetők bűneiért, amelyeket a rájuk ruházott hatalommal visszaélve követtek el.

Ilyen ügyek – például a néhány éve felfedezett gyermektömegsír alapján – akadtak bőven a 20. század során a szigetországban, ahol a katolikus egyház rendkívül nagy befolyással bírt. (Az 1995-ös népszavazásig a válás is tilos volt Írországban.) Az írországi gyermekmolesztálási ügyekért korábban már Ferenc pápa elődje, XIV. Benedek is bocsánatot kért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését