Botrányos provokációnak nevezte péntek délelőtt kiadott közleményében Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Észak-Korea legújabb ballisztikusrakéta-kísérletét.
2017. szeptember 15., 14:242017. szeptember 15., 14:24
2017. szeptember 15., 14:412017. szeptember 15., 14:41
A rakéta fellövés az uniós tisztségviselő szerint veszélyezteti a térség és a világ biztonságát, illetve ezzel Phenjan ismét megsértette nemzetközi kötelezettségeit.
Észak-Koreának „azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul” be kell szüntetnie a nukleáris fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését - húzta alá a főképviselő.
A főképviselő hangsúlyozza: a nemzetközi közösség minden eddigi provokációt önmérséklettel fogadott, „és ennek folytatódnia kell”; erőteljesebb gazdasági és diplomáciai eszközökkel el kell érni, hogy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése politikai úton valósuljon meg.
Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan augusztus végén is kilőtt egy ballisztikus rakétát, amely ugyancsak átrepült Japán felett, majd a Csendes-óceánba csapódott, néhány nappal később pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
szóljon hozzá!