Fotó: Pixabay
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő hajnalban Ankarában azt mondta, hogy egyértelműen vezet a vasárnap tartott államfő- és parlamenti választás részeredményei alapján. Az ellenzék szerint a kormányoldal számos szavazóhelyiségben folyamatosan újraszámláltatja a szavazatokat, így akadályozva a feldolgozást.
2023. május 15., 11:182023. május 15., 11:18
Erdogan a kormányzó, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) székháza erkélyéről az épület előtt összegyűlt követőihez szólva kijelentette: „azzal együtt, hogy a végeredmény még nem biztos, egyértelműen vezetünk”. Jelezte, hogy a belföldi és a külföldi szavazatok összeszámlálása még egy kis időt igénybe vesz.
A török elnök beszédében úgy vélekedett, hogy az ellenzék megpróbálja átverni az embereket, mondván, hogy ők állnak az élen. Hozzátette: 2,6 millió vokssal többet kapott, mint Kemal Kilicdaroglu legfőbb ellenzéki elnökjelölt, és szerinte a végeredménnyel ez a különbség sokkal inkább nőni fog.
Hangsúlyozta, hogy a Nép Szövetsége elnevezésű kormányoldali pártszövetség láthatóan magának tudhatja a többséget a parlamentben.
A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan és a kormányoldali pártszövetség vezet Törökországban a vasárnapi elnök- és parlamenti választáson az Anadolu török állami hírügynökség által közölt részeredmények szerint.
A társadalomban a változtatás igénye meghaladja az 50 százalékot – húzta alá. Hangoztatta, hogy ha lesz második forduló, biztosan győzni fog, és demokráciát hoz az országba.
Kilicdaroglu egy másik hajnali sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a kormányoldali összefogás pártjai számos olyan szavazóhelyiségben, ahol az ellenzéki voksok lehetnek többségben, megvétózzák, és folyamatosan újraszámoltatják az eredményt. Ankarában 300, Isztambulban 783 helyszínen ez a helyzet, és van, ahol már 11-szer számoltatták újra a szavazatokat – mondta, arra szólítva fel a kormányoldalt, hogy ne akadályozza a népakarat érvényesülését.
A fennmaradó néhány százalékon két másik jelölt osztozik.
Ha az elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, két hét múlva második fordulót kell tartani a legjobban szereplő két jelölt részvételével.
A legnagyobb, Kilicdaroglu és pártja, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezette ellenzéki pártszövetség, a Nemzet Szövetsége pillanatnyilag 35,15 százalékkal 169 mandátumot szerezne a parlamentben.
A második legjelentősebb ellenzéki összefogás, a Munka és Szabadság Szövetsége, amely nagyrészt a kurdbarát képviselőjelölteket tömöríti, jelenleg a voksok 10,52 százalékával és 62 mandátummal számolhat. A parlamenti választás egyfordulós volt.
Helyi idő szerint délig (közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig) rendben zajlottak a vasárnapi köztársaságielnök- és parlamenti választások Törökországban, rendbontásról nem érkeztek híradások.
Romániát hagyta el a legtöbb lakos az elmúlt 20 évben az Unió tagállamai közül – derül ki az Eurostat statisztikai hivatal Európa népessége – 2025-ös kiadás című kutatásából, mely számos más érdekességre, ugyanakkor szomorú adatokra is rávilágít.
Késes támadás történt a hamburgi pályaudvaron péntek este 18 óra után – írja a Bild. A merényletben legalább tizenketten megsérültek, ebből hárman életveszélyes állapotban vannak.
Ukrajna és Oroszország végrehajtotta az ezer-ezer fős fogolycsere-megállapodás első szakaszát, amelynek keretében 390 ukrán fogoly tért haza – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Konstanca lehet az egyik első célpont egy, a NATO elleni orosz támadás esetén – vélekedik Ben Hodges nyugalmazott amerikai tábornok, a NATO európai erőinek korábbi főparancsnoka.
Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azzal vádolta meg csütörtök este Franciaországot, Nagy-Britanniát és Kanadát, hogy arra bátorítja a Hamász „tömeggyilkosait”, hogy vég nélkül harcoljanak.
Ukrajnának fel kellene adnia minden olyan elképzelést, hogy visszaállítsa a Szovjetunió 1991-es összeomlása nyomán létrejött, vagy akár a 2022-es nagyszabású orosz invázió előtti származó határokat – mondta csütörtökön Valerij Zaluzsnij.
Az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben „terroristapártoló” tevékenység miatt – közölte a belbiztonsági minisztérium csütörtökön.
Az orosz elnök ütközőövezet létrehozásáról döntött csütörtökön Oroszország és Ukrajna határa mentén.
Biztonsági figyelmeztetést tett közzé az Egyesült Államok, Kanada és több európai ország hírszerzése orosz kibertámadások kivédésére.
szóljon hozzá!